Leæther Strip - Æppreciation

A 2014. december 12-én megjelent Æppreciation album feldolgozásokat tartalmaz, de nem ez Claus Larsen első ilyen jellegű próbálkozása.

Hiszen volt már például Kraftwerk újraértelmezés, Soft Cell tribute EP is a Leæther Strip történetében. 2012 végén pedig - először saját szórakoztatására - megpróbálta néhány kedvencét feldolgozni. Ez a próbálkozás végül digitálisan kiadott kislemezek sorát eredményezte.

Az  Æppreciation album ezek egy részét gyűjti össze, de  a 17 (!) dal többsége korábban semmilyen formában nem jelent még meg.

A hagyományoknak megfelelően - vagy ahogy a Decay EP-nél is tapasztalhattuk - nincsenek radikális átdolgozások. Bár az eredeti dalok a Leæther Strip-re jellemző melankolikus new wave, EBM, electro erőtérbe kerülnek áthelyezésre, de mindeközben megtartják eredeti karakterisztikájukat is: ennek köszönhetően pedig az album szórakoztató, változatos.
A változatosságot az is biztosítja, hogy nagyon különböző stílusú előadók, dalok kerültek kiválasztásra.  

Elsődlegesen természetesen Claus Larsen fő idoljai adják az inspirációs forrást: Soft Cell, Depeche Mode, Bronski Beat, Fad Gadget, Yazoo. De azért akad jó néhány meglepetés az előadók kiválasztásában is. Pl. Cher vagy éppen a T. E. Ford által is megénekelt 16 Tons. Meglepetések adott dalon belül is előfordulnak. A Judas Priest Breaking The Law-ba például némi Photographic vegyül.
Az album legjobb dalai: Decay, Back To Nature, T.V.O.D., Lie To Me.
Az albumhoz tartozik még a négy dalt tartalmazó Dirt EP is, ahol a címadó dal valamint a The Gift Die Krupps remixe az old-school EBM kedvelőinek szerezhet kellemes perceket.
A digitális verzió mellett az Emmo.biz kiadó CD-n és limitált dobozban is kiadta az albumot!

Tisztelgés sok-sok műfaj óriásának, egyben nosztalgikus visszatekintés a 70-es, 80-as, 90-es évek zenei tengerének (új) hullámaira.

ATWEMRS: 8

Leæther Strip - Untold Stories

Sokféle Leæther Strip rajongó van. Van aki az agresszív, old-school EBM ütemeit szeretné minden albumon hallani. Néhányan a klasszikus industrial hőskorát szeretnék újra és újra megélni, és akadnak olyanok is akik sötét horror ambientre vágynak minden egyes új nagylemezen.
Az új Leæther Strip album azoknak fog leginkább tetszeni, akik a Serenade For The Dead grandiózus szimfónikus elektronikáját vagy a lassúbb, szelídebb  Leæther Strip dalokat (pl. My Mind Is My Master, Dying Is Easy, Life Is Harder, Take Me Home Again) kedvelik.
A szerzői kiadásban, 1.000 példányra limitált verzióban megjelentetett Untold Stories - The Melancholic Sessions albumon Claus Larsen bevallottan "jófiús" énjét engedte előtérbe és egy szelídebb, törékenyebb képet fest gondolatairól és a Leæther Strip-ről a zenei önkifejezés eszközeit használva.
Előzetesen én is azt tudom ajánlani, hogy aki a keményebb EBM-re, industrialra ropogtatná csontjait tánc közben, az inkább a szintén frissnek minősíthető Klutae albumot, az Electro Punks Unite-ot szerezze be.
A Reunited With My Bitterness  és a Blind Mans Bluff képviseli talán a legjobban azokat a lassabb, érzelmesebb dalokat melyek "újkori" Leæther Strip albumokon jelentek meg. A Listen To The Children Pray pedig a Rebirth Of Agony-féle magányos szomorúságot idézi fel újra. De már ebben a dalban is megjelenik a 80-as éveknek tisztelgő retrohangzás, ami az album további részében nagyobb szerepet fog kapni.


A nagylemez másik jelentős hatása a Serenade For The Dead nagyzenekari dark ambientjére vezethető vissza, melyek a  a címadó dalban - Untold Stories -, az I Feel No Shame zongafutamokkal kísért balladájában és a The Queen Of The Dusk fenyegető hangulatában érzékelhetőek leginkább.
A True Glory - False Heroes kicsit megnyugvást jelenthet azoknak, akik agresszívabb hangzásra vágynak: ez a dal tempósabb, energikusabb electro ütemekkel gazdagított, így a Leæther Strip "szabványnak" teljes mértékben megfelel.
Ha negatív kritikát is meg kellene fogalmaznom, akkor azt tudnám kiemelni, hogy nekem a bravúros, merész vokálok, vokál-ötletek hiányoznak az albumról, amit például annak idején a Coming Up For Air esetében tapasztalhattunk, vagy akár amit a Don't You Dare Die On Me esetében mostanában hallottunk. De ez sem igaz teljes egészében például, mert a I Am Him - He Is Me, Silver Mist és a Love Is Dead során Claus Larsen nagyon törékeny, sebzett,  oltalomra vágyó énekstílussal próbál az ipari zenétől megkeményedett és kiürült lelkünkre és - talán még nyomokban fellelhető - érzelmeinkre hatni.
A Claus Larsen által nagyon kedvelt analóg hangzás, a Soft Cell-re emlékeztető új romantika az Ever Changing Landscapes és a - a már említett - Silver Mist esetében jelenik meg talán a legerőteljesebben: ezek a dalok már-már a szinti-pop határait is súrolják.
A zárótétel - For The Ones We Lost - "csupasz" zongorahangjai a legmélyebb szomorúság, depresszió feneketlen kútjába húzzák magukkal a hallgatót, amíg végül az utolsó hang is elenyészik...

A bónuszként az albumhoz mellékelt CD-ROM One valójában egy Reunited With My Bitterness/Listen To The Children Pray dupla A-oldalas maxi, kiegészítve egy-két érdekes dallal, verzióval. Számunkra, magyar hallgatók számára különösképpen a 2010-es budapesti koncert introja - Budæpest Noir - lehet érdekes, mivel felidézheti az akkori élményeket.

Nagyon merész, bátor döntés volt Claus Larsen-től, hogy az Alfa Matrix-től történő szakítása után szerzői kiadásban megjelenő nagylemezén nem a "szokásos" Leæther Strip hangzással, illetve annak csak kisebb spektrumával foglalkozik. Reméljük, hogy döntését igazolni fogják az előadási adatok és a rajongó, szakmai visszajelzések és nem lesz semmi gátja a további zeneszerzésnek ebben a - tudatosan - megváltoztatott üzleti modellben.

ATWEMRS: 8