Total Terror (Leæther Strip, Noisy Deafness, Munkás) - koncertbeszámoló (Budapest, 2015. május 2.)

2010 után újra hazai földön üdvözölhettük a Leæther Strip kötelékében Claus Larsent és Kurt Grünewald Hansent. Ráadásul most teljes műsor várt ránk a Noisy Deafness és a Munkás felvezetésével a Dürer Kertben.

Első fellépőként a Munkás minimalista electroja be- és megmutatta az alternatív elektronika eredetforrását: dühös és kétségbeesett, elitellenes társadalomkritika, a punk gyomorba vágó egyszerűsége hajszálpontosan digitalizálva: jéghideg hangzás amiben minden hang és szó szikeként hasított bele a hallgatóságba vagy éppen pusztuló gyárak vasbetonjából kimeredő rúdacéljaként nyársalta fel a megjelenteket. 

Edit this setlist | More Munkás setlists

Furcsa talán ezt mondani, de az este legsötétebb, leginkább nyomasztó hangulatú perceit köszönhettük Thamásnak. A Kliniket, Suicide-ot megidéző, totális kilátástalanságba taszító koncert után szinte biztos, hogy mindenki megtalálhatta saját életében, sorsában azt pozitívumot, azt a minimális esélyt amit érdemes megragadnia.

Hiteles előadás volt, egy hiteles előadótól!

A Noisy Deafness következett dallamosabb, táncolhatóbb elektronikájával. EBM ötvöződött future-pop szintetizátor riffekkel. Fémes effektek, szinti-pop dallamokkal. A Comfort című dalra már korábban felfigyeltem, így kifejezetten örültem, hogy ez is elhangzott a színpadon!

Edit this setlist | More Noisy Deafness setlists

Mindenkinek ajánlom ezt a dalt, mert a menetelős 4/4-ben felcsendülő ipari hangok, majd a megjelenő dallam egy igazán lendületes eredményt hoz létre, amit egy kicsit visszatekintős de a fiatalabbaknak is befogadható. Az előadót arra biztatnám - ha egyáltalán számít a véleményem - hogy ezt az utat folytassa! Én mindenesetre megpróbálom követni a projekt sorsát!

Kifejezetten változatosak voltak a zenei alapok: a mérges electro-industrialtól a laza electro-popig. Ha konstruktív kritikát kellene megfogalmaznom, akkor az annyi lenne, hogy a vokál lehetne bátrabb, akár effektek szintjén, akár stílusában. Mondjuk én könnyen beszélek, mert nem nekem kell a színpadon lennem! ;)

A nap főeseménye következett és rögtön az utolsó kislemezről egy igazi old-school EBM döngölés a Dirt! A koncert első fele teljes mértékben a Leæther Strip életmű alapköveire épült.

A Strap Me Down, Adrenalin Rush és társaik a megszokott hangulatot idézték elő, de nekem is meglepő volt, hogy milyen jól "működött" a Don't Tame Your Soul felpörgetett, koncertváltozata! Nem gondoltam volna, hogy az eredeti változatnál lehet jobbat csinálni. Hihetetlen magas volt az energiaszint mind a színpadon, mind pedig az első sorokban. Claus Larsen figyelmeztetése így mindenkinek szólt: Vigyázzunk magunkra, nem vagyunk már tinédzserek!

Edit this setlist | More Leæther Strip setlists

Az In Your Room szerepe így igazából kettős volt: egyrészt a pihenést biztosította mindenkinek egy kicsit, másrészt felvezette a két ráadás nosztalgikus visszatekintését. A korábbi koncertek programja alapján várható volt, hogy több feldolgozás is előadásra kerül. Aggódtam, hogy milyen leszek ezek fogadtatása, de teljes mértékben illeszkedett a koncert hangulatába és az aktív közönség is jól fogadta fiatalkoruk nagy slágereit kicsit másképpen.

Köszönet a 101 Klubnak az eseményért!

Akalotz - Shift To Evil

A 2013-ban elkészített demo után a kaiserslauterni duó az Electro Arc kiadónál talált otthonra, mely idén piacra is dobta a Shift To Evil albumot.

Az old-school, anhalt EBM-et választó előadók kemény fába vágják a fejszéjüket, amikor meggyőző, egyedi, figyelmet felkeltő anyagot akarnak létrehozni. Ugyanis ez csak akkor sikerül, ha a műfaji sablonok, alapelemek mellett sikerül némi egyedi "fűszerezést" is a dalokba csempészni.

Kapásból az első dalok - Headcrash, Time To Destroy - ennek tökéletesen megfelelnek: jól eltalált effektek, sötét hangulat, hideg hangzás. Ezek  - szerencsére - nem tisztán EBM stílusúak, több más hatás vegyül a dalok szerkezetébe, hangzásába.

Az Akalotz akkor működik jók, amikor nem akar  DAF, vagy Der Prager Handgriff lenni. Amikor ugyanis a műfaji határokon belül akar maradni, akkor kicsit egysíkúvá válik a dolog.

Ilyen pillanatnak számít például a Body Crushed Bones, Shift To Evil melyek ennek ellenére egy old-school EBM bulin, fesztiválon minden bizonnyal felpörgetik, mozgásra ösztökélik a közönséget.

A vokál kapcsán van még hiányérzetem... Ez a fajta testzene, akkor működik jól, amikor az arcomba ordítja a vezényszavakat, a rövid, de ütős üzeneteket. Pont az adja ennek a zenének az energiáját, hogy az egyszerű dal és ritmusképleteket egy erőteljes vokál dobja fel. Az Akalotz esetében keveslem a kraftot (pl. Where Are You From): dominánsabb vokál sokat dobna az összes dal - és a hallgatók - energiaszintjén.

A pozitív jellemzők közé kell még azt sorolnom, hogy némi 90-es évekbeli minimal electro is keveredik megfelelő dózisba pl. a Blood Pressure, Bounce Effect esetében.

A nagylemez bónuszainak tekinthető - az Invasion Of Female Logic és SadoSato által elkövetett - két remix nagyon jó lezárása az albumnak: mindkét verzió bátran "kivonja" az anhalt EBM mozgásteréből az eredeti kompozíciókat és bátran, játékosan dolgozzák át azokat.

Érdemes esélyt adni ennek az anyagnak és többször meghallgatni: első hallgatásra egysíkúnak tűnhet, de valójában több alternatív elektronikus zenei műfajból érkező hatás fűszerezi az anhalt EBM alapokat. Mindenképpen figyelemre méltó bemutatkozó anyag!

ATWEMRS: 7

Nameless City - And Other Tales…

Mivel 2013. december 1-jén a Klinik előtt a Nameless City kezdi zenei programot, úgy gondoltam a héten én is "bemelegítek" ezzel a magyar szólóprojekttel. Renner Péter az Industrial Wave Studio mellett indította ezt a merengős, lassú(bb) elektronikát felvonultató projektet.
Lehet, hogy pont megfelelő - téli depressziós - hangulatban kezdtem hozzá az ingyenesen letölthető (!) And Other Tales... album meghallgatásához, de nagyon kellemes zenei anyaggal, élménnyel lettem gazdagabb!
Tökéletesen illeszkedett a zene ahhoz a látványhoz ami a vonatból elsuhant előttem: lepusztult elővárosi környezet, téli álomra(?) készülődő fák, hűvös hajnal.
Megtévesztő, lekicsinylő lenne, ha azt írnám: tökéletes háttérzene. Pedig valóban nem táncparkettre csábító dalokról van szó. Különböző karaktere van minden dalnak, még akkor is ha alapvetően jól betartja a downtempo, ambient írott és íratlan szabályait. Hol mélabús zongorafutam a fő motívum (The Other Gods, Ex Oblivione), hol lüktető elektronika, de szinte minden esetben van valami háttérben bujkáló, ólálkodó  fenyegetés a dallamok mögött. Hát igen... ilyen a dark ambient.

Learn how to get your music heard at ReverbNation.com

Néha keleties vokállal egészül ki a lebegés, elfeledett civilizációk siratóénekeként (Leng), néha pedig véletlenül elcsípett rádió vagy TV adás, híradós anyag narratív szövege jelenik meg érdekes kiegészítésként (Rats In The Wall).
A közelgő koncert kapcsán pedig annyit mindenképpen megállapítok, hogy a Nameless City tökéletes választás arra, hogy a koncertprogram első előadójaként sötét dimenziók felé sodródjunk!

Olyan ambient, ami nem megnyugtat, hanem elszomorít. De pont ezért jó!
ATWEMRS: 7

Vespiary - Sick In Your Mind (Klinik cover)

A márciusi - fantasztikus - Klinik koncert hatása érezhetően továbbgyűrűzik. Ennek egyik határozott jele (lehet), hogy készült egy feldolgozás a Vespiary formáció jóvoltából.
A Vespiary a S.C.E.L. és Rivetril formációkban korábban aktív Ysengrin új szólóprojektje. Saját meghatározása szerint erőteljesen a klasszikus EBM és modernebb/újabb aggrotech stílusok hatása alatt áll.
Én magam csak remélem, hogy az első publikus dalként elérhető Klinik feldolgozás nyomdokain haladva, ilyen jellegű, minimalista kompozíciókkal is foglalkozni fog a jövőben.

PREVIEW - Vespiary - Sick In Your Mind (Klinik cover) by Ysengrin

A Soundcloud-on publikált instrumentális verzió az eredeti hangulathoz hű marad, annak egyik motívumát használva repetitív szerkezetű, érzésem szerint gyorsabb tempójú, menetelős EBM-be hajló változatként került megkomponálásra.
A Vespiary egyébként előben is látható lesz 2011. augusztus 2-én (Dürer Kert) az Angelspit társaságában, így mindenkinek adott a lehetőség a projekt személyes szemrevételezésére!

Industrial Booom! fesztivál - 3. nap (beszámoló)

Az Industrial Booom! fesztivál zárónapja változatos stíluskavalkádot, váratlan és hihetetlen katarzist valamint bulizós hangulatú zárást hozott.

A Nothing Nada fellépése kapcsán azt semmiképpen sem mondhatjuk, hogy kezdő együttesként próbálták meg a harmadik napot elindítani, hiszen ez az Impact Pulse side-project 2007-ben albumot adott ki és már a nemzetközi színtér is felfigyelt rájuk. A női vokálra épülő future-pop, keményebb electro-pop területen alkotó együttes profi koncertet adott. Az új albumról beharangozott 2-3 (?) dal - első benyomásként - kiemelkedett a korábbiak közül, így az új anyagra mindenképpen kíváncsi vagyok!

(Egyébként is rádöbbentem az elmúlt hetek, hónapok alatt, hogy érdemtelenül elhanyagoltam az utóbbi időben a magyar zenekarokat. Ígérem, hogy több figyelmet fogok nekik szentelni!) 

Furcsa volt, hogy második fellépőként a Monolith következett, ha én döntöttem volna, akkor egy-két "pozícióval" később rajtoltak volna. Eric Van Wonterghem nem sokat teketóriázott, azonnal elindította terrordiscoját. Egyedinek tekinthető, erőteljes ritmusra épülő, repetitív minták egymásra épüléséből, az industrial és a techno korcs gyermeke születik meg minden egyes Monolith dal során. Eric tartja az ütemet, még az sem zökkenti ki túlzottan a menetrendből, amikor a helyi technikusok kicsit kevesebb basszus adagolására kérték.. Kevesebb basszus?! Na de kérem?! Az már nem lenne terrordisco! Nem lenne Monolith!

A Groupe T számomra ismeretlen projekt volt a fesztivál előtt, mindössze néhány dalukat tudtam meghallgatni előzetesen, amelyek alapján - jó adag rosszindulattal - egy modernizált Front 242 tribute zenekarként azonosítottam őket. Nagyon kíváncsi voltam rájuk, nagyon bíztam bennük, de sajnos nem feleltek meg előzetes elvárásaimnak. Tempós, a néhol már-már TBM-es alapokra egyértelműen a De Meyer-Richard 23 jellegű felelgetős-kiabálós vokál próbálja a Electronic Body Music felé visszaterelni a hangzást. De amíg a Front 242 koncertek a mai napig energikusak, a két "énekes" folyamatosan tombol a színpadon, addig a Groupe T srácok lendülete egy-két dalig tartott... Márpedig az nagyon lelombozó, ha a dalok intrója, vagy a hosszabb instrumentális részek alatt nem történik semmi és a színpadon lévő két ember szigorú tekintettel, a mikrofont két kézzel szorítva áll egymástól 2-3 méterre...

Robert Marlow műsorba kerülése sokakat meglepett, a többséget negatív módon, így arcpirító érdektelenség övezte a koncertjét. Mivel én a Depeche Mode "felől" érkeztem az alternatív elektronika irányába, így - ha nem is vagyok  nagy Marlow rajongó - , de kuriózumként mindenképpen érdekes színfoltnak tartottam, tartom a fesztiválon való fellépését. A Face Of Dorian Gray pedig azt gondolom, hogy mindenképpen a korai szinti-pop, új romantika egyik jellemző művének tekinthető. Több figyelmet érdemelt volna...

Elnézést, de a Klinik koncetről kicsit többet fogok írni...
Dirk Ivens egész este a elvegyült a fesztiválra látogatók között, hihetetlenül közvetlen volt (fényképezkedés, beszélgetés), így nagy meglepetést érhette azokat, akik a Klinik színpadi megjelenését, vizuális koncepcióját nem ismerték korábban.
Ezek az "újoncok" joggal hihették, hogy a színpadon megjelenő, arcát gézpólyába tekerő, hosszú fekete bőrkabátos, túlmozgásos őrült semmiképpen sem lehetett Dirk Ivens. Mindenki abban bízhatott, azt remélhette, hogy az arcot fedő gézpólya végig a helyén marad és nem derül ki, hogy valójában kivel állunk szemben. Lehet, hogy valóban egy őrülttel, de lehet hogy saját arcunkat, saját magunk groteszk kivetülését fedeztük volna fel a géz alatt...
Peter Mastbooms kiválóan pótolta Marc Verhaegent, dinamikusabb színpadi jelenlétével tovább fokozta a vizuális élményt, miközben a keverőpultnál, hihetetlen koncentrálással maga Eric Van Wonterghem felügyelte a hangzást.
2005-ben - M'era Luna fesztiválon - szerencsém volt látni a Klinik klasszikus felállását: ahol nagyobb színpadon, min. 2000 ember előtt zenélt Ivens és Verhaegen. Nagyon jó koncert volt, de meg sem közelítette a budapesti koncert hangulatát! Lehet, hogy azért mert 2005-ben egy egész napnyi koncertprogram végén, fáradtan néztük meg őket. Lehet, hogy azért mert ott nem volt jégkorong kapus maszk, gézbe tekert arc. Nem tudom... Amíg Hildesheimben az első sorban voltam, addig most hátulról követtem az eseményeket és láttam ahogy az első sorok tizedmásodpercnyi pontossággal reagáltak le mindent (pl. a Hours And Hours tempóváltását) és fantasztikus hangulatot teremtettek a színpad előtti fanatikusok. Mi lett volna, ha mondjuk 600-an vagyunk??!! Amíg a Monolith esetében újra és újra beton támfalak dőltek rám, addig a Klinik akaratom ellenére, lépésről-lépésre beépített egy monumentális falba, építménybe; annak részévé váltam és tényleg csak perceknek tűnt az egész koncert. Számomra a Klinik 2011. március 26-án (27-én?) életem egyik legnagyobb zenei élményét nyújtotta. Nem akarok túl patetikus vagy dagályos lenni, de ezen a márciusi estén a minimalista kompozíciókban is őrületesen összetett Klinik "dalok", elementáris katarzist okoztak, minden dal célba talált nálam. Azok akik azt állítják, hogy a "rakenroll" az nem működik az elektronikus zenei területen, annak csak azt javasolhatom, hogy menjen el mostanság egy Klinik fellépésre...

Az est és egyben a fesztivál zárása a Kloq feladata volt, de "sajnos" Douglas McCarthy ellopta a showt tőlük... Tom Freeman szerintem jó énekes, néhány év múlva még jobb lehet. Amíg Freeman volt a színpadon, addig ő énekelte a Kloq dalokat, de McCarthy színpadra lépése után a Kloq kísérte a Nitzer Ebb énekesét. Nagy különbség! A Kloq élőben kicsit rockosabban szól - sajnos - mint lemezen, de így is kiemelkedő produkciót adtak elő. Ha nem Klinik után következtek volna, akkor lehet hogy jobban áradoznék...

Zárásként elmondhatom, hogy már csak a fantasztikus Klinik koncertért hálás lehetnék a Black Head Agency-nek, de a többi előadónak is köszönhetően egy változatos, eklektikus koncertprogram szem- és fültanúja lehettem!

A fesztivál kapcsán még várható egy-két cikk ((még)szubjektívebb vélemény az egész eseményről, valamint egy interjú Torben Schmidt-tel)!

Industrial Booom! fesztivál - 3. nap (gyorsjelentés)

A harmadik nap - stílusok szempontjából nagyon széles skálán mozgó - programját a Nothing Nada nyitotta, a nemzetközi, női vokálos future-pop, electro mezőnyben teljes mértékben felvállalható előadásukkal. Őket a Monolith terrordisco-ja követte, elég jó hatásfokkal "terrorizálta" a megjelenteket.
A Groupe T megpróbálta megmutatni, hogy milyen lenne a pályakezdő Front 242 2011-ben. Reméljük hogy ennél több energia van a fiúkban, mivel példaképeik sem fukarkodtak vele annakidején és mostanában sem. Robert Marlow színtiszta 80-as évekbeli szinti-popja akár zenetörténeti kordokumentumként is értelmezhető volt.
A nap és egyben az egész fesztivál csúcspontját a Klinik szolgáltatta! Előadásuk olyan szuggesztív lett, hogy nehézségek nélkül "lenyúlta" a headliner státuszt a Kloq-tól, akiknek még azzal is meg kellett küzdeniük, hogy meghívott vendégművészük színpadra lépésével hirtelen Douglas McCarthy magánszámává változott a koncertjük.
Eklektikus programmal zárult az Industrial Booom! Fesztivál, akik ott voltak minden bizonnyal elégedetten távoztak.

Hamarosan részletes beszámolóval, értékeléssel jelentkezek!

Industrial Booom! fesztivál

A háromnapos Industrial Booom! fesztivál kivételes alkalmat biztosít arra, hogy az elektronikus zenék „sötétebb” oldalát kedvelők kiemelkedő kínálattal előrukkoló rendezvénnyel kényeztessék magukat.
A változatos program, különböző stílusú előadók, együttesek biztosítják, hogy senki sem fog unatkozni.
Az első nap (március 24.) a belga new beat/EBM/industrial legendáit állítja színpadra!A Vomito Negro elektronikába oltott súlyos tételei az EBM komorabb oldalát fogják bemutatni.
A Signal Aout 42 és az A Split-Second az EBM és a techno házasságából létrejött new beat korszak túlélői: nem foglalkoznak trendekkel, divattal, így mindenképpen érdekes, egyedi koncertet várhatunk tőlük.
A veterán Suicide Commando utolsó albumai energikus Techno Body Music, hellelectro támadást intézték az új együttesek, fiatal titánok ellen, amiből az látszik, hogy Johan Van Roy komolyan gondolja.
A második napot (március 25.) a magyar !Nylon Me vezeti fel, majd az újra és egyre inkább népszerű old-school EBM-et friss hatásokkal vegyítő Blitzmaschine következik.
A Der Prager Handgriff ennek köszönhetően megfelelő alapokra építve mutathatja be, hogy milyen is az a „régivágású” EBM.
A Lights Of Euphoria minden bizonnyal a future-pop, electro rajongóknak fog kellemes perceket szerezni.
A 90-es években hazánkban többször is koncertezett az Armageddon Dildos, sokak kedvence volt, így sok-sok év után újra egymásra találhatunk!
A szombati napra (március 25.) kell még energiát tartalékolnunk, mert hazai büszkeségünket – a Nothing Nada-t – biztosítanunk kell arról, hogy megállják (márpedig megállják) a helyüket a nemzetközi mezőnyben.
A törzsi ritmusokkal, hipnotikus dallamokkal operáló Monolith újra emlékeztet minket, hogy Belgium – valamilyen különleges okból – ontja magából a minőségi alternatív elektronikus zenéket.
A basoldoni legenda Robert Marlow szinti-pop koncertje kötelező minden Depeche Mode, Yazoo, Erasure rajongónak!
A Kloq erre az estére kiegészül Douglas McCarthy-val, így hangolhatunk a közelgő (május 1.) Nitzer Ebb koncertre is.
A fesztivál zárasa is kiemelkedő lesz, méltó az eddigi programhoz: a Klinik (szintén belga!) csoportos sebészi beavatkozást végez rajtunk, és ha a műtét utáni állapotunk kielégítő, akkor elégedetten és élményekkel gazdagon távozhatunk!

Részletes program, jegyinformációk: Machinemusic portál

Suicide Commando

Ha mást nem is, Johan Van Roy kitartását, állhatatosságát még a legádázabb kritikusai is elismerik, hiszen mindenképpen díjazandó, hogy az 1986-ban induló belga projekt mintegy 8 évnyi zenélés után tudta megjelentetni meg az első önálló albumát CD-n.
Az Off Beat által 1994-ben kiadott Critical Stage album előtt a Suicide Commando „csak” kazettákat jelentetett meg szerzői kiadásban (pl. 1992-ben a Black Flowers albumot) vagy éppen a legendás ZNS Tapes kiadó révén (pl. 1988-ban a Suicide Commando, 1989-ben a This Is Hate albumok).

A korai évekre a „zajos”, ipari minimál EBM volt a jellemző. Ha a kortárs Klinik zenéjét úgy próbáljuk leírni, hogy rozsdamentes orvosi acélból készült eszközökkel, sebészeti pontossággal illesztett minimál electro; akkor a Suicide Commando (vagy éppen a pályatárs Stin Scatzor) az ócskavasakból összerakott, első látásra rendezett, de valójában kaotikus minimál industrial.
1995-ben megjelent a Stored Images album, melyen – a mai napig egyik legnépszerűbb SC track – See You In Hell is megtalálható.

A Suicide Sommando 10. évfordulóján kiadott Contamination normál és limitált verziója rövid válogatást adott a „kazettás” korszakból.
A fénykorában lévő Off Beat egyik legsikeresebb együttesévé vált a Suicide Commando, így a kiadó is nagyobb fokozatba váltott: az 1998-ban megjelent Construct >< Destruct, illetve a limitált Reconstruction továbbra is a power noise jellemzőkkel vegyített EBM stílusába sorolható.
A gyűjtőknek kiemelten érdekes lehet a 1999-ben kiadott Chromdioxyde 1, mely további válogatást nyújtott a kezdeti évekből, a szinte beszerezhetetlen korai kiadványokról.
A 2000-ben megjelent Mindstrip albumot az Off Beat kiadó utódjának tekinthető Dependent Records adta ki, és mindenképpen fontos mérföldkövet jelentett ez a nagylemez – illetve leginkább a Hellraiser maxi – a Suicide Commando életében. Ugyanis innentől kezdve határozott irányváltást hajtott végre Johan Van Roy: egyre inkább a táncparkettre szabta a dalokat, technosabbak lettek az alapok, egyértelműen az aggro tech, hellelectro stílus lett a meghatározó innentől kezdve.

A Mindstrip album – illetve a hozzátartozó Hellraiser, Comatose Delusion maxik és a Love Breeds Suicide EP – tekinthető az egyik legsikeresebb Suicide Commando kiadványoknak.
2002-ben kiadott duplalemezes Anthology, teljes áttekintést adott az addigi karrierről.
A szintén 2002-es Axis Of Evil még „vergődik” a régi és az új választott stílus között, de a 2006-ban kiadott Bind, Torture, Kill már egyértelműen az aggro tech alapművének tekinthető, sőt – bár ez vitára adhat okot – a Techno Body Music (TBM) kedvelői sem hajítják félre a gyűjteményükből.
A 20 éves fennállást a X.20 (1986 >>>>> 2006) gyűjteményes kiadvánnyal (koncert DVD, best of CD, remix CD, bónusz maxi) ünnepelte a kiadó és Johan Van Roy.
Hosszabb – de koncertezéssel, fesztivál fellépésekkel tarkított – szünet után 2010-ben – az időközben az Out Of Line-hoz igazolt projekt – megjelentette az Implements Of Hell albumot, mely úgy tűnik, hogy talán egy lassú „visszakanyarodást” jelent(het) az első időszak stílusához.

A koncertek dinamizmusát javítandó a Johan Van Roy többek között Torben Schmidt-tel (Lights Of Euphoria, Aqualite, Infacted Recordings), Tanja Richter-rel kiegészülve lépett fel az elmúlt időszakban.

2011. március 24-én a Black Head Agency által szervezett Industrial Booom! fesztivál keretében a Suicide Commando először lép Magyarországon színpadra!

Fülbemászó 6.: Suicide Commando - Hellraiser (Psychopath 01-Version)

Kevés olyan EBM/industrial együttes van, amely a 80-as évek vége óta aktív és még mindig képes "megmozgatni" az alternatív elektronikus zene kedvelőit.
Az egyszemélyes, belga Suicide Commando ilyen. Johan Van Roy 1988-ban adta ki első albumát a legendás ZNS Tapes kiadó segítségével. (A ZNS Tapes kiadó belinkelt honlapját érdemes meglátogatni, mert szinte az összes kiadvány legálisan letölthető!) Alapvetően a korai munkák minimalista EBM-ként határozhatóak meg: a Klinik nyomdokain, talán annál zajosabb megoldással, koncepcióval.
A Suicide Commando Electronic Body Music területtől a 2000-ben megjelent Mindstrip albummal, konkrétan a Hellraiser kislemezzel, track-kel vett rövid, de egyértelmű búcsút.

Ez a dal már egyértelműen jelzi, hogy a Suicide Commando a dark electro, hellektro sőt, a Techno Body Music felségterület meghódítására indult.
Személy szerint nekem nagyon hiányzik a "régi" Suicide Commando, de a Hellraiser  - váltás ide, váltás oda - egy tökéletes alkotás. Sokaknak a Hellraiser VNV Nation remixe a kedvence, de nekem a kislemezen és az albumon is megjelent Psychopath 01-Version az etalon. Azért tartom fontos mérföldkőnek a Suicide Commando diszkográfiájában, mert nagyon jól ötvözi a korábbi minimalista törekvéseket (egyszerű felépítésű, de hatásos vezető dallam) az új dark electro-s jellemzőkkel (tempó, ritmusszekció).

Linkek:

• Suicide Commando - Discogs
• Suicide Commando - hivatalos honlap