2011. febr. 5.

Lights Of Euphoria

Torben Schmidt (Infacted Recordings, Aqualite, Xylon, Noise Control) számtalan projektjének egyike, mely Violent World című EP-jét a dán Hard Records gondozásában adta ki 1993-ban.
Ezen az EP-n jelent meg első alkalommal Subjection című dal, melynek zenéjét testvére – Boris Schmidt – szerezte és Claus Larsen vokáljával lett később népszerű.

Kisebb szünet után a Zoth Ommog kiadó által kiadott első albumon – Brainstorm – viszontláthattuk az EP szinte összes dalát, kiegészülve további kollaborációban – pl. Zip Campisi (Bigod 20), Birmingham 6, Digital Factor – készült dalokkal. Az album jól példázza, hogy Torben Schmidt a teljes elektronikus színteret „bejátszotta” már akkor, hiszen ipari témáktól kezdve (pl. a már említett Subjection), a lágyabb electro-n keresztül (pl. Misery), a technoig (pl. Give Me You) sokféle stílus felfedezhető a nagylemezen.
Jimmy Machon (Godheads) is ezen a lemezen debütált és később az együttes teljes jogú tagja, vokalistája lett.

Még ebben az évben a hiperaktív amerikai Cleopatra is kiadott egy gyűjteményes albumot, melye erdetileg Thoughtmachine című lett volna, de a hibáiról (is) ismert kiadó tévesen [.Lights.Of.Euphoria] címmel küldte nyomdába.
Az 1996-os Beyond Subconsciousness már egyértelműbb, szűkebb stílushatárok közé került „beszorításra”: leginkább electro, future-pop címkével láthatjuk el, ha megfelelő kategóriát keresünk a számára.
A következő – 1997-ben megjelent – Fahrenheit album pedig már kétségkívül a future-pop színtér nagyjait kívánta követni.
A Zoth Ommognál megjelent utolsó album, a Voices 1998-ban jelent meg, kicsit erőteljesebb szinti-pop felhanggal, de továbbra is a táncolható elektronika kedvelőit célozta meg.
A Zoth Ommog megszünése után egy rövid Bloodline-os kitérő után az Accession Records-nál talált otthonra a projekt, ahol két nagylemez – Krieg Gegen Die Maschine (2003), Gegen Den Strom (2004) – és számos maxi jelent meg. Ebből az időszakból a True Life és a One Nation kapott nagyobb publicitást és ért el sikereket.

Torben Schmidt saját kiadójával – Infacted Recordings – 2004-ben kiadott egy visszatekintő válogatást Querschnitt címmel, majd egy különleges maxin újrakiadásra került a Sleepwalk dal, Chris Isaak örökbecsű slágerével - Wicked Game – megspékelve.

2005 óta nem jelent meg újabb kiadvány a projekttől és koncertfellépés is viszonylag kevés volt.
Legközelebb hozzánk 2006-ban jutottak a bécsi Headhunter fesztivál keretében, ahol a saját dalok mellett egy fergeteges egyveleget is előadtak a 80-as, 90-es évek new wave, szinti-pop, electro slágereiből összegyúrva.

2011. március 25-én a Black Head Agency által szervezett Industrial Booom! fesztivál keretében a Lights Of Euphoria először lép Magyarországon színpadra!