Invasion Of Female Logic - Alternativlos

A férfi előadók, együttesek, frontemberek által uralt (zenei) világban nem könnyű érvényesülni nőként. Petra Kutschera - az Invasion Of Female Logic szóló projekt keretében - ezen állapot, trend megváltoztatására tett, tesz egy nagyon határozott kísérletet.

Bevallottan a különböző old-school irányzatokból merítve az ihletet az eddigi munkássága során, időközben a felállás kibővült. Thorsten Krätke (Industrial Organisation) és Ace Raumass (Y-Orbit) nyújt erősítést, leginkább a koncerteken.

Az Electro Arc digitális és fizikai formátumban is kiadta az Alternativlos albumot.

Az album leges-legjobb dala és egyben jelenleg az egyik nagy kedvencem: a Trendsetter, ami egy minimalista, Kraftwerk-szerű dallamot, Anne Clark-ra emlékeztető vokált ötvöz. Ez a dal reprezentálja talán legjobban az album hangzását, de az album nagyon sok stílust, hatást használ fel a EBM-től kezdve, a new wave-en keresztül a szinti-pop dallamokig. Itt van rögtön a Big Fish, melynek infantilis, vidám futamai alatt Falco képe villan be, míg a Frontfrau body-popja bármelyik And One albumon elférne.

A vidám kikacsintások mellett vannak sötétebb tételek is pl. a Face To Face és a Shadow World dark-electro-ja.

Adott dalon belül is megy a játék a stílusokkal: a Big Brother EBM alapjaira, dallamosabb refrén települ. A stílus kavalkád nem okoz problémát, van egy végig jól azonosítható profilja a nagylemeznek, ami nem más, mint Petra Kutschera egyedi hangja. Nem virtuóz vokál ez, de mégis képes a határain belül egyszerre egyedi hangulatot teremteni és egyben kötőelemként működni.
Az album másik kiemelkedő pillanata a Soulsister egyszerű gitár riffjét felvonultató new wave himnusza.

Változatos album, old-school veteránoknak és azoknak, akik nem az éppen legdivatosabb, legtrendibb zenékre kíváncsiak.

ATWEMRS: 7

Kant Kino - LRSBSS

Egyre jobban kedvelem a Kant Kino-t! Ezzel persze nem mondtam igazán meglepő dolgot, hiszem már a bemutatkozó albumukról is - visszafogottan de - áradoztam ezen a blogon.
A norvég duó továbbra is azon az úton halad, mely egyenesen a veterán EBM rajongók szívéhez vezet. A 2012. május 15-én megjelent EPCD annak ellenére változatos, hogy a címadó dal 6 remixét tartalmazza és "B-oldalként" a Komputergirl bevonásával elkövetett My Game-et, mely nagyon jó ellenpontja az EBM-re épülő LRSBSS-nek: dallamosabb, női vokállal lágyított electro szerzeményről van szó, mely bőven merít a szinti-pop, new wave területről is.




Ha a címadó dal Single Version-jét tekintjük az eredeti változatnak, akkor azt mondhatjuk, hogy egy gyors, minimal EBM alapokon, némi And One-t idéző dallamfutammal találkozhatunk. A norvég vokálnak köszönhetően "egzotikus" dal - mely az egyik tag Lars Henrik Madsen - életének legfontosabb eseményeit foglalja össze - úgy teremt old-school hangulatot, hogy nem unalmas, nem koppintja a "régi nagyokat".
Az Eddie B. Redux az eredeti kompozíció szinti-pop, new wave jellemzőit erősíti fel, ami nem meglepő, hiszen Eddie Bengtsson (Page, S.P.O.C.K) követte el, míg a Celluloide Remix a body-pop, az EBM elemekre épít.





A Kant Kino Klubbmix nevének megfelelően erőteljesebb basszust és ritmusalapot tartalmaz - és talán a tempója is gyorsabb? - és itt - illetve a People Theatre's trbl Mix-ben is - még jobban érzékelhető a Steve Naghavi dalait idéző, néhány hangból álló, visszatérő dallam. A kedvencem azonban a SPARK! remix! Az analóg dallam még jobban kiemeli a "mérges" vokált, ami így electro punk tombolásra ösztönözhet mindenkit.

Szinti-pop, EBM, punk, electro egyszerre, egy 7 számos EP-n. Egy dal a "főszereplő", mégis változatos kiadvány lett! 
ATWEMRS: 8

And One - Tanzomat

Ahogy azt korábban már írtam, az And One bemutatkozó lemezével már elérte, hogy örökre a kedvencem lesz, bármit is tesznek a továbbiakban. Az And One-t azonban kb. a Pimmelmann óta nem lehet teljesen komolyan venni. Az aktuális album - Tanzomat - esetében is felmerülnek bennünk kérdések. Véletlenül hallunk ismerős dallamokat egyes dalokban (Just Can' Get Enough a Dancing In the Factory-ban, Masterhit a Electrocution-ben, Satellite az Angel Eyes-ban)? Arcátlan lopások ezek, vagy kreatív tisztelgések a példaképek előtt?
Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy Steve Naghavi tehetségéhez mért lehetőségeit korántsem használja ki teljes mértékben. Olyan ez, mintha egy szobrász megalkotná pályafutása elején egy mesterművet, de utána már csak nagyon jó minőségű, de tucatárunak minősíthető piaci bóvlit készítene.

Az egy dolog, hogy a nagy elődök - pl. Depeche Mode, Front 242 - hangjait újrahasznosítva hallhatjuk az albumon, de az And One, saját mozgási területét is egyre jobban beszűkíti. Ha az aktuális album dalait "összekeverem" mondjuk az előző 2-3 album track-jeivel, akkor gond nélkül ki tudok választani véletlenszerűen 12 dalt, úgy hogy gond nélkül összeálljon egy "új" And One nagylemez.
Persze igazságtalan lennék, ha az eddig leírtak alapján azt mondanám, hogy csapnivaló a Tanzomat lemez. Nem ezt állítom! Mindössze annyi a problémám, hogy Steve Naghavi a biztonságra törekszik és a saját maga által meghatározott body-pop területről évek óta nem merészkedik ki. Pl. a Save The Hate és a Shining Star a tempósabb dalok közé tartozik, de olyan mintha már hallottuk volna őket évekkel korábban valamelyik And One lemezen. A korábban már említett Electrocution például nekem kifejezetten tetszik, még a F242 nyúlással együtt is...

"Persze" botrányok azért így is vannak: "eltűnés" Moszkvában, új kiadó keresése.
A bónuszlemez tartalma egyébként azt is megerősíti, hogy az And One koncerteken nyújtott teljesítménye - vagy inkább Steve vokálja... - sajnos elmarad a stúdiófelvételektől...

Hitetlenül nehéz objektíven értékelnem ezt a lemezt... Nem igaz, hogy ez egy rossz lemez! Az általam elvártakhoz képest tartom közepes teljesítménynek... Nem az And One-ra haragszom, hanem ÉRTÜK!
ATWEMRS: 6