Sokan azonban albumnak tartják ezt a kiadványt. Én magam nagyon sokáig harcoltam azért, hogy EP-ként jegyezzék a különböző diszkográfiák (megjegyzés: ennek a kérdésnek a súlyát, fontosságát csak a lemezgyűjtésért fanatikusan rajongó kisebbség tagjai tudják felmérni...), de tárgyalási pozícióimat jelentősen rontja/rontotta, hogy maga Claus Larsen is albumnak tartja (de végül is, ő is tévedhet... ;) ). Azonban az vitathatatlan tény, hogy a korábbiaktól is egyre komorabb kompozíciókkal találkozhatunk ezen a lemezen. Az album 2007-es remasterelt újrakiadásának bookletjében Claus azzal (is) magyarázza ezt a jelenséget, hogy a LaVey Sátáni Bibliáját olvasta ebben az időszakban. Az "olvasmány" hatással volt rá, de hangsúlyozta/hangsúlyozza, hogy teljes mértékben távol áll tőle, hogy a sátánista vagy bármilyen más vallás elveit magáének vallja ("Blinded by religion/Collecting the cash in the name of Christ"). Az egyén, az ember szerepe, részvétele az élet, a társadalom körforgásában azonban olyan téma volt, ami alapvetően inspirálta ezt a lemezt.
Az EBM-től egyre távolodó, egyre inkább "csak" industrial stílusúként megbélyegezhető alkotások előfutára a Science For The Satanic Citizen olyan "alapművekkel", mint a Zyklon B, Rotation (Axis Off), G.A.W.M. Érdekessége még az albumnak (izééé.... EP-nek....), a dán nyelvű "vokált" tartalmazó Law Of Jante track, ami Aksel Sandemose művéhez kapcsolódik, abból tartalmaz szövegrészleteket, pontosabban a regényben szereplő fiktív kisvárosra vonatkozó tíz szabályt:
- Ne gondold, hogy különleges vagy
- Ne gondold, hogy egyenlő vagy velünk
- Ne gondold, hogy okosabb vagy nálunk
- Ne képzeld magadról, hogy jobb vagy nálunk
- Ne hidd, hogy többet tudsz nálunk
- Ne gondold, hogy fontosabb vagy nálunk
- Ne gondold, hogy jó vagy valamire
- Ne nevess ki bennünket
- Ne gondold, hogy bármelyikünk is törődik veled
- Ne gondold, hogy bármire is megtaníthatsz bennünket
Ez a tíz szabály már önmagában fenyegető, hát még zenével aláfestve...
1991-ben két EP (ez már legalább vitathatatlan...) jelent meg.
Az Object V az EP formátum etalonja. Ma már értelmezhetetlen ez formátum, pedig nekem a kedvenc lemezformátumom... Maxit könnyű csinálni (na jó, akkor ha az alapanyag megfelelő). Kell egy "sláger", 3-4 remix, esetleg 1-2 B-oldalas töltelék. Album esetén még a kritikusok is elfogadják, ha van néhány gyengébb szösszenet a lemezen. Az EP, a középlemez, a mini-album (hívjuk bárhogy) műfaja más. Változatosnak kell lennie, nem elég ha csak egy sáv marad meg a hallgató fejében, fülében. Nem árt, ha a koncepció is kiderül, de itt szűkösebb a rendelkezésre álló hely, idő.Az Object V minden szempontból megfelel ezeknek az elvárásoknak: a 4 track - Antius, Nosecandy, Mohawk, Black Gold - mindegyike kiemelkedő. Eltérő stílusúak, de felfűzhetőek egy gondolatra, mégpedig a függőség, az egyén sebezhetősége meg mindegyikben:
- Antius: Az amerikai fogyasztói társadalom kritikája: "Hypocrisy in the land of the free/Hypocrisy and hostility/Hypocrisy in the land of the free/Hypocrisy and stupidity"
- Nosecandy: Kábítószerfüggőség, több tempóváltással (is) érzékeltetve a tudatmódosulás/módosítás ingázó, váltakozó hatását.
- Mohawk: Az igazságos bosszúra eufórikus állapotban készülő harcos dala ez, indián törzsi dobokra emlékeztető ritmussal. Ha ezt a dalt valaki meghallgatja, akkor bizonyos, hogy a tomahawkját élezgetve előveszi a ellenségeit, haragosait felsoroló listát és választ róla egy nevet...
- Black Gold: Punkos hangulatban a pénz mindenhatóságáról zenélni?!?! Az Evil Speaks előfutára ez a dal...
A Leæther Strip alig 2 év alatt olyan hírnévre tett szert, hogy már alapvető elvárás volt hogy 1992-ben egy új albumot kell megjelentetnie. Így is történt és micsoda album lett!!!!?
De erről majd csak a következő részben...
