Claus Larsen zenei munkásságának Leæther Strip előtti időszakáról nagyon keveset tudunk. Egyes interjúkban azonban megemlíti a Forbidden Art és a The Future – később Decode nevű – projekteket mint „pre- Leæther Strip” együtteseit.
A Planet Of Youth 1986-os kiadása után – és a tervezett album felvétele közben/alatt – Claus Larsen kilépett a együttesből és további demókat készített Forbidden Art néven. Ezen próbálkozások során Claus Larsen a kezdeti szinti-pop/new wave hangvételtől fokozatosan eltávolodott és egyre inkább sötétebb hangzást keresett.
Sajátos – de így talán érthető – módon az 1989-ig terjedő időszak zenei eredménye – részben – később kiadott kiadványokon szerezhető be.
A Ras Dva kiadó 1995-ben kiadott Getting Away With Murder: Murders From 1982 To 1995 címre hallgató lemeze tartalmazza az első „írásos” emlékeket. Ez a kiadvány a G.A.W.M.U.S (Getting Away With Murder in the US) rajongói klub részére készült, eredeti szándék szerint 500 példányban, míg további 500 példány Európában került terítésre.
Ez a lemez néhány 1990-ben rögzített koncertfelvétel és egyéb ritkaság mellett két demót tartalmaz: az 1982-re dátumozott Dreaming és az 1984-es Never Trust Anyone At The Carnival instrumentális szerzeményt.
A Dreaming minden szégyenkezés nélkül odapakolható a 80-as évek elején megjelenő flexi-pop, new romantic dalok mellé.
Egyszerű, fülbemászó dallam, analóg szintetizátor hangzás, korai Soft Cell és Depeche Mode hatásokat egyértelműen igazoló vokál.
A Never Trust Anyone At The Carnival szintén vállalható – hangulatában a korai Depeche Mode B-oldalas instrumentálisokat (pl. Nothing To Fear) idéző – alkotás.
(A számcímekre kattintva rövid részlet letölthető és meghallgatható!)
Sokáig azt hihettük, hogy ez a két dal az egyetlen fennmaradt felvétel a Leæther Strip előtti időszakból. Sőt egy 2005-ben általam készített interjúban is azt állította Claus Larsen, hogy nincs a Strip Farm páncélszekrényeiben egyetlen kiadatlan Leæther Strip dal sem…
Ha jobban átgondolom, értelmezem a kérdésre adott válaszát, akkor azt kell, hogy mondjam a „Mester” nem füllentett, hiszen ezeket ő Forbidden Art alkotásoknak tartja.
2009-ben rászánta magát, hogy ezeket a demófelvételeket kiadja, melyek Yes I'm Limited sorozat V. részének egy teljes lemezét töltötték meg. A már korábban megjelent két demó mellett további 6 felvételt és egy alternatív Dreaming verzió található a lemezen. Elfogulatlan zenehallgató minden bizonnyal azt mondja/mondhatja majd, hogy megérti miért nem kerültek ezek a dalok kiadásra, de nem árt fejben tartani, hogy mikor készültek ezek a felvételek, milyen technikai körülmények között (kétsávos magnóval történő felvétel). Ezen paraméterek elfogadása esetén a Do The Dance és a Northern Boy kifejezetten kedvence lehet a korai post-punk időszak és az új romantika kedvelőinek. Egyértelmű Soft Cell/Human League életérzés, de hangulatában a legtöbb dal eldugott sarkaiban már ott leselkedik a Leæther Strip vészjósló árnyéka.
A kezdeti időszak elemzéséhez még hozzá kell vennem – és így teljesen romba döntöm a bemutató elsődleges szándékát: az időrendben történő áttekintést – a 2008-as Civil Disobedience album limitált 3 CD-s változatában megjelentetett One Nine Eight Two: The 20 Years Anniversary albumot.
Claus Larsen erre az albumra 12 dalt vett fel – köztük valószínűleg több olyan dalt is ami talán valóban 20 évvel ezelőtt már formát öltött valamilyen alakban – a 80-as évek középére jellemző technikával, hangzással; így ünnepelve a Leæther Strip 20 éves fennállását.
Mivel ez az album kicsit kakukktojás ebben a cikkben, így róla majd később…
Ez volt tehát a Leæther Strip 1989 előtti időszakának bemutatása, melyet néhány „időugrással” tettem kuszává… Remélem azért követhető volt.
A következő rész 1989-90 közötti időszakot mutatja be.
