A következő címkéjű bejegyzések mutatása: De/Vision. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: De/Vision. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. máj. 9.

De/Vision - Popgefahr

 A februári koncert után döntöttem el, hogy meg kell hallgatnom a De/Vision aktuális, utolsó albumát, mivel számomra meglepő módon a koncerten előadott dalok tetszettek...
A gyorsabb tempójú dalok (pl. Flash Of Life, Rage, Plastic Heart) a Szikra Cool Tour House-ban jól illeszkedtek a korábbi kedvenceim közé, és azt kell hogy mondjam ezek a dalok valóban az album alapkövei. Steffen melankolikus hangja jól érvényesül ebben a környezetben.
A lassúbb tételek (pl. What's Love All About, Until The End Of Time) alatt is jócskán vannak érdekes effektek, hangok ezek (is) javítják az album összhatását, de ennek ellenére némi minimalista hatást kelt bennem: lehetne vaskosabb, teltebb a hangzás.
Ami egy kicsit zavaró, hogy több dalban (pl. Rage alapmotívuma, az Until The End Of Time alatt hallható rövid dallam) visszaköszön egy hang, hangzás amit én - egyszerű zenehallgató - nem tudok pontosan definiálni, de olyan mintha Steffen Keth és Thomas Adam az adott hangba "beleszerelmesedett" volna  és lépten-nyomon használták volna.

Egyértelműen a Rage a legjobb dal az albumról, még akkor is ha ebben dominál ez a bizonyos többször is felhasznált hang... Megérdemelte volna ez a dal, hogy ne csak promóciós, hanem normál maxiként is megjelenjen.
Egyébként a videóklip és a Depeche Mode It's No Good (ön)paródiája közötti párhuzam eléggé egyértelmű...
Bár a De/Vision nem tér vissza első - szinti-pop - korszakához, de sokat közelít hozzá. Kicsit talán eltúlzott a hasonlat és a párhuzam, de hangulatában, dalaiban nagyon hasonló érzéseket kelt bennem  a Popgefahr, mint a Depeche Mode utolsó 2-3 nagylemeze, így a DM rajongóknak (is) ajánlom az albumot.
ATWEMRS: 7

2011. febr. 23.

Covenant, De/Vision, Black Nail Cabaret koncert (2011. február 19.) - beszámoló

A Black Nail Cabaret ígéretes volt; a De/Vision és a Covenant is meglepetést okozott, de eltérő módon.
A 2011. február 19-i koncert előtt azon tépelődtem, hogy sem a De/Vision, sem pedig a Covenant legújabb lemezeit, aktuális tevékenységét nem ismerem behatóan. Így mindkét fellépő esetében prekoncepciókat megfogalmazva - de azokat megfelelő indoklás nélkül alátámasztva - indultam el a Szikra Cool Tour House-ba.
A De/Vision esetében a korai szinti-pop "vadászterület" lassan, de biztosan történő elhagyása volt az ami miatt arra számítottam, hogy egy progresszív irányú, mainstream jellegű, elektro-pop koncert szem- és fültanúja leszek.
A Covenant-nál pedig a felületesen ismert utolsó - és a friss - nagylemezek színpadon történő megerősítésére, megkedvelésére vágytam, abban bíztam hogy azonnal kirohanok a koncert után és megveszem a hiányzó albumokat.
Egyik számításom sem vált be...
Az első fellépő nehéz és hálátlan szerepét a Black Nail Cabaret vállalta magára és túlzás nélkül mondhatom, hogy nem vallottak szégyent. Először láttam Emke és Sophie projektjét élőben, de a korábbi benyomások újabb megerősítést nyertek: nagyon határozott vizuális koncepcióra épülő; a goth, szinti-pop, aktuális pop, electroclash stílusok között gondtalanul csapongó együttesről van szó.
A kicsit nehézkesen induló koncert során a közönség, és így szerencsére a fellépő együttes is felvette a ritmust: egyre magabiztosabb előadásuk nem csak a megjelent koncertlátogatókat, de magát Daniel Myer-t is lekötötte, megmozgatta.

A Haujobb frontembere szinte az egész koncertet figyelemmel kísérte és a Talk Talk feldolgozás (Such A Shame) alatt már szinte táncolt a páholyban. Ennél nagyobb szakmai elismerés azt hiszem nem kell...
A De/Vision pályafutását az első hivatalos megjelenésektől (Autumn Leaves válogatás) a Monosex albumig teljes figyelemmel nyomon követtem, aztán "kapcsolatunk" fokozatosan lazább lett: annak köszönhetően hogy a tiszta szinti-pop stílust határozott irányváltásokkal elhagyták.
Így tőlük "csak" azt vártam, hogy leadnak egy-két régi kedvencet (pl. Try To Forget) és az újabb számokat meg valahogy csak "átvészelem".
Szerencsére ők nem így gondolták... A régebbinek számító dalokat áthangszerelve, néhány esetben tempósabbra "húzva" állították színpadra és Steffen Keth-nek még az a bravúr is sikerült, hogy közvetlen stílusával és egyedi mozgáskultúrájával "be tudta lakni" a színpadot és igazi frontemberként viselkedve lekötötte a közönség figyelmét.

Sokkal többet kaptam a De/Vision-től, mint vártam: így a Popgefahr nagy eséllyel a gyűjteményemben fog landolni!
A Covenant színpadralépésekor az első meglepetés akkor ért, amikor szembesültem azzal a ténnyel, hogy a Eskil Simonsson, Daniel Myer mellett nem Joakim Montelius lesz a második billentyűs, hanem Kai Lotze (?). Ennek következtében voltaképpen 1/3 Covenant volt a színpadon és ez számomra határozottan érezhető is volt sajnos. (Persze, erre mondhatnánk, hogy a De/Vision is az eredeti felállás (4 fő) mindössze fele, de az évek alatt elfogadtam/elfogadtuk hogy ez a jelenlegi összetételük, míg a Covenant esetében még friss az esemény, friss a trauma... ) A következő - kellemes - mozzanat pedig a Stalker berobbanó hangjaival történő koncertkezdés volt, ami olyan mintha a Depeche Mode a Never Let Me Down Again-nel kezdene. Hatásos indítás, de nehéz fokozni a hangulatot. A Covenant-nak nem is sikerült...

Egy jó koncertmenetnek, olyan ívet kell - ideális esetben - húznia, ami folyamatosan "megdolgoztatja" a hallgatóságot. Ez szombat este a Covenant-nak nem sikerült, legalábbis az én esetemben ezt nem érte el.
Nagyon látványos volt - még nekem laikusnak is - Daniel Myer színpadi tevékenysége: vokálozott, élőben keverte a sávokat, billentyűzött, improvizált. Szórakoztató volt hogy Eskil Simonsson az első néhány szám alatt elrendezte a színpadon a kábeleket, mikrofonállványokat, ásványvizes palackokat, de tőle inkább azt vártam volna, hogy 100%-osan az előadásra koncentrál. De ennek ellenére azt vártam a koncert középső szakaszában, hogy: majd most jön valami olyan ami letépi a fejemet! De nem jött... Illetve a koncert vége, zárása újra méltó volt a Covenant-hoz.
Elképzelhető, hogy mindezen érzések csak annak - a korábban említett - ténynek köszönhető, hogy nem voltam belőlük naprakész; de ennek ellenére nekem a szombati nap csúcspontja a De/Vision fantasztikus koncertje volt.

A koncert helyszíne, szervezése, körítése kifogástalan volt; azt gondolom, hogy a Black Head Agency, a magyar közönség hírnevét mindenképpen javítják az ilyen koncertek és elősegítik, hogy újabb - régóta várt -előadók látogassanak el hazánkba!

További képek a koncertről: