Az Aesthetic Perfection már az első albumával felhívta magára a figyelmet. A Daniel Graves (valódi név: Daniel Long) által életre hívott egyszemélyes projekt először különböző kiadói válogatásokon tűnt fel. 2002-ben a Dependent Septic III, illetve 2004-ben az Out Of Line által kiadott Machineries Of Joy Vol. 3 jelentette az első megjelenéseket. Én magam is az utóbbin megjelenő I Belong To You-t hallottam legelőször és tartom azt mai napig a legjobb Aesthetic Perfection dalnak. Végül a projekt otthona az Out Of Line kiadó lett, míg Daniel Graves pedig a tengerentúlról Ausztriába költözött.
A 2005-ben megjelenő Close To Human nem okozott csalódást! Az album sok stílust ötvöz, a kezdő zenekarok bátorságával, nemtörődömségével. Kapunk zaklatott noise alapokon nyugvó dalokat, táncparkettre szánt aggrotech-et (Architect, Fix, Coward), lebegős IDM-et (Overcast, Ersatz) és még ambient nyugalmat is (Relapse, Reset). Az album nálam vita nélkül benne volt, benne van a 2005-ös év legjobb 10 albumában.
Aztán 2008-ig csak egy-két remix jelent meg, míg végül napvilágot látott a második nagylemez: A Violent Emotion címmel. Találunk rajta kiemelkedő dalokat (Schadefreude, The Siren), változatos is, de talán kisebbet "üt", mint a bemutatkozó album. Egy érdekes dolog is felmerül az albummal kapcsolatban!
A The Ones dal kapcsán nekem minden esetben a Lola AngstZiggy'z Lullaby száma ugrik be... Azonos kiadónál vannak, azonos időszakban jelent még a két dal. Lehet hogy csak kölcsönös inspirációról van szó?
2010-ben szerzői kiadásban jelenik meg a The Devil's In The Details EP. Ennek az okát is kutathatnánk, minden bizonnyal az ördög a részletekben rejlik. Talán Daniel Graves nem volt elégedett a kiadó támogatással, így próbálta kicsit saját kezébe venni a marketing folyamatokat?
Ez volt az ok vagy sem, a 2011-es album kiadói támogatására már nem lehet panasz! Az All Beauty Destroyed normál és limitált 2CD-s kiadásban jelent meg, az Inhuman EP kíséretében. Ez egyébként tökéletes választás, mivel ez az egyik legjobb dal az albumról: az egyszerű, néhány hangból álló, de nagyon jól eltalált dallam szinte felkínálja magát a remixelésre. Daniel Graves vokálja ezen albumon változatos módon jelenik meg. Van amikor torzítás, vagy kevés torzítással, de nyers punk-os hatása van (A Nice Place To Visit), előkerül a vokóder is (Inhuman), illetve van érzelmes, "valódi" ének is zongorakísérettel is (All Beauty Destroyed).
2012-ben az albumról kimásolt A Nice Place To Visit is kiérdemelte a EP-ként történő megjelenést. Az Aesthetic Perfection üde színfoltot jelent az alternatív elektronikus színtéren, Daniel Graves pedig 100%-ot nyújt a színpadon, így mindenképpen érdemes ellenőrizni, hogy hogyan működnek kedvenc AP dalaink a színpadon!
Nagyon különleges a kapcsolatom a Combichrist-tal. A különleges kapcsolat egyrészt annak köszönhető, mert talán ez a legelső olyan zenei projekt, melyet a születésétől kezdve, a lassú - de biztos - felkapaszkodáson át a széles(ebb) nyilvánosság előtt elért sikerekig figyelemmel kísérhettem. Másrészt - és ez talán az előzőből következik - az arany középutat képviselem az együtteshez történő viszonyulásban: nem vagyok fanatikus rajongója, de az ellentábor - gyakran jól érzékelhető - kritikáival sem tudok minden esetben azonosulni. Andy LaPlegua alapvetően az Icon Of Coil együttessel már a 2000-es évek elején berobbant az alternatív elektronikus zenei színtérre és még javában működött a norvég future-pop csapat amikor 2003-ban megjelent a The Joy Of Gunz album az Out Of Line kiadónál.
A bemutatkozó nagylemez egyértelműen azt a célt szolgálta, hogy Andy valami teljesen mást csináljon, mint ami az Icon Of Coil-t addig jellemezte. Ennek következtében a Combichrist első lépéseit a rhytmic és power noise vezeti, egyértelműen keményebb a hangzás, nincs electro ballada, EBM-re visszakacsintó future-pop. Nem állítom, hogy az újabb Combichrist lemezeken nem lehet megtalálni a The Joy Of The Gunz egyes jellemzőit, de az tény, hogy az újabban csatlakozott rajongók nehezen fogadják, fogadhatják be az első lemezt. Érdekes módon ez annak (is) köszönhető, hogy bár ekkor még teljes mértékben szóló-projektről beszélünk, ennek ellenére a Combichrist ekkor még nem pusztán Andy LaPlegua-ról szólt, szemben a jelenlegi helyzettel...
2003 őszén megjelent még egy speciális, limitált EP - Kiss The Blade - mely Halloween előtt tisztelgett, mint ünnep és mint kultfilm, zeneileg pedig a bemutatkozó lemez nyomdokain haladt.
A 2004-es Sex, Drogen Und Industrial vezette fel a 2005-ös nagylemezt - Everybody Hates You - másrészt - ami talán fontosabb - átvezette a projektet a Techno Body Music területére. Sőt! A Combichrist-ot tekinthetjük a TBM egyik alapítójának, hiszen This Is TBM címmel megalkották a stílus himnuszát is... Vagy legalábbis a szándék ez lehetett. Visszatérve a második albumra, a noise-ból maradt a nyersebb hangzás, torzítások és effektek alkalmazása, a techno-ból érkeznek a néhány hangból álló szintetizátor riffek. Ehhez jön hozzá a néhány szóból, sorból álló szöveg, egyszerű vokál.
Nem tűnik túl bonyolult receptnek, mégis nehéz igazi sikeres versenytársat mondani ezen a területen. Igazi korszakos "slágerek" születnek: This Shit Will Fuck You Up, Enjoy The Abuse, Happy Fcuking Birthday, Blut Royale, Lying Sack Of S*it, Like To Thank My Buddies és szinte felsoroltam a teljes albumot. Így az első igazi turné sem várat magára, jónéhány fesztiválfellépéssel, mivel a kiadó - Out Of Line - nagyon jól ráérzett, hogy milyen lehetőség van ebben a projektben.
Az album fontos jellemzője, hogy a limitált verzió második CD-jén található dalok a Combichrist elvontabb oldalát mutatják be. Néha noise, néha IDM, kicsi ambient, de semmiképpen sem a tombolós Techno Body Music. Ez a szokás a további albumokon is megmarad: a második - bónusz - lemezen a szelídebb, vagy legalábbis másféle arcát mutatja meg Andy.
What The F**k Is Wrong With You People? - kérdezhette Andy LaPlegua 2007-ban többször is, mert hiába vonultatott fel ez az album is sikeres dalokat, mint az Electrohead, vagy a külön EP-ként is kiadott Get Your Body Beat-et, mely filmzeneként is megjelent. Ennek ellenére, álláspontom szerint színvonalban nem érte el az előző album minőségét. Andy körül folyamatosan változtak a koncerteken és a stúdióban közreműködő zenészek, amire szükség is volt, mert egyre több fellépés szerepelt a programban. Ráadásul érzékelhető volt az igyekezet az alapítótól arra, hogy a színpadon a zene energikus volta még jobban hangsúlyozásra kerüljön. Ehhez pedig dinamika szükséges minden szempontból, így a 2004-2005-ben jellemző egy billentyűs+énekes felállás folyamatosan bővült.
Today We Are All Demons albummal vizualitás is egyre nagyobb hangsúlyt kap, a Get Your Body Beat-nél "bevezetett" cyper-punk, poszt-apokaliptikus tematika lesz az uralkodó. Ennek köszönhetően a Combichrist koncerteken atomtámadást túlélt, mutálódott zenészekkel találkozhatott, találkozhat a közönség. Az együttes - ettől az időszaktó talán már tekinthetjük annak - karrierje legfontosabb eseménye, hogy a Rammstein turné egyes 2009-es és 2010-es szakaszain a Combichrist lett az előzenekar. Az alapesetben industrial metal-ra hangolt közönség remekül fogadta az elektronikus projektet, így a népszerűségi index jótékony emelkedésbe kezdett.
A Making Monsters nagylemez 2010-ben jelent meg, több kislemezzel, EP-vel "támogatva" (Never Surrender, Scarred, illetve Throat Full Of Glass) de itt már hiányzik a limitált verzió bónusz lemeze, illetve van, de jelen esetben egy DVD került társításra, amely 5 dal videóját tartalmazza.
Ezt az albumot tekinthetjük az aktuális albumnak (vajon mikor jön a következő??), ami véleményem szerint az eddigi legjobb Combichrist album (bővebben itt lehet olvasni a kritikát)!
A kiadó nagyon jó érzékkel felismerte, hogy ideje felzárkóztatni a új rajongókat, így Noise Collection Vol. 1 címmel kiadta az első album és "környékén" lévő EP-ket gyűjteményes formában.
A Combichrist sok mindent ötvöz: punk, techno, black metal, EBM, electro, industrial, noise. Ettől lesz egyesek számára érdekes, egyedi, mások pedig ezért tekintenek rá úgy, mint egy zenei újrahasznosító... Én személyesen nem várok filozófiai mélységű dalszövegeket, korszakalkotó zenei megoldásokat tőlük. Ami viszont biztosan garantált: az az energikus, dinamikus előadásmód, lendületes elektronikus zenére. De hogy megalapozott véleménye legyen mindenkinek, ahhoz élőben is látni kell őket!
Ha az Harshlizer album zeneileg feleannyira lenne izgalmas, újszerű, mint amennyire provokatív és megbotránkoztató akar lenni a borító képi világa; akkor egy jó albummal lenne dolgunk...
Sajnos az Alien Vampires-nek polgárpukkasztani jobban sikerült vizuálisan, mint egyedi zenei alkotást összehozni. Nem friss anyagról van szó - 2010 decemberében jelent meg - de most került rá a sor, hogy komolyabban meghallgassam. Ha már így tettem, azt gondoltam: leírom a véleményem.
Bár az angol-olasz projektről a kiadó promóanyagok azt állítják, hogy a psy trance, az industrial, az EBM és a metál egyedi kombinációját kívánják megvalósítani, amit én hallok az nem más, mint egy Combichrist, Agonoize és Amduscia keverék.
Ettől még persze lehetne jobb a véleményem, de igazából az album nekem nem mutat semmi egyedit: minden olyan építőelemet felhasználtak ami a hellelectro, aggrotech, terror EBM körökben kötelező kellék, de semmivel sem tűnnek ki az eléggé népes nemzetközi mezőnyből.
A vér, a szex, a drogok tematikus kihangsúlyozása meg egyrészt túl egyértelmű és - a megvalósítás oldaláról pedig - túl mesterkélt.
Jól jelzi az albummal szemben táplál ellenérzéseimet, hogy szerintem kiemelkedik a dalok közül a See You In Hell, ami "sajnos" egy Suicide Commando feldolgozás, és mint feldolgozás nem is rossz. Az Industrializer még erősíti is a belga legendára való hivatkozást: zajosabb, valóban modern hatású ipari mű akar lenni, de aztán a dal valódi TBM-be csap át. Megmarad, megmaradhat a fejekben/fülekben még a Evil Bloody Music is (nem véletlen, hogy a limitált 2 CDs verzióban ez a dal szerepel 6 remix formájában), ami egyértelműen válasz a Metall Machine Music klasszikusra.
Csakhogy amíg a Die Krupps esetében egy igazi energiabombáról beszélhetünk, addig az Alien Vampires dalba foglalt üzenete egy energiaital, aminek hatása erősen kétséges.
Ha végighallgatjuk az albumot, akkor max. 2-3 dal marad meg bennünk egyedi, különálló élményként. Ennél egyértelműbb kritika nem szükséges... ATWEMRS: 4
Gazdag István (Vacuum) projektje esetében elcsépelt és egyben megkésett előrejelzés lenne azt írni, mondani, hogy: a nemzetközi siker kapujában áll az együttes. A First Aid 4 Souls ugyanis túl van már azon a ponton, amikor mindössze egy hazai, szűk réteg számára ismert. Az Electro Arc kiadó válogatáslemezein, majd a legendás Some Bizarre kiadóDouble Albumon történő megjelenés, fantasztikus Photographic remix, illetve a My Favourite Pain bemutatkozó album megjelenése 2008-ban. Ezek mind olyan lépések melyből pontosan látszik, hogy egy tudatosan felépített és gondosan kivitelezett karrier szem- és fültanúi lehetünk A nemzetközi figyelem kereszttüzében tehát már évek óta ott található ez a magyar projekt.
Elég például csak arra utalnom, hogy legutóbb a Side-Line "hasábjain", egy Spotify-ról szóló cikk keretébenJer White - a Spotify-jal foglalkozó blog szerkesztője - lelkendezett a First Aid 4 Souls albumairól.
Az Electro Arc kiadó gondozásban megjelent Deathstep album már a világ - és az internet - különböző pontjain kapott frenetikus értékeléseket.
A 2011-ben megjelent album hihetetlen rafináltan csapja be az embert. Az előzetes anyagok, korábbi kritikák, promóciós információk alapján fel voltam készülve, hogy különböző elektronikus stílusok, területek "egybegyúrására" számíthatok. Így arra készültem, hogy majd sajnálkozok, hogy kevés a "régi", hagyományos alternatív elektronika és eluralkodott a trendi techno-s hangzás. Ezt a támadási pozíciót már az első végighallgatás után elvesztettem...
A Deathstep albumin ugyanis valóban megjelenik az IDM, electro (Soulscape, No Mercy), EBM, industrial, a gitárosabb témák, noise (The End Of Culture) sőt még a TBM (Sekuhara) hatása is, de ez olyan módon kerül tálalásra, hogy nem lehet rajta fogás találni. Változatosak a dalok, néha még adott track-en belül is érdekes, meglepő váltásokra kerül sor (pl. Notes From Underground), így a hallgató figyelme egy percre sem lanyhul.
Minden összetevő ízlésesen van tálalva, legalábbis nekem megfelelő arányban. A gitár nem öncélú 5 perces szólókban jelenik meg, hanem darálós riffjeivel alapot ad az elektronikának (pl. Agony). A vokáloknál használt effektek változatosak, kifejezetten a vokáleffektek változtatása biztosítja a hozzáadott "értéket".
A több énekes, vokalista alkalmazása is minden bizonnyal hozzájárul ahhoz, hogy az album dalai egy percig sem unalmasak, hiszen nem tudhatjuk, hogy adott dal után milyen hangulattal találkozunk. Egyértelműen sötét hangulattal persze, de - az album vészjósló címével szemben - ez nyomasztó hangulat nem az unalomig ismert zenei klisékben segítségével jelenik meg.
Persze a projektre gyakorolt hatások néhol felismerhetőek (pl. "újabbkori" Skinny Puppy), de ezek egyszer sem sértő és bárdolatlan másolásban jelennek meg.
Az album hihetetlenül jól szól, bámulatosan ki van egyensúlyozva. Én mint laikus zenehallgató nem tudom, hogy ez minek köszönhető (mixelés?, masterelés?), de minden hallható, minden a helyén van, így nem egy alaktalan masszaként jelennek meg hangok.
Van egy nagyon súlyos "mellékhatása" ennek az albumnak: minden egyes meghallgatás után másik 2-3 dal lesz az amire "visszateker" a gyanútlan hallgató, mert megtetszett neki... ezt garantálom!
Az album minden dalán, minden másodpercén érzékelhető, hallható, hogy maximális odafigyeléssel, alázattal, szakmai hitelességgel készült. Nem akarok túlzásokba esni, de a Deathstep az idei évben eddig megjelent - és általam ismert - lemezek közül kétségtelenül kiemelkedik! ATWEMRS: 8
Kevés olyan EBM/industrial együttes van, amely a 80-as évek vége óta aktív és még mindig képes "megmozgatni" az alternatív elektronikus zene kedvelőit.
Az egyszemélyes, belga Suicide Commando ilyen. Johan Van Roy 1988-ban adta ki első albumát a legendás ZNS Tapes kiadó segítségével. (A ZNS Tapes kiadó belinkelt honlapját érdemes meglátogatni, mert szinte az összes kiadvány legálisan letölthető!) Alapvetően a korai munkák minimalista EBM-ként határozhatóak meg: a Klinik nyomdokain, talán annál zajosabb megoldással, koncepcióval.
A Suicide Commando Electronic Body Music területtől a 2000-ben megjelent Mindstrip albummal, konkrétan a Hellraiser kislemezzel, track-kel vett rövid, de egyértelmű búcsút.
Ez a dal már egyértelműen jelzi, hogy a Suicide Commando a dark electro, hellektro sőt, a Techno Body Music felségterület meghódítására indult.
Személy szerint nekem nagyon hiányzik a "régi" Suicide Commando, de a Hellraiser - váltás ide, váltás oda - egy tökéletes alkotás. Sokaknak a HellraiserVNV Nation remixe a kedvence, de nekem a kislemezen és az albumon is megjelent Psychopath 01-Version az etalon. Azért tartom fontos mérföldkőnek a Suicide Commando diszkográfiájában, mert nagyon jól ötvözi a korábbi minimalista törekvéseket (egyszerű felépítésű, de hatásos vezető dallam) az új dark electro-s jellemzőkkel (tempó, ritmusszekció).
A berlini Formalin megerősítette bennem a hitet, hogy nincs hanyatlóban az alternatív elektronikus zene. Nem kis szó ez egy elsőlemezes duótól. A Gabor Poszt és Thomas Liebchen alkotta duó Bodyminding albumukkal megmutatják, hogy a dömpingben érkező - másolásra berendezkedett - Techno Body Music, az ötlettelen - klisékből építkező - old-school EBM gyártószalag mellett, össze lehet rakni egy minden pillanatában izgalmas nagylemezt.
Az album ügyesen kombinálja a nyersebb, zajosabb ipari hangzást, a "régi" menetelős EBM és az újabb TBM, hard-electro hangzást.
Az album első dalai - Fallout, Yuppiscum - noise-os, már-már Numb-ot, Dive-ot idéző hangulata után EBM stílusjegyek bukkanak fel - My Fetish , Beliefmaker - de úgy, hogy nem az újabb "Nitzer Ebb klón" jelző jut eszünkbe. Később a Hocico-féle dark-electro, vagy a ma oly divatos Combichrist TBM - pl. Breath Control - kicsit visszaköszön, de semmiképpen sem egyszerű utánzásként.
Az Out Of Line kiadó és maga az együttes Belin City Industrial szlogennel reklámozza az albumot és az industrial zenei színtér teljes megreformálását vetíti elő. Ilyen messzire én nem merészkednék, de az kétségtelen, hogy a Bodyminding egy nagyon jó, egységes album! ATWEMRS: 8
HASS – mi lesz itt?!
-
Hass címmel érkezik az Endzustand új klipje három napon belül, a kis
felvezető alapján SO MUCH FUN. Nem gondolhatják komolyan: Szept. 11-én
album, újonc cs...
Ez volt az ok vagy sem, a 2011-es album kiadói támogatására már nem lehet panasz! Az All Beauty Destroyed normál és limitált 2CD-s kiadásban jelent meg, az Inhuman EP kíséretében. Ez egyébként tökéletes választás, mivel ez az egyik legjobb dal az albumról: az egyszerű, néhány hangból álló, de nagyon jól eltalált dallam szinte felkínálja magát a remixelésre.
