Kezdésnek például az az Escalator, akikhez nagyon sok emlékem kapcsolódik régen volt ifjúkoromból. Szerencsére ők nem nosztalgiáztak, hanem egy olyan koncertet adtak, ami egyszerre volt old-school EBM és egyszerre volt modern hangzású.
Érdemes elolvasni az "újraindulásuk" óta megjelent koncertbeszámolókat, vagy az Out Of My Ego album recenzióit, egyértelműen látszik, hogy nemzetközi színtéren is pozitív a megítélésük.
A koncert - rövidsége ellenére, a lehetőségekhez képest - jól vegyítette az aktuális album és a magyar EBM/Industrial rajongók számára különösen fontos, régi, magyar nyelvű dalokat. A hangzás ennek megfelelően a klasszikus electro-industrial és az EBM határterületén mozgott. Nekem kifejezetten tetszettek a háttérvetítések, melyek a korai klipekből és az új dalokhoz "komponált" vizuális tartalomból álltak.
(Megjegyzendő, hogy a fesztivál szervezői kimagasló színvonalú színpadtechnikát biztosítottak, ezt leginkább az idei WGT után tudom értékelni...)
- Dirk Ivens nem öregszik
- Több személyiséggel is rendelkezik
A koncertek között kedélyesen iszogató, beszélgető Dirk, újabb alteregóját üzemelte be az ABC fellépésére. Amíg a Klinik esetében ijesztő, kiszámíthatatlan pszichopataként keresi következő áldozatát, addig az Absolute Body Control koncertje során a 70-es, 80-as évek korszakát, annak előadóit idézte meg.
Az együttes new wave stílusához illeszkedve kis adag Frank Tovey, Iggy Pop féle punk, egy csipetnyi 80-as évek beli glamour pop, valamint a DAF, Suicide hatása érződik, nemcsak a zenén, hanem az előadás módján is. Tökéletes előadó!
Az Absolute Body Control zenéjében az a különleges, hogy mindenki másért, más okból kifolyólag szereti, kedvelheti. Van aki a spontán, egyszerű szerkezetű dalok punk hatásai miatt, van akinek ez a projekt jelenti a később minimal electro terület (Klinik, Dive) előszobáját. De akik a new wave, a korai szinti-pop sötétebb dimenzióit keresik, ők is találhatnak kedvükre valót ebben a Dirk Ivens és Eric Van Wonterghem által működtetett projektben.
A Klutæ fellépését vártam ezen a napon a legjobban, ez talán megbocsátható nekem... Claus Larsen - ígéretének megfelelően - kicsit más módon, más stílusban adta elő side-projektjének dalait, mint ahogy azt Leæther Strip koncert esetén szokta.
Ennek azonnali jele a Tequila Slammer taktusai voltak, mely első dalként valóban megadta a koncert alaphangját.
A dalmenet alapját az Electro Punks Unite album adta és meglepő módon a Hit'N'Run nagylemezről egy dal sem hangzott el. A koncert utáni érdeklődésemre azt válaszolta, hogy az előző albumot szinti-pop jellegűnek tartja, és mivel most inkább a keményebb Klutæ hangzást akarta megmutatni, így ez az album háttérbe szorult ezen az eseményen.
LS dalként hangzott el a Nose Candy, de valójában ezt az alkotást mindkét projekt magáénak mondhatja, hiszen a karrier kezdetén már készült egy Klutæ átirata.
A Slippery When Dead, ami az aktuális album első kislemezének tekinthető, hihetetlenül jól "működött" koncertkörülmények között is.
Lazább, punkosabb előadást élvezhettünk, amihez az is hozzájárult, hogy társa Kurt Hansen színpadi jelenlétével jobban tud a frontemberi teendőire koncentrálni.
A koncert végére valódi tombolás, pogózás kezdődött amit a Desert Storm a maximumig fokozott. A rendelkezésre álló rövid időkeret miatt a ráadás - és esetleg némi Leæther Strip ízelítő - elmaradt, de reméljük lesz még hamarosan erre is lehetőség, lesz folytatás...
Sokadik alkalommal láttam a Spetsnazt élőben, kedvelem is őket, így talán megengedhető, hogy kis kritikával illessem őket.
Azt gondolom, hogy sikerült megszabadulniuk attól a "vádtól", hogy pusztán csak a Nitzer Ebb - korábbi időszakban felmerülő - hiányát meglovagolva foglalták el az old-school EBM trónját. Az utolsó albumokon ugyanis már sokkal változatosabb arcát mutatta a két svéd.
Ennek ellenére a koncert kevésbé volt változatos. Természetesen ettől függetlenül nagyon tetszett a koncert, hiszen az valóban méltó volt a nap stílusához. Lendületes volt az előadásmód, volt kapcsolattartás - sörözés a közönséggel - , voltak poénok (pl. a That Perfect Body felvezetésekor Stefan Nilsson saját testi adottságainak referenciaként történő megadása).
A koncerten egyébként elhangzott, hogy hamarosan új zenei anyag érkezik a duótól.
Meglepően, meglepetéssel indult a belga legenda, a Front 242 fellépése. Korábban már megerősítést nyert, hogy ebben az évben (?) ez az utolsó fellépésük, így várható volt, hogy valamilyen módon emlékezetessé kívánják tenni az eseményt.
A koncert előtti percekben alkalmam volt a backstage-ben figyelni a készülődést és érdekes volt látni, hogy ennyi év, számtalan előadás után is, milyen feszültségekkel telve készülnek a koncertre a veterán tagok.
A vonós intro, majd annak élő mixelése a Happiness-be, méltó volt az együtteshez, a fesztiválhoz, megtisztelő volt a vendégzenészeknek, illetve nekünk, magyar rajongóknak is.
Kíváncsi voltam, hogy ez a koncert a korábbi, techno hangzást, vagy a legutóbbi koncertturné során hallott "vintage" hangzást fogja előnyben részesíteni. Végeredményben a koncert a legutóbbi budapesti előadásra hasonlított: a régi dalok is újabb, korszerűbb hangszerelésben szólaltak meg, de nem tolódott el a hangsúly túlzottan a techno felé.
Az együttes new wave stílusához illeszkedve kis adag Frank Tovey, Iggy Pop féle punk, egy csipetnyi 80-as évek beli glamour pop, valamint a DAF, Suicide hatása érződik, nemcsak a zenén, hanem az előadás módján is. Tökéletes előadó!
Az Absolute Body Control zenéjében az a különleges, hogy mindenki másért, más okból kifolyólag szereti, kedvelheti. Van aki a spontán, egyszerű szerkezetű dalok punk hatásai miatt, van akinek ez a projekt jelenti a később minimal electro terület (Klinik, Dive) előszobáját. De akik a new wave, a korai szinti-pop sötétebb dimenzióit keresik, ők is találhatnak kedvükre valót ebben a Dirk Ivens és Eric Van Wonterghem által működtetett projektben.
A Klutæ fellépését vártam ezen a napon a legjobban, ez talán megbocsátható nekem... Claus Larsen - ígéretének megfelelően - kicsit más módon, más stílusban adta elő side-projektjének dalait, mint ahogy azt Leæther Strip koncert esetén szokta.
Ennek azonnali jele a Tequila Slammer taktusai voltak, mely első dalként valóban megadta a koncert alaphangját.
A dalmenet alapját az Electro Punks Unite album adta és meglepő módon a Hit'N'Run nagylemezről egy dal sem hangzott el. A koncert utáni érdeklődésemre azt válaszolta, hogy az előző albumot szinti-pop jellegűnek tartja, és mivel most inkább a keményebb Klutæ hangzást akarta megmutatni, így ez az album háttérbe szorult ezen az eseményen.
LS dalként hangzott el a Nose Candy, de valójában ezt az alkotást mindkét projekt magáénak mondhatja, hiszen a karrier kezdetén már készült egy Klutæ átirata.
A Slippery When Dead, ami az aktuális album első kislemezének tekinthető, hihetetlenül jól "működött" koncertkörülmények között is.
Lazább, punkosabb előadást élvezhettünk, amihez az is hozzájárult, hogy társa Kurt Hansen színpadi jelenlétével jobban tud a frontemberi teendőire koncentrálni.
A koncert végére valódi tombolás, pogózás kezdődött amit a Desert Storm a maximumig fokozott. A rendelkezésre álló rövid időkeret miatt a ráadás - és esetleg némi Leæther Strip ízelítő - elmaradt, de reméljük lesz még hamarosan erre is lehetőség, lesz folytatás...
Azt gondolom, hogy sikerült megszabadulniuk attól a "vádtól", hogy pusztán csak a Nitzer Ebb - korábbi időszakban felmerülő - hiányát meglovagolva foglalták el az old-school EBM trónját. Az utolsó albumokon ugyanis már sokkal változatosabb arcát mutatta a két svéd.
Ennek ellenére a koncert kevésbé volt változatos. Természetesen ettől függetlenül nagyon tetszett a koncert, hiszen az valóban méltó volt a nap stílusához. Lendületes volt az előadásmód, volt kapcsolattartás - sörözés a közönséggel - , voltak poénok (pl. a That Perfect Body felvezetésekor Stefan Nilsson saját testi adottságainak referenciaként történő megadása).
A koncerten egyébként elhangzott, hogy hamarosan új zenei anyag érkezik a duótól.
Meglepően, meglepetéssel indult a belga legenda, a Front 242 fellépése. Korábban már megerősítést nyert, hogy ebben az évben (?) ez az utolsó fellépésük, így várható volt, hogy valamilyen módon emlékezetessé kívánják tenni az eseményt.
A vonós intro, majd annak élő mixelése a Happiness-be, méltó volt az együtteshez, a fesztiválhoz, megtisztelő volt a vendégzenészeknek, illetve nekünk, magyar rajongóknak is.
Kíváncsi voltam, hogy ez a koncert a korábbi, techno hangzást, vagy a legutóbbi koncertturné során hallott "vintage" hangzást fogja előnyben részesíteni. Végeredményben a koncert a legutóbbi budapesti előadásra hasonlított: a régi dalok is újabb, korszerűbb hangszerelésben szólaltak meg, de nem tolódott el a hangsúly túlzottan a techno felé.
Edit this setlist | More Front 242 setlists
Annyi kritikát azonban megengednék magamnak, hogy nagyon hiányzik - nemcsak a koncertek szempontjából - a friss Front 242 anyag...
Örülök, hogy részese voltam ennek - a túlzás nélkül mondható - történelmi eseménynek. Bárhogy is folytatódik a Front 242 története, ez a koncert nagyon fontos szerepet fog játszani a hosszú-hosszú történetben...
A The Juggernauts koncertjét sajnos nem tudtam megvárni...
A The Juggernauts koncertjét sajnos nem tudtam megvárni...
Az Industrial Booom - Reboot fesztivál második napja számomra tökéletes volt!
