2015. máj. 31.

Total Terror (Leæther Strip, Noisy Deafness, Munkás) - koncertbeszámoló (Budapest, 2015. május 2.)

2010 után újra hazai földön üdvözölhettük a Leæther Strip kötelékében Claus Larsent és Kurt Grünewald Hansent. Ráadásul most teljes műsor várt ránk a Noisy Deafness és a Munkás felvezetésével a Dürer Kertben.
Első fellépőként a Munkás minimalista electroja be- és megmutatta az alternatív elektronika eredetforrását: dühös és kétségbeesett, elitellenes társadalomkritika, a punk gyomorba vágó egyszerűsége hajszálpontosan digitalizálva: jéghideg hangzás amiben minden hang és szó szikeként hasított bele a hallgatóságba vagy éppen pusztuló gyárak vasbetonjából kimeredő rúdacéljaként nyársalta fel a megjelenteket. 
Furcsa talán ezt mondani, de az este legsötétebb, leginkább nyomasztó hangulatú perceit köszönhettük Thamásnak. A Kliniket, Suicide-ot megidéző, totális kilátástalanságba taszító koncert után szinte biztos, hogy mindenki megtalálhatta saját életében, sorsában azt pozitívumot, azt a minimális esélyt amit érdemes megragadnia.

Hiteles előadás volt, egy hiteles előadótól!
A Noisy Deafness következett dallamosabb, táncolhatóbb elektronikájával. EBM ötvöződött future-pop szintetizátor riffekkel. Fémes effektek, szinti-pop dallamokkal. A Comfort című dalra már korábban felfigyeltem, így kifejezetten örültem, hogy ez is elhangzott a színpadon!
Mindenkinek ajánlom ezt a dalt, mert a menetelős 4/4-ben felcsendülő ipari hangok, majd a megjelenő dallam egy igazán lendületes eredményt hoz létre, amit egy kicsit visszatekintős de a fiatalabbaknak is befogadható. Az előadót arra biztatnám - ha egyáltalán számít a véleményem - hogy ezt az utat folytassa! Én mindenesetre megpróbálom követni a projekt sorsát!

Kifejezetten változatosak voltak a zenei alapok: a mérges electro-industrialtól a laza electro-popig. Ha konstruktív kritikát kellene megfogalmaznom, akkor az annyi lenne, hogy a vokál lehetne bátrabb, akár effektek szintjén, akár stílusában. Mondjuk én könnyen beszélek, mert nem nekem kell a színpadon lennem! ;)
A nap főeseménye következett és rögtön az utolsó kislemezről egy igazi old-school EBM döngölés a Dirt! A koncert első fele teljes mértékben a Leæther Strip életmű alapköveire épült.

A Strap Me Down, Adrenalin Rush és társaik a megszokott hangulatot idézték elő, de nekem is meglepő volt, hogy milyen jól "működött" a Don't Tame Your Soul felpörgetett, koncertváltozata! Nem gondoltam volna, hogy az eredeti változatnál lehet jobbat csinálni. Hihetetlen magas volt az energiaszint mind a színpadon, mind pedig az első sorokban. Claus Larsen figyelmeztetése így mindenkinek szólt: Vigyázzunk magunkra, nem vagyunk már tinédzserek!
Az In Your Room szerepe így igazából kettős volt: egyrészt a pihenést biztosította mindenkinek egy kicsit, másrészt felvezette a két ráadás nosztalgikus visszatekintését. A korábbi koncertek programja alapján várható volt, hogy több feldolgozás is előadásra kerül. Aggódtam, hogy milyen leszek ezek fogadtatása, de teljes mértékben illeszkedett a koncert hangulatába és az aktív közönség is jól fogadta fiatalkoruk nagy slágereit kicsit másképpen.

Köszönet a 101 Klubnak az eseményért!

2015. jan. 3.

Leæther Strip - Æppreciation

A 2014. december 12-én megjelent Æppreciation album feldolgozásokat tartalmaz, de nem ez Claus Larsen első ilyen jellegű próbálkozása.
Hiszen volt már például Kraftwerk újraértelmezés, Soft Cell tribute EP is a Leæther Strip történetében. 2012 végén pedig - először saját szórakoztatására - megpróbálta néhány kedvencét feldolgozni. Ez a próbálkozás végül digitálisan kiadott kislemezek sorát eredményezte.
Az  Æppreciation album ezek egy részét gyűjti össze, de  a 17 (!) dal többsége korábban semmilyen formában nem jelent még meg.
A hagyományoknak megfelelően - vagy ahogy a Decay EP-nél is tapasztalhattuk - nincsenek radikális átdolgozások. Bár az eredeti dalok a Leæther Strip-re jellemző melankolikus new wave, EBM, electro erőtérbe kerülnek áthelyezésre, de mindeközben megtartják eredeti karakterisztikájukat is: ennek köszönhetően pedig az album szórakoztató, változatos.
A változatosságot az is biztosítja, hogy nagyon különböző stílusú előadók, dalok kerültek kiválasztásra.  

Elsődlegesen természetesen Claus Larsen fő idoljai adják az inspirációs forrást: Soft Cell, Depeche Mode, Bronski Beat, Fad Gadget, Yazoo. De azért akad jó néhány meglepetés az előadók kiválasztásában is. Pl. Cher vagy éppen a T. E. Ford által is megénekelt 16 Tons. Meglepetések adott dalon belül is előfordulnak. A Judas Priest Breaking The Law-ba például némi Photographic vegyül.
Az album legjobb dalai: Decay, Back To Nature, T.V.O.D., Lie To Me.
Az albumhoz tartozik még a négy dalt tartalmazó Dirt EP is, ahol a címadó dal valamint a The Gift Die Krupps remixe az old-school EBM kedvelőinek szerezhet kellemes perceket.
A digitális verzió mellett az Emmo.biz kiadó CD-n és limitált dobozban is kiadta az albumot!

Tisztelgés sok-sok műfaj óriásának, egyben nosztalgikus visszatekintés a 70-es, 80-as, 90-es évek zenei tengerének (új) hullámaira.
ATWEMRS: 8

2014. dec. 30.

Akalotz - Shift To Evil

A 2013-ban elkészített demo után a kaiserslauterni duó az Electro Arc kiadónál talált otthonra, mely idén piacra is dobta a Shift To Evil albumot.
Az old-school, anhalt EBM-et választó előadók kemény fába vágják a fejszéjüket, amikor meggyőző, egyedi, figyelmet felkeltő anyagot akarnak létrehozni. Ugyanis ez csak akkor sikerül, ha a műfaji sablonok, alapelemek mellett sikerül némi egyedi "fűszerezést" is a dalokba csempészni.
Kapásból az első dalok - Headcrash, Time To Destroy - ennek tökéletesen megfelelnek: jól eltalált effektek, sötét hangulat, hideg hangzás. Ezek  - szerencsére - nem tisztán EBM stílusúak, több más hatás vegyül a dalok szerkezetébe, hangzásába.
Az Akalotz akkor működik jók, amikor nem akar  DAF, vagy Der Prager Handgriff lenni. Amikor ugyanis a műfaji határokon belül akar maradni, akkor kicsit egysíkúvá válik a dolog.
Ilyen pillanatnak számít például a Body Crushed Bones, Shift To Evil melyek ennek ellenére egy old-school EBM bulin, fesztiválon minden bizonnyal felpörgetik, mozgásra ösztökélik a közönséget.

A vokál kapcsán van még hiányérzetem... Ez a fajta testzene, akkor működik jól, amikor az arcomba ordítja a vezényszavakat, a rövid, de ütős üzeneteket. Pont az adja ennek a zenének az energiáját, hogy az egyszerű dal és ritmusképleteket egy erőteljes vokál dobja fel. Az Akalotz esetében keveslem a kraftot (pl. Where Are You From): dominánsabb vokál sokat dobna az összes dal - és a hallgatók - energiaszintjén.
A pozitív jellemzők közé kell még azt sorolnom, hogy némi 90-es évekbeli minimal electro is keveredik megfelelő dózisba pl. a Blood Pressure, Bounce Effect esetében.
A nagylemez bónuszainak tekinthető - az Invasion Of Female Logic és SadoSato által elkövetett - két remix nagyon jó lezárása az albumnak: mindkét verzió bátran "kivonja" az anhalt EBM mozgásteréből az eredeti kompozíciókat és bátran, játékosan dolgozzák át azokat.

Érdemes esélyt adni ennek az anyagnak és többször meghallgatni: első hallgatásra egysíkúnak tűnhet, de valójában több alternatív elektronikus zenei műfajból érkező hatás fűszerezi az anhalt EBM alapokat. Mindenképpen figyelemre méltó bemutatkozó anyag!
ATWEMRS: 7

2014. dec. 3.

Invasion Of Female Logic - Alternativlos

A férfi előadók, együttesek, frontemberek által uralt (zenei) világban nem könnyű érvényesülni nőként. Petra Kutschera - az Invasion Of Female Logic szóló projekt keretében - ezen állapot, trend megváltoztatására tett, tesz egy nagyon határozott kísérletet.
Bevallottan a különböző old-school irányzatokból merítve az ihletet az eddigi munkássága során, időközben a felállás kibővült. Thorsten Krätke (Industrial Organisation) és Ace Raumass (Y-Orbit) nyújt erősítést, leginkább a koncerteken.
Az Electro Arc digitális és fizikai formátumban is kiadta az Alternativlos albumot.
Az album leges-legjobb dala és egyben jelenleg az egyik nagy kedvencem: a Trendsetter, ami egy minimalista, Kraftwerk-szerű dallamot, Anne Clark-ra emlékeztető vokált ötvöz. Ez a dal reprezentálja talán legjobban az album hangzását, de az album nagyon sok stílust, hatást használ fel a EBM-től kezdve, a new wave-en keresztül a szinti-pop dallamokig. Itt van rögtön a Big Fish, melynek infantilis, vidám futamai alatt Falco képe villan be, míg a Frontfrau body-popja bármelyik And One albumon elférne.
A vidám kikacsintások mellett vannak sötétebb tételek is pl. a Face To Face és a Shadow World dark-electro-ja.

Adott dalon belül is megy a játék a stílusokkal: a Big Brother EBM alapjaira, dallamosabb refrén települ. A stílus kavalkád nem okoz problémát, van egy végig jól azonosítható profilja a nagylemeznek, ami nem más, mint Petra Kutschera egyedi hangja. Nem virtuóz vokál ez, de mégis képes a határain belül egyszerre egyedi hangulatot teremteni és egyben kötőelemként működni.
Az album másik kiemelkedő pillanata a Soulsister egyszerű gitár riffjét felvonultató new wave himnusza.

Változatos album, old-school veteránoknak és azoknak, akik nem az éppen legdivatosabb, legtrendibb zenékre kíváncsiak.
ATWEMRS: 7

2014. nov. 22.

Leæther Strip - Decay

A 2014. november 13-án Decay címmel digitális EP jelent meg, ami voltaképpen a következő, feldolgozásokat tartalmazó Leæther Strip album felvezető, beharangozó kislemeze.
A Twice A Man feldolgozás tökéletes választás annak bemutatására, hogy mit várhatunk a hamarosan - 2014. december 12-én - érkező Æppreciation albumtól. A svéd projekt is azon alternatív elektronikus előadók, művészek - népes - csoportjába tartozik, akik a 80-as évek forrongó és kreatív időszakában nagyon értékes tevékenységet végeztek, mégsem kaptak elegendő figyelmet, megbecsülést. Az új Leæther Strip album is kevésbé felkapott, de mégis fontos dalok feldolgozását fogja majd tartalmazni.

Már az eredeti dal is tökéletes képviselője azoknak a sötétebb hangzásvilágú, elektronikus pop daloknak, amelyek a 80-as, 90-es években az alternatív klubok kistermeiben zengtek, a XX. század végének borongós aláfestő zenéjeként.
Claus Larsen - szokásának megfelelően - ismét maximális tisztelettel nyúlt hozzá az eredeti kompozícióhoz, de mégis átpozicionálta a Leæther Strip-re jellemző, indulatoktól és érzelmektől feszülő dark-electro-ra.
Bár az EP csak a címadó dalt tartalmazza további 5 változatban, mégsem unalmas, nem okoz problémát a végighallgatása, mivel nagyon különböző hangulatú, stílusú remixek készültek.
Az Ehron VonAllen által készített változat gyorsabb, zaklatottabb, iparibb hangzást képviselő remix után például az akár Dance/Club változatnak is tekinthető, lendületes Digital Anodyne verzió következik.
A két konzervatív(abb) értelmezés után a radikálisabb módosításokat, furcsa hangmintákat, disszonanciát és tört ritmusokat tartalmazó Needle Sharing Hard Dub Remix, talán csak a vokál sávját használta fel az Underworld egyes munkáinak hangulatát idéző verzióban.
A EP-hez készült egy videó is, ami a Needle Sharing projektet jegyző Roland Danielzig munkája.
Nagyon nagy örömmel tölt el, hogy végre egy olyan vizuális megjelenés kapcsolódik a Leæther Strip-hez, mely méltó az eddigi zenei tevékenységéhez.
A kanadai/olasz/magyar duó Decoded Feedback remixe a dal melankolikus jellegét erősíti fel elnyújtott szintetizátor futamaival.
Előzetesen attól tartottam, hogy a minimal electro, kísérleti elektronikában mozgolódó dán Holm/Mirland projekt teljesen szétszedi a dalt és valami nagyon kifacsart interpretációval állnak elő. Ezzel szemben egy teljesen korrekt, kicsit lecsupaszított verzióval álltak elő.

Személyesen nagyon bánom, hogy nem jelent meg fizikai formátumban is ez a kislemez/EP, illetve hiányolok róla még a B-oldalas dalt is, de ennek ellenére tökéletes "étvágygerjesztője" a közelgő nagylemeznek.
ATWEMRS: 7

2013. nov. 25.

Nameless City - And Other Tales…

Mivel 2013. december 1-jén a Klinik előtt a Nameless City kezdi zenei programot, úgy gondoltam a héten én is "bemelegítek" ezzel a magyar szólóprojekttel. Renner Péter az Industrial Wave Studio mellett indította ezt a merengős, lassú(bb) elektronikát felvonultató projektet.
Lehet, hogy pont megfelelő - téli depressziós - hangulatban kezdtem hozzá az ingyenesen letölthető (!) And Other Tales... album meghallgatásához, de nagyon kellemes zenei anyaggal, élménnyel lettem gazdagabb!
Tökéletesen illeszkedett a zene ahhoz a látványhoz ami a vonatból elsuhant előttem: lepusztult elővárosi környezet, téli álomra(?) készülődő fák, hűvös hajnal.
Megtévesztő, lekicsinylő lenne, ha azt írnám: tökéletes háttérzene. Pedig valóban nem táncparkettre csábító dalokról van szó. Különböző karaktere van minden dalnak, még akkor is ha alapvetően jól betartja a downtempo, ambient írott és íratlan szabályait. Hol mélabús zongorafutam a fő motívum (The Other Gods, Ex Oblivione), hol lüktető elektronika, de szinte minden esetben van valami háttérben bujkáló, ólálkodó  fenyegetés a dallamok mögött. Hát igen... ilyen a dark ambient.

Néha keleties vokállal egészül ki a lebegés, elfeledett civilizációk siratóénekeként (Leng), néha pedig véletlenül elcsípett rádió vagy TV adás, híradós anyag narratív szövege jelenik meg érdekes kiegészítésként (Rats In The Wall).
A közelgő koncert kapcsán pedig annyit mindenképpen megállapítok, hogy a Nameless City tökéletes választás arra, hogy a koncertprogram első előadójaként sötét dimenziók felé sodródjunk!

Olyan ambient, ami nem megnyugtat, hanem elszomorít. De pont ezért jó!
ATWEMRS: 7

2013. nov. 24.

Torul - Tonight We Dream Fiercely

A szlovén electro-pop együttes idei albuma már úgy jelent meg - az elmúlt időszaknak köszönhetően - hogy meg kellett felelnie bizonyos előzetes elvárásoknak. Ezen elvárások közül a legjelentősebb az, hogy továbbra is sikerrel történjen meg a szinti-pop, electro és a kommersz(ebb) techno minőségi ötvözése.
Nézzük, hogy sikerült-e ennek megfelelni!
A Torul 2011-ben került a figyelem középpontjába, de valójában a 2000-es évek eleje óta létező projektről van szó.
Torul Torulsson sokáig szólóban jelentette meg dallamos techno dalait, hogy aztán Jan Jenko (ének) és Borut Dolenec (gitár, elektronika) kiegészülve együttesként folytatódjon a projekt karrierje.
A Torul zenei receptje valójában nagyon egyszerű: Jan Jenko kiváló, virtuóz hangja alá egyszerű, néha nagyon minimalista elektronikus alap kerül, de szinte minden esetében nagyon eltalált dallammal megspékelve (lásd Try). Az eljárás egyszerű, de a kockázat nagy! Ha valamelyik összetevő gyengébb, akkor az egész kompozíció romba dől.
A Tonight We Dream Fiercely szerencsére több, ilyen módon jól összerakott dalt tartalmaz, de már most jelzem, hogy többet vártam az lemeztől!

Voltaképpen az albumot a még 2012-ben megjelent Glow kislemez vezette fel, ami egyértelműen az album húzódalai közé tartozik, a hozzátartozó videóklip is kiemelkedik az alternatív elektronikus színtér - sajnos - megoldásaiban és kivitelezésében is low-budget megoldásai közül.

A nyitótétel - The Sun! - a tökéletes példa a Torul előbb bemutatott gyakorlatára. A vokál nélkül akár azt is mondhatnánk erre a dalra, hogy egy átlagos electro-pop dal. Nem tartom túl jó kezdő dalnak...
Ahogy a Wake Up és az A Leak is pusztán egy adott effekt, néhány hang köré került felépítésre. Van amikor ez működik, de ezen esetekben sajnos ez unalmas, nem kelti fel a figyelmet.
Szerencsére következik a The Fall, ahol a lüktető és nyugodtabb dallamokra, sávokra ismételten egy tökéletes vokál került fel. Második kislemezként ez került kiadásra, de szerencsétlenségére a Tears For Fears klasszikus - Mad World - feldolgozással együtt. Ami érthető módon elnyomja a kislemezt, de még az albumot is. A feldolgozás egyébként nagyon jól sikerült, nem akartak új zenei értelmezést adni ennek a fantasztikus dalnak.

A lemez csúcsdala a I'm Still Here, ahol megint alapvetően teljesen egyszerű elektronikára, dallamra épülő számról van szó. A vokál merészebb, másabb, mint amit megszoktunk akár ezen az albumon, akár a Torul eddigi pályafutása során, ennek köszönhetően már első hallásra felkapjuk a fejünket és megragad bennünk az élmény. Az Always Embraced is pályázhatna a legjobb dalra, mivel a recept itt tökéletesen működik! Jan Jenko vokálja tökéletes, az ambient jellegű dal szépen építkezve egy középtempós slágerré alakul át. Az All In egy gyors és szintén kiváló dal, ennek van talán a leginkább nosztalgikus szinti-pop jellege, hangulata. Talán ez az oka, hogy kedvelem?!
A dubstep rémképét vetíti elő az All Over Again, hogy aztán olyan minimalista electro legyen belőle, rövid gitár riffekkel kiegészülve, hogy akár a újabb Depeche Mode kedvelőinek is érdekes legyen, akárcsak az End Of Story zárótélének analóg hangzása.

Magasra tettem - illetve maga a Torul - a lécet. Az album egy része olyan dalokból áll melyek elérték ezt a szintet, de van bár gyengébb dal, ami az átlagos felé húzza a nagylemezt! Jobbat, többet a következő alkalommal!
ATWEMRS: 7