Az In Strict Confidence "elődje" 1989-ben alakult Seal of Secrecy néven. Több éven át csak kisebb - legtöbbször zárt körben, barátoknak tartott - koncerteken lehetett találkozni az együttessel. Az igazi gépezet akkor indult be, amikor duóra csökkent a projekt létszáma (Dennis Ostermann és Jörg Schelte) és egyúttal a név is In Strict Confidence-re változott. Az alapítók közül egyébként Stefan Vesper 2001-ben újra az együttes aktív tagja lett és a dalíráshoz, zeneszerzéshez adott "kreatív inputjai" mellett a koncerteken dobosként is közreműködött; míg Thomas Steiger a zenekar és a rajongók kapcsolattartását intézte, intézi.
Az első saját kiadásban megjelentett kiadványok (1992-ben a Sound Attack, míg 1994-ben a dupla Hell Inside/Hell Outside) után az "életciklusának" csúcsán lévő Zoth Ommog kiadó szerződését fogadták el és megjelentették a Cryogenix albumot, a kapcsolódó Collapse EP-t, illetve a Dementia 7"-es kislemezt.
Már az első "hivatalos" kiadványok után érzékelhető, észlelhető volt, hogy az In Strict Confidence egyedi hangzása egyértelműen megkülönbözteti őket a többi "versenyzőtől", illetve már a kezdetektől arra törekedtek, hogy a zene "csomagolása", azaz a kapcsolódó grafikai megjelenés, vizuális háttér profi színvonalú legyen.
Az 1998-ban megjelent Face The Fear az előző munkákhoz képest sokkal inkább minimalista, iparibb lett, amint érdekes ellenpontoz, hogy pont a dallamosabb Industrial Love és a Prediction lett kimásolva egy dupla EP formájában erről az albumról.
Szerencsétlen módon hiába került az együttes felszálló ágba, a Zoth Ommog kiadó hanyatlása és bukása ekkor kezdődött el..
Az új kislemez/maxi (Kiss Your Shadow) és album (Love Kills!) már a Bloodline kiadó gondozásában jelent meg 2000-ben. A nagylemez legnagyobb slágere - Zauberschloss - EP-ként is megjelent. Miközben az album több olyan dalt is tartalmaz, mely hasonlóan dallamos (The Truth Inside Of Me), vannak melyek a keményebb, iparibb (The Setting Of The Sun) ISC-t idézik.
A Bloodline kiadóval sem volt szerencsésebb az In Strict Confidence (ez a kiadó is bezárta kapuit), így Dennis Ostermann létrehozta saját kiadóját - Minuswelt Musikfabrik néven. 2002-ben meg is jelent az első album a saját kiadónál.
A Mistrust The Angels albumtól kezdődően érzékelhetjük azt talán egyértelműen, hogy a hangzás lágyabb lesz, Dennis Ostermann vokálját kevésbé manipulálják, torzítják és egyre több dalban jelenik meg női vokál. Az eddigi ipari elektronikát egyre inkább felváltja a melankolikus electro-goth jellegű hangzás.
Az albumhoz kapcsolódó maxik, EP-k mellett (Herzattacke, Mistrust The Bonus Edition) a Minuswelt megkezdte a korábbi kiadványok újrakiadását is (pl. Zauberschloss/Kiss Your Shadow), így aki lemaradt a korábbi Zoth Ommog, Bloodline időszakról, az is hozzá tudott, tud jutni ezen időszak dalaihoz is.
Az In Strict Confidence továbbra sem évente ontja magából az albumokat. A Holy 2004-ben jelenik meg és egyértelművé teszi a stílusváltást: női vokállal és gitárral dúsan ellátott, néha future-pop, electro-pop felé, néha electro-goth felé kalandozó dalok.
Talán ezt az "eltolódást", a könnyebben befogadható zene kívánta kissé ellensúlyozni Dennis Ostermann azzal, hogy felkérte Lukas Boysent (Hecq) arra, hogy készítse el a teljes Holy album újraértelmezését The Hecq Destruxxion címmel. Aki az elvont IDM-et, a kísérleti techno-t, széteső majd - esetleg - újra összeálló elektronikus zenei struktúrákat kedveli, annak csemege ez a kiadvány!
A vizuális megjelenés egyre inkább tematikus lesz, így például a 2006-os Exile Paradise a Paradicsomból történő kiűzetéssel, a tiltott gyümölccsel (Forbidden Fruits), az ígéret földjével (Promised Land) foglalkozik. Az albumot a Where The Sun And Moon Unite EP (valójában egy Promised Land EP-nek tekinthető...) vezeti be, illetve és a különleges kivitelezésű The Serpent's Kiss 3 CD-s kiadvány zárja le.
A 2010-ben megjelent La Parade Monstrueuse egy bizarr, szürreális vándorcirkusszal történő képzeletbeli utazásra invitálja a hallgatót. Az album vizuális megjelenítése újra erőteljes, hangsúlyos. Egyre inkább darkwave jelzővel látható el az In Strict Confidence, nem megtagadva, letagadva természetesen az alternatív elektronikát, az ipari alapokat!
Nemcsak zenei, de marketing szempontból is bátor próbálkozásoknak lehetünk, lehettünk 2010, 2011-ben szem és fültanúi. A Silver Bullets maxi a Sonic Seducer magazin egyik számában, mint "melléklet" jelent meg. Laugh, Cry And Scream címmel pedig Stefan Heilemann fotóssal közös kiadvány jelentettek meg, ahol egy 140 oldalas album mellékleteként találhatunk egy régebbi és újabb ISC dalokat tartalmazó CD-t.
Bár az In Strict Confidence talán "csendesebb" karriert fut be sok pályatársával összevetve, de nagyon jól érezhető, hogy az átgondolt művészi koncepció és értékteremtés ösvényén kívánnak haladni.
A zeneletöltés korszakában a CD borítók, kiadványok grafikai kivitelezésére hivatkozni talán feleslegesnek tűnik, de ha bármelyik ISC lemezt vesszük a kezünkbe, akkor talán megértjük azokat, akik a fizikai formátumokat kedvelik még ezekben a "barátságtalan" időkben is...
2012. április 29-én, a Black Head Agency jóvoltából, az Industrial Booom! - Reboot fesztivál keretében először láthatjuk hazai színpadon az In Strict Confidence-t!
Az Infacted kiadó népszerű Alltime Classixx Collection sorozatának 18. (!) részeként, egy Noise Control gyűjteményt kapunk, mely alapvetően az összes - ezen a név alatt - publikált dalt tartalmazza! Szándékos ez a megfogalmazás, mivel a projektet eredetileg Stephan Westphal jegyezte (1989-ben), aztán az Alfred Gregl, Matthias Wille, Torben Schmidt alkotta produceri csapat kérte "kölcsön" a nevet és adott ki 1992-től dalokat. A teljesség érdekében a CD-n helyett kapott:
Az 1989-es My Fight és a szintén ebben az évben megjelent Operation S.B. (Clockmix Part 1 & 2) bakelit tartalma, mely egyértelműen egy német válasz a belga new beat hullámra. Ezek tehát a "Westphal-korszak" eredményei.
A több éves hallgatás után 1992-ben megjelentetett Modulator E.P., mely már egyértelműen az akkori frankfurti techno mozgalom sodrába tartozik és az új produceri csapat kéznyomát, szándékát viseli már magán.
Az 1993-as - eddig - utolsó kiadványt, mely Metabolism címmel jelent meg a Metamatic kiadónál.
Két korabeli ritkaság is helyet kapott a lemezen: a My Fight [Edited by Mebo] változata, mely eredetileg az 1989-es Technopolis válogatás első részén jelent meg, valamint a Tehniska Musika [Seismic Remix] verziója a Technopolis 4 válogatásról (1992).
Számomra kedves módon megjelenik a New Zone, Neo Ego és Metamatic történetéből egy-egy kis szelet ezen a CD-n, de nincs olyan hozzáadott érték (ki nem adott vagy új dal) ami miatt a lelkesedésem elérné, mondjuk az Aircrash Bureau kiadványnál tapasztalható szintet.
A kiadvány értéke abban rejlik, hogy összegyűjtötte ennek a rövid életű projektnek az összes elérhető "termékét". Zeneileg a My Fight, Operation S.B. és a Tehniska Musika a kedveceim közé tartoznak, a többi - korai technoként leírható - dal kevésbé. ATWEMRS: 6
Binary Park az Infacted főnök Torben Schmidt, Alfred Gregl és Huw Jones közös projektje. Schmidt és Gregl együttműködése nem meglepő, hiszen pl. a Xylon, az Aqualite szintén közös "gyermek". Jones személyében pedig az énekes feladatköre is be lett töltve, bár az albumon több instrumentális tétel is szerepel. Az Industrial Booom! fesztiválon Torben Scmidt is jelen volt, így az új projektről is beszélgettünk. A válaszai alapján egyértelműen ez a projekt fog elsőbbséget élvezni saját zenei tevékenységében a következő időszakban.
Az album IDM felvezetése (Main Reset) után azt gondolhatnánk, hogy a lágyabb, ambient-es hangzás lesz a fő csapásirány. A Welcome Home még a Mnemonic-ra emlékezető, egyszerre minimalista, de mégis összetett mérnöki pontossággal összeállított hangkollázsai, effektjei (és Huw Jones vokálja) még erősítik ezt az érzést. De hamarosan rácáfol az eddigi trendre a Wiretripped, mely egyértelműen technoidabb irányba mozdul el. Amikor már kedvünket szegné a populárisabb hangzás, azonnal jobb kedvre derülünk a Cropper old-schoolabb electro hangzásától.
A kalandozás időben, térben az album további részében is folytatódik, hiszen a Human Disease, a Voice Of The Gun határozottan kontinentális EBM alapokon nyugszik, míg a My Angel - és az album elején található Silence Is Speaking - esetében pedig nem tagadható le a Nine Inch Nails jellegű tengerentúli, gitárokkal dúsított crossover electro hangzás, amit még a vokál is megerősít (eléggé "reznoros").
Hamarosan egyébként érkezik a The Deviated EP is, új dalokkal és remixekkel!
A Worlds Collide album bátran, profin kalandozik az alternatív elektronikus zene birodalmában (EBM, IDM, electro, szinti-pop, TBM) és néha-néha át is lépi a határokat. Mindezt azonban úgy teszi, hogy a hallgató számára nem radikális, nem zavaró a stíluskavalkád.
Torben Schmidt (Infacted Recordings, Aqualite, Xylon, Noise Control) számtalan projektjének egyike, mely Violent World című EP-jét a dán Hard Records gondozásában adta ki 1993-ban.
Ezen az EP-n jelent meg első alkalommal Subjection című dal, melynek zenéjét testvére – Boris Schmidt – szerezte és Claus Larsen vokáljával lett később népszerű.
Kisebb szünet után a Zoth Ommog kiadó által kiadott első albumon – Brainstorm – viszontláthattuk az EP szinte összes dalát, kiegészülve további kollaborációban – pl. Zip Campisi (Bigod 20), Birmingham 6, Digital Factor – készült dalokkal. Az album jól példázza, hogy Torben Schmidt a teljes elektronikus színteret „bejátszotta” már akkor, hiszen ipari témáktól kezdve (pl. a már említett Subjection), a lágyabb electro-n keresztül (pl. Misery), a technoig (pl. Give Me You) sokféle stílus felfedezhető a nagylemezen. Jimmy Machon (Godheads) is ezen a lemezen debütált és később az együttes teljes jogú tagja, vokalistája lett.
Még ebben az évben a hiperaktív amerikai Cleopatra is kiadott egy gyűjteményes albumot, melye erdetileg Thoughtmachine című lett volna, de a hibáiról (is) ismert kiadó tévesen [.Lights.Of.Euphoria] címmel küldte nyomdába.
Az 1996-os Beyond Subconsciousness már egyértelműbb, szűkebb stílushatárok közé került „beszorításra”: leginkább electro, future-pop címkével láthatjuk el, ha megfelelő kategóriát keresünk a számára.
A következő – 1997-ben megjelent – Fahrenheit album pedig már kétségkívül a future-pop színtér nagyjait kívánta követni.
A Zoth Ommognál megjelent utolsó album, a Voices 1998-ban jelent meg, kicsit erőteljesebb szinti-pop felhanggal, de továbbra is a táncolható elektronika kedvelőit célozta meg.
A Zoth Ommog megszünése után egy rövid Bloodline-os kitérő után az Accession Records-nál talált otthonra a projekt, ahol két nagylemez – Krieg Gegen Die Maschine (2003), Gegen Den Strom (2004) – és számos maxi jelent meg. Ebből az időszakból a True Life és a One Nation kapott nagyobb publicitást és ért el sikereket.
Torben Schmidt saját kiadójával – Infacted Recordings – 2004-ben kiadott egy visszatekintő válogatást Querschnitt címmel, majd egy különleges maxin újrakiadásra került a Sleepwalk dal, Chris Isaak örökbecsű slágerével - Wicked Game – megspékelve.
2005 óta nem jelent meg újabb kiadvány a projekttől és koncertfellépés is viszonylag kevés volt.
Legközelebb hozzánk 2006-ban jutottak a bécsi Headhunter fesztivál keretében, ahol a saját dalok mellett egy fergeteges egyveleget is előadtak a 80-as, 90-es évek new wave, szinti-pop, electro slágereiből összegyúrva.
2011. március 25-én a Black Head Agency által szervezett Industrial Booom! fesztivál keretében a Lights Of Euphoria először lép Magyarországon színpadra!
HASS – mi lesz itt?!
-
Hass címmel érkezik az Endzustand új klipje három napon belül, a kis
felvezető alapján SO MUCH FUN. Nem gondolhatják komolyan: Szept. 11-én
album, újonc cs...
