A 2011. február 19-i koncert előtt azon tépelődtem, hogy sem a De/Vision, sem pedig a Covenant legújabb lemezeit, aktuális tevékenységét nem ismerem behatóan. Így mindkét fellépő esetében prekoncepciókat megfogalmazva - de azokat megfelelő indoklás nélkül alátámasztva - indultam el a Szikra Cool Tour House-ba.
A De/Vision esetében a korai szinti-pop "vadászterület" lassan, de biztosan történő elhagyása volt az ami miatt arra számítottam, hogy egy progresszív irányú, mainstream jellegű, elektro-pop koncert szem- és fültanúja leszek.
A Covenant-nál pedig a felületesen ismert utolsó - és a friss - nagylemezek színpadon történő megerősítésére, megkedvelésére vágytam, abban bíztam hogy azonnal kirohanok a koncert után és megveszem a hiányzó albumokat.
Egyik számításom sem vált be...
A kicsit nehézkesen induló koncert során a közönség, és így szerencsére a fellépő együttes is felvette a ritmust: egyre magabiztosabb előadásuk nem csak a megjelent koncertlátogatókat, de magát Daniel Myer-t is lekötötte, megmozgatta.
A Haujobb frontembere szinte az egész koncertet figyelemmel kísérte és a Talk Talk feldolgozás (Such A Shame) alatt már szinte táncolt a páholyban. Ennél nagyobb szakmai elismerés azt hiszem nem kell...
Így tőlük "csak" azt vártam, hogy leadnak egy-két régi kedvencet (pl. Try To Forget) és az újabb számokat meg valahogy csak "átvészelem".
Szerencsére ők nem így gondolták... A régebbinek számító dalokat áthangszerelve, néhány esetben tempósabbra "húzva" állították színpadra és Steffen Keth-nek még az a bravúr is sikerült, hogy közvetlen stílusával és egyedi mozgáskultúrájával "be tudta lakni" a színpadot és igazi frontemberként viselkedve lekötötte a közönség figyelmét.
Sokkal többet kaptam a De/Vision-től, mint vártam: így a Popgefahr nagy eséllyel a gyűjteményemben fog landolni!
A Covenant színpadralépésekor az első meglepetés akkor ért, amikor szembesültem azzal a ténnyel, hogy a Eskil Simonsson, Daniel Myer mellett nem Joakim Montelius lesz a második billentyűs, hanem Kai Lotze (?). Ennek következtében voltaképpen 1/3 Covenant volt a színpadon és ez számomra határozottan érezhető is volt sajnos. (Persze, erre mondhatnánk, hogy a De/Vision is az eredeti felállás (4 fő) mindössze fele, de az évek alatt elfogadtam/elfogadtuk hogy ez a jelenlegi összetételük, míg a Covenant esetében még friss az esemény, friss a trauma... ) A következő - kellemes - mozzanat pedig a Stalker berobbanó hangjaival történő koncertkezdés volt, ami olyan mintha a Depeche Mode a Never Let Me Down Again-nel kezdene. Hatásos indítás, de nehéz fokozni a hangulatot. A Covenant-nak nem is sikerült...
Egy jó koncertmenetnek, olyan ívet kell - ideális esetben - húznia, ami folyamatosan "megdolgoztatja" a hallgatóságot. Ez szombat este a Covenant-nak nem sikerült, legalábbis az én esetemben ezt nem érte el.
Nagyon látványos volt - még nekem laikusnak is - Daniel Myer színpadi tevékenysége: vokálozott, élőben keverte a sávokat, billentyűzött, improvizált. Szórakoztató volt hogy Eskil Simonsson az első néhány szám alatt elrendezte a színpadon a kábeleket, mikrofonállványokat, ásványvizes palackokat, de tőle inkább azt vártam volna, hogy 100%-osan az előadásra koncentrál. De ennek ellenére azt vártam a koncert középső szakaszában, hogy: majd most jön valami olyan ami letépi a fejemet! De nem jött... Illetve a koncert vége, zárása újra méltó volt a Covenant-hoz.
Elképzelhető, hogy mindezen érzések csak annak - a korábban említett - ténynek köszönhető, hogy nem voltam belőlük naprakész; de ennek ellenére nekem a szombati nap csúcspontja a De/Vision fantasztikus koncertje volt.
A koncert helyszíne, szervezése, körítése kifogástalan volt; azt gondolom, hogy a Black Head Agency, a magyar közönség hírnevét mindenképpen javítják az ilyen koncertek és elősegítik, hogy újabb - régóta várt -előadók látogassanak el hazánkba!
További képek a koncertről:
