Industrial Booom! fesztivál - 2. nap (beszámoló)

Az Industrial Booom! fesztivál második napja hazai reménységről, old-school EBM-ről, future-pop-ról szólt, valamint arra kerestük a választ, hogy egy 90-es években népszerű crossover-EBM együttesre mennyien lesznek kiváncsiak 2011-ben...

Be kell hogy valljam, a !Nylon Me projektről semmit sem tudtam a fellépésük előtt, így mindenféle előzetes elvárás, előítélet nélkül tekintettem meg koncertjüket. Bár honlapjukon azt írják, hogy jelenlegi koncepciójuk, szándékuk már túlmutat az electro-clashen, a koncerten bemutatott dalok egyértelműen erre a területre helyezték el az együttest saját képzeletbeli "stílustérképemen". Az egyedi, meglepően jól megkomponált dalok engem teljesen lekötöttek, minden tétel valami újat adott, nem untatott a koncert. Az énekes kicsit introvertált, visszafogott színpadi jelenléte volt meglepő. Lehet, hogy ez a koncepció része? Vagy csak a megilletődés okozta? Nem tudom... Mindenesetre a második napot kezdő !Nylon Me nekem kellemes meglepetést okozott!

A Blitzmaschine újfent bebizonyította, hogy a németek valami titokzatos oknál fogva a legjobb minőségű elektronikus testzenét tudják létrehozni. Ezek a projektek a legtöbb esetben persze, "visszanyúlnak" a nagy elődök (pl. DAF) örökségéhez, de a Blitzmaschine ezt úgy teszi hogy egy pillanatra sem jut eszünkbe, hogy "koppintanak" (még akkor is, ha egy DAF feldolgozással indították a projektet). A fesztivál második napja sajnos kevés látogatót vonzott, de akik ott voltak azok láthatták, hogy ebben a zenében is fontos az előadásmód: a saját alkotás átérzéssel történő bemutatása. A dalok - az EBM stílus hagyományainak megfelelően - rövidek voltak, intenzívek; de a frontember karizmatikus elődásmódja (a jelenlévő hölgyek, lányok lehet hogy más jelzőt használtak volna...) elérte azt, hogy a jelenlévők többségének a még - vélhetően - ismeretlen előadó is meg tudta mozgatni a színpad előtti "tömeget".

Sajnos a helyzet kezelése közel sem sikerült ennyire (semennyire) Stefan Schäfernek, aki nagyon nehezen viselte, hogy azt a kevés nézőt, hallgatót még minimálisan sem köti le a koncertjük. Ez azért sajnálatos, mert zeneileg a Der Prager Handgriff sokkal érdekesebb, változatosabb koncertet adott, mint az előző fellépő, és mindezt úgy, hogy az old-school EBM határait sem lépte túl. De sajnos egy koncert akkor jó, ha az előadó (is) jól érzi magát a színpadon. Elismerem, nem könnyű kis számú, kicsit passzív közönséget felpörgetni, de a Blitzmachine-nak sikerült... Nem akarom tovább ostorozni a Der Prager Handgriff frontemberét, de a koncert számomra azt is megerősítette, hogy az EBM stílushoz, erőteljes - valamilyen szempontból egyedi - énekhang, karakán egyéniség szükséges. A Der Prager Handgriff albumait hallgatva eddig is a vokált tartottam gyengének, erőtlennek, és ezt a véleményemet a koncert is megerősítette. Kíméletlenül hangozhat, de a fesztivál leggyengébb teljesítményét a Der Prager Handgrifftől hallottuk, láttuk....

A Lights Of Euphoria fellépését személyesen nagyon vártam, talán a legjobban a második nap együttesei közül. Egyrészt Torben Schmidt-tel még a Zoth Ommog-os idők óta kapcsolatban voltam/vagyok, de még sohasem találkoztunk, másrészt a Lights Of Euphoria pályafutását a kezdetektől nyomonkövettem. Először különböző válogatás lemezeken találkoztam velük, a Claus Larsennel előadott Subjection miatt végképp magukra vonták a figyelmüket. Az út- és stíluskereső Brainstorm albumtól kezdődően folyamatosan láttam/hallottam, ahogy Jimmy Machon megjelenésével egyre inkább a future-pop, electro pop felé fordult az együttes. Érdekesen működnek, hiszen Jimmy Machon Dániában, Torben Schmidt Németországban él/dolgozik, így lemezeik elég hektikusan jelennek meg: talán ennek is köszönhető, hogy nálunk kevésbé ismertek. Véleményem szerint Jimmy Machon igazi showmanként kihozta a legtöbbet a pénteki napból, a lehető legjobb bulizós hangulatú koncert keretében a LOE "slágerek" mellett a jelenlévőket egy feldolgozásokból álló egyveleggel (Headhunter, Blue Monday, Wild Boys, Induljon a banzáj) szórakoztatta. A fesztivál előkészítésekor Jimmy Machon azt kérdezte tőlem, hogy mi az a magyar - lehetőleg alternatív - elektronikus "sláger" ami kultikusnak tekinthető. Lehet, hogy rosszul döntöttem, de azt válaszoltam, hogy az Induljon a banzáj... a többi  már tudjátok. Elfogult vagok a LOE-val kapcsolatban, - főleg úgy hogy a Subjection előadása alatt a Jimmy színpadi performansza alatt készült festményt is megkaptam tőlük, ami gyűjteményem egyik ékessége lesz - , de mindenképpen figyelemre méltó, hogy próbáltak valami aprósággal kedveskedni a megjelent hazai közönségnek.

Az Armageddon Dildosnak is furcsa körülményekkel kellett megküzdeni, hiszen Uwe Kanka azzal szembesülhetett, hogy a korábbi min. ezres közönséggel szemben, jelenleg mintegy kétszáz koncertlátogató kiváncsi a korábbi kedvencre. A korábbi Dildos klasszikusok (Never Mind, Unite, East West, Fear, Sex For Money, In My Mind, Homicidal Maniac) mellett az új albumról játszottak dalokat (pl. az album címadó dalát az Untergrund-ot). Furcsamód nem volt jelentős különbség a közönség reakcióiban, a néhány fős "kemény mag" kivételével inkább békés nézelődés volt a koncert jelentős részében. Ez persze Uwe-t nem akadályozta abban, hogy a régi időket visszaidézve, a színpadról leugorva a közönség között énekelve, ismerkedjen a megjelent lányokkal, hölgyekkel... A régi és az új Armageddon Dildos dalok jól bemutatták azt az érdekes crossover hangzást, mely a new wave, a punk és természetesen az EBM ötvözésével jött létre és sokáig a Dildos védjegye volt.

A fesztivál második napja már nagyobb merítést nyújtott az EBM stíluson kívüli területekről, hangulatában sikerrel, létszámában sikertelenül idézte meg a Techno Art Show-k emlékét.