2011. dec. 31.

In Strict Confidence

Az In Strict Confidence "elődje" 1989-ben alakult Seal of Secrecy néven. Több éven át csak kisebb - legtöbbször zárt körben, barátoknak tartott - koncerteken lehetett találkozni az együttessel. Az igazi gépezet akkor indult be, amikor duóra csökkent a projekt létszáma (Dennis Ostermann és Jörg Schelte) és egyúttal a név is In Strict Confidence-re változott. Az alapítók közül egyébként Stefan Vesper 2001-ben újra az együttes aktív tagja lett és a dalíráshoz, zeneszerzéshez adott "kreatív inputjai" mellett a koncerteken dobosként is közreműködött; míg Thomas Steiger a zenekar és a rajongók kapcsolattartását intézte, intézi.

Az első saját kiadásban megjelentett kiadványok (1992-ben a Sound Attack, míg 1994-ben a dupla Hell Inside/Hell Outside) után az "életciklusának" csúcsán lévő Zoth Ommog kiadó szerződését fogadták el és megjelentették a Cryogenix albumot, a kapcsolódó Collapse EP-t, illetve a Dementia 7"-es kislemezt.
Már az első "hivatalos" kiadványok után érzékelhető, észlelhető volt, hogy az In Strict Confidence egyedi hangzása egyértelműen megkülönbözteti őket a többi "versenyzőtől", illetve már a kezdetektől arra törekedtek, hogy a zene "csomagolása", azaz a kapcsolódó grafikai megjelenés, vizuális háttér profi színvonalú legyen.
Az 1998-ban megjelent Face The Fear az előző munkákhoz képest sokkal inkább minimalista, iparibb lett, amint érdekes ellenpontoz, hogy pont a dallamosabb Industrial Love és a Prediction lett kimásolva egy dupla EP formájában erről az albumról.
Szerencsétlen módon hiába került az együttes felszálló ágba, a Zoth Ommog kiadó hanyatlása és bukása ekkor kezdődött el..
Az új kislemez/maxi (Kiss Your Shadow) és album (Love Kills!) már a Bloodline kiadó gondozásában jelent meg 2000-ben. A nagylemez legnagyobb slágere - Zauberschloss - EP-ként is megjelent. Miközben az album több olyan dalt is tartalmaz, mely hasonlóan dallamos (The Truth Inside Of Me), vannak melyek a keményebb, iparibb (The Setting Of The Sun) ISC-t idézik.
A Bloodline kiadóval sem volt szerencsésebb az In Strict Confidence (ez a kiadó is bezárta kapuit), így Dennis Ostermann létrehozta saját kiadóját - Minuswelt Musikfabrik néven. 2002-ben meg is jelent az első album a saját kiadónál.
A Mistrust The Angels albumtól kezdődően érzékelhetjük azt talán egyértelműen, hogy a hangzás lágyabb lesz, Dennis Ostermann vokálját kevésbé manipulálják, torzítják és egyre több dalban jelenik meg női vokál. Az eddigi ipari elektronikát egyre inkább felváltja a melankolikus electro-goth jellegű hangzás.

Az albumhoz kapcsolódó maxik, EP-k mellett (Herzattacke, Mistrust The Bonus Edition) a Minuswelt megkezdte a korábbi kiadványok újrakiadását is (pl. Zauberschloss/Kiss Your Shadow), így aki lemaradt a korábbi Zoth Ommog, Bloodline időszakról, az is hozzá tudott, tud jutni ezen időszak dalaihoz is.
Az In Strict Confidence továbbra sem évente ontja magából az albumokat. A Holy 2004-ben jelenik meg és egyértelművé teszi a stílusváltást: női vokállal és gitárral dúsan ellátott, néha future-pop, electro-pop felé, néha electro-goth felé kalandozó dalok.
Talán ezt az "eltolódást", a könnyebben befogadható zene kívánta kissé ellensúlyozni Dennis Ostermann azzal, hogy felkérte Lukas Boysent (Hecq) arra, hogy készítse el a teljes Holy album újraértelmezését The Hecq Destruxxion címmel. Aki az elvont IDM-et, a kísérleti techno-t, széteső majd - esetleg - újra összeálló elektronikus zenei struktúrákat kedveli, annak csemege ez a kiadvány!
A vizuális megjelenés egyre inkább tematikus lesz, így például a 2006-os Exile Paradise a Paradicsomból történő kiűzetéssel, a tiltott gyümölccsel (Forbidden Fruits), az ígéret földjével (Promised Land) foglalkozik. Az albumot a Where The Sun And Moon Unite EP (valójában egy Promised Land EP-nek tekinthető...) vezeti be, illetve és a különleges kivitelezésű The Serpent's Kiss 3 CD-s kiadvány zárja le.
A 2010-ben megjelent La Parade Monstrueuse egy bizarr, szürreális vándorcirkusszal történő képzeletbeli utazásra invitálja a hallgatót. Az album vizuális megjelenítése újra erőteljes, hangsúlyos. Egyre inkább darkwave jelzővel látható el az In Strict Confidence, nem megtagadva, letagadva természetesen az alternatív elektronikát, az ipari alapokat!
Nemcsak zenei, de marketing szempontból is bátor próbálkozásoknak lehetünk, lehettünk 2010, 2011-ben szem és fültanúi. A Silver Bullets maxi a Sonic Seducer magazin egyik számában, mint "melléklet" jelent meg. Laugh, Cry And Scream címmel pedig Stefan Heilemann fotóssal közös kiadvány jelentettek meg, ahol egy 140 oldalas album mellékleteként találhatunk egy régebbi és újabb ISC dalokat tartalmazó CD-t.

Bár az In Strict Confidence talán "csendesebb" karriert fut be sok pályatársával összevetve, de nagyon jól érezhető, hogy az átgondolt művészi koncepció és értékteremtés ösvényén kívánnak haladni.
A zeneletöltés korszakában a CD borítók, kiadványok grafikai kivitelezésére hivatkozni talán feleslegesnek tűnik, de ha bármelyik ISC lemezt vesszük a kezünkbe, akkor talán megértjük azokat, akik a fizikai formátumokat kedvelik még ezekben a "barátságtalan" időkben is...

2012. április 29-én, a Black Head Agency jóvoltából, az Industrial Booom! - Reboot fesztivál keretében először láthatjuk hazai színpadon az In Strict Confidence-t!

2011. dec. 29.

Noise Control - My Fight

Az Infacted kiadó népszerű Alltime Classixx Collection sorozatának 18. (!) részeként, egy Noise Control gyűjteményt kapunk, mely alapvetően az összes - ezen a név alatt - publikált dalt tartalmazza! Szándékos ez a megfogalmazás, mivel a projektet eredetileg  Stephan Westphal jegyezte (1989-ben), aztán az Alfred Gregl, Matthias Wille, Torben Schmidt alkotta produceri csapat kérte "kölcsön" a nevet és adott ki 1992-től dalokat. A teljesség érdekében a CD-n helyett kapott:
  • Az 1989-es My Fight és a szintén ebben az évben megjelent Operation S.B. (Clockmix Part 1 & 2) bakelit tartalma, mely egyértelműen egy német válasz a belga new beat hullámra. Ezek tehát a "Westphal-korszak" eredményei.
  • A több éves hallgatás után 1992-ben megjelentetett Modulator E.P., mely már egyértelműen az akkori frankfurti techno mozgalom sodrába tartozik és az új produceri csapat kéznyomát, szándékát viseli már magán.
  • Az 1993-as - eddig - utolsó kiadványt, mely Metabolism címmel jelent meg a Metamatic kiadónál.
  • Két korabeli ritkaság is helyet kapott a lemezen: a My Fight [Edited by Mebo] változata, mely eredetileg az 1989-es Technopolis válogatás első részén jelent meg, valamint a Tehniska Musika [Seismic Remix] verziója a Technopolis 4 válogatásról (1992).

Számomra kedves módon megjelenik a New Zone, Neo Ego és Metamatic történetéből egy-egy kis szelet ezen a CD-n, de nincs olyan hozzáadott érték (ki nem adott vagy új dal) ami miatt a lelkesedésem elérné, mondjuk az Aircrash Bureau kiadványnál tapasztalható szintet.


A kiadvány értéke abban rejlik, hogy összegyűjtötte ennek a rövid életű projektnek az összes elérhető "termékét". Zeneileg a My Fight, Operation S.B. és a Tehniska Musika a kedveceim közé tartoznak, a többi - korai technoként leírható - dal kevésbé.
ATWEMRS: 6

2011. dec. 28.

2011 számokban - last.fm statisztikák

Ebben az évben kezdtem el aktívan használni a Last.fm szolgáltatást, így arra gondoltam, hogy érdemes az idei évben "végrehajtott" zenei aktivitásomat ezen online szolgáltatás által gyűjtött adatok alapján elemezni egy kicsit. Azt mindenképpen fontos elmondani, hogy egy szempontból torzít a lista! A teljes gyűjteményem még mindig nincs mp3-ba "átültetve" - de hamarosan megtörténik - így autóban, telefonon, számítógépen azokat tudom/tudtam hallgatni, ami éppen már elérhető volt ebben a formátumban is.
A 2011-es évben 7331 dalt hallgattam meg úgy, hogy a last.fm scrobble szolgáltatása be is "gyűjtötte".
Együtteseket tekintve ez az élmezőny:
1
Leæther Strip
463
2
32Crash
200
3
Klinik
172
4
Suicide Commando
171
5
Depeche Mode
157
6
And One
141
7
Elegant Machinery
124
8
Endanger
119
9
Lights of Euphoria
109
10
Terminal Choice
108
11
:Wumpscut:
91
11  
Signal Aout 42
91
13
First Aid 4 Souls
87
14
Blutengel
84
15
Covenant
83
16
Orange Sector
79
17
Krystal System
74
18
Plastic Noise Experience
73
18
Komor Kommando
73
20
Front Line Assembly
72
21
Front 242
70
22  
Binary Park
67
23
Klutæ
65
24
Aiboforcen
63
25
Razorfade
61
26
IC 434
57
26
Acylum
57
28
In Strict Confidence
56
28
De/Vision
56
28
Armageddon Dildos
56

Az együttesek alapján tehát sincs nagy meglepetés... :)
Generated by http://lastfm.dontdrinkandroot.net
A stílusokat bemutató címkefelhő alapján is megállapítható, hogy továbbra sem a rock, klasszikus zene vagy a jazz tölti ki az életem:
Generated by http://lastfm.dontdrinkandroot.net
Az alábbi vizualizáció pedig a 2011-es évben meghallgatott zeneszámok időbeli és előadó szerinti megoszlását mutatja be (klikk a képre a nagyobb méretért!):
Generated by Last.fm Extra Stats

2011. dec. 26.

Industrial Booom! - Reboot

A 2011-es év legemlékezetesebb zenei eseménye számomra a márciusi, 3 napos Industrial Booom fesztivál volt.
Az akkori élményekről több bejegyzés is született: első nap, második nap, harmadik nap.
A Black Head Agency nem kisebb célt tűzött ki maga elé - ahogy az a hivatalos sajtóanyagban is olvasható - minthogy a nemzetközi alternatív zenei fesztiválok közé kerüljön az Industrial Booom fesztivállal.
Személy szerint is örülnék, ha egy minden szempontból sikeres rendezvényként kerülne be a kollektív emlékezetbe a 2012-es Industrial Booom! Hogy miért? Egy sikeres rendezvény bebizonyíthatja, hogy erre - az underground színtéren is rétegzenének számító stílusra, stíluscsoportra - van fizetőképes kereslet, így további hazai rendezvényre lesz - talán - esély.
Nézzük mi az, ami ennek a célnak az elérését segítheti és melyek azok a körülmények melyek nehézséget jelentenek, jelenthetnek.
Pozitív tényezők:
  • A 2011-es márciusi és a 2012-es áprilisi időpont tökéletesnek tekinthető, hiszen így a rendezvény "felvezeti" a nagy nyári fesztiválokat. Azoknak sem lehet - legalábbis az időpont - gond, akik a Wave-Gotik-Treffen, M'era Luna vagy Amphi fesztiválra is tervezik kiutazásukat.
  • A budapesti helyszín csábító lehet a szomszédos országok electro/EBM/industrial rajongóinak is, hiszen számukra talán gazdaságosabb egy 3 napos rendezvényre ide utazni, mint mondjuk Berlinbe egy 2-3 együttest felvonultató "sima" koncert miatt.
  • A szervezés kapcsán mindenképpen meg kell említenem, hogy a Black Head Agency nemzetközi szinten is kiemelkedő gondoskodásban, törődésben részesíti a meghívott előadókat. Claus Larsen teljesen őszintén áradozott arról, hogy őt még ilyen szívélyesen sosem fogadták egy városban sem, mint Budapesten. Külföldön a koncert helyszínén került kapcsolatba először a helyi szervezőkkel, akik a koncert után el is köszöntek tőle. Ezzel szemben a Black Head Agency képviselője a repülőtéren fogadja az előadókat, közvetlenül a szállodába kíséri őket, segít a bejelentkezésben. Ha az érkezés és a fellépés közötti szabad időkeret lehetővé teszi akkor vacsora, vagy más szabadprogram megszervezésében is közreműködnek. Ebben az "iparágban" ahol a személyes tapasztalatok, élmények az előadók között cserélődnek nagyon sokat számítanak ezek a benyomások.
  • Mindenképpen érdemes a jegyárakat a külföldi rendezvényekkel is összevetni, mert ha ezt megtesszük, akkor vitathatatlanul nagyon kedvező ár-érték arány valósul meg a 3 napos "bérlet" esetében. Hiszen 15 együttes koncertjét láthatjuk 9.900 Ft-ért!
Negatív tényezők:
  • A legnagyobb veszélyt a gazdasági helyzet jelenti, hiszen a pénzügyi problémák minden bizonnyal a szórakozásra költendő, költhető keretre is hatással lesznek. Ezen - talán - segíthet a kedvező elővételi 3 napos konstrukció. Lásd pozitív tényezők.
  • Az idei Industrial Booom esetében nekem az nagyon szomorú tapasztalat volt, hogy a magyar közönség a trendi, éppen aktuális, "menő" együttesekre kíváncsi. A "régi", nagy nevekre minimális volt az érdeklődés. Ebből a szempontból a 2012-re tervezett program talán az ő igényeiket is jobban kiszolgálja... De mindenképpen nagyon aktivitásra van szükség. Meg kell mutatni, hogy valóban van nálunk kereslet erre a zenei szubkultúrára!
  • 3 nap. Gondolkoztam azon, hogy ez előny, vagy hátrány. Akik nem járnak a nagy német, belga alternatív elektronikát (is) felvonultató fesztiválokon azoknak sok lehet. Akik nyitottak és nem csak aktuális kedvencük miatt jelennek meg, hanem - számukra - ismeretlen előadókra is kíváncsiak, azoknak ez a rendezvény maga a Paradicsom. Lenne... hiszen az idei Industrial Booom után hallottam olyan véleményt a Signal Aout 42 (!) alatt, hogy: "Kik ezek? Ezek engem nem érdekelnek!"
Mindent összevetve, több - elfogult - körülmény szól a rendezvény sikere mellett, mint ellene, most már "csak"  a valóságnak kell lemodelleznie az elméleti okfejtést!

Saját vélemény: Érdemes lenne Claus Larsen-nel egy Leaether Strip koncertet lekötni a Klutae helyett. Én bármilyen projektjét örömmel látom, de szerintem a magyar közönség inkább a fő projektre lenne vevő. Természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy a fesztivál feszes pénzügyi keretei nem biztos, hogy ez lehetővé teszik.
Mindenesetre én ott leszek mindhárom napon!

A rendezvény előzetes programja:

2012.04.27. - 1. nap „Mechanix Day
  • Project Pitchfork
  • The Neon Judgement
  • Haujobb
  • 32Crash
  • + meglepetés

2012.04.28. - 2. nap „Electronic Body Day”
  • Escalator
  • Absolute Body Control
  • Klutae
  • Spetsnaz
  • Front 242

2012.04.29. - 3. nap „Dark Side Day”
  • Sonar
  • Clan Of Xymox
  • Diary Of Dreams
  • In Strict Confidence
  • Dance Or Die

2011. dec. 19.

32Crash - Y2112Y

A Len Lemeire (Implant), Jan D'Hooghe (Implant) és Jean-Luc De Meyer (Front 242) alkotta trió második albuma alapvetően ugyanazt a receptet követi: De Meyer erőteljes vokáljára koncentrálva,  sci-fi tematikájú dalok találhatóak a Y2112Y albumon.
Milyen érzésekre, hangzásra számíthatunk?
Olyan hangulatra, ami mondjuk egy "steam-punk vs. apokalipszis után újraépítjük a civilizációt" jellegű film zenéjével szembeni elvárás lenne. Ez is volt a cél egyébként, hiszen alapvetően a projekt egy űr-opera megkomponálásának víziójával indult el. A 32Crash esetében tehát semmiképpen sem old-school Front242 hangzásra számítsunk!   Egy kis "visszhang", kimutatható zenei "anyagmaradvány" van talán a Pulse korszakból, de alapvetően egy könnyedén kalandozó, stílusokkal játszadozó albumra, hangulatra készüljünk fel. Meglepő lehet, de több dalban is hangsúlyosan jelenik meg a gitár, de olyan módon és mértékben effektezve, torzítva, hogy az még az én - erre - érzékeny lelkemnek is elfogadható.
Aliens On Earth, The Man Who Came From Later, azok a dalok melyek azonnal rögzülnek, mivel ezek lendületes, valóban pop 'N' punk hangulatot sugároznak, jól eltalált dallammal, alapvetően old-school electro hangzással.

A stílusokat bátran keverő magatartásban egyébként megegyezik az album "karaktere" a bemutatkozó nagylemezzel (Weird News From An Uncertain Future), de ott több maradandó élménnyel (azaz karakteres dallal) találkozhatunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Y212Y unalmas album lenne, mindössze annyi a gondom, hogy zeneileg (stílusok könnyed kevergetése ide, vagy oda), tematikában lehatárolta magát az együttes. Az élő dob, a gyors alapritmusra épülő retro elektronika 4-5 számig izgalmas, onnan kicsit rutinná válik.
Egy nagyon érdekes, tartalmas interjú található a Peek-a-Boo magazin oldalán az együttes tagjaival.

Kis dózisban, okosan adagolva élvezetes album; mértéktelen fogyasztása azonban mellékhatásokkal - esetleg unalommal - járhat.
ATWEMRS: 6

2011. dec. 17.

Értékmegőrző 3: Suicide Commando - The Suicide Sessions

A Suicide Commando rövid bemutatása során korábban már jeleztem, hogy a Johan Van Roy által vezetett projekt munkásságát - hosszú fennállásának köszönhetően - több korszakra bonthatjuk.
Az Out Of Line által kiadott 6 lemezes (!) The Suicide Sessions  a "középső" korszakra koncentrál: azaz az Off Beat által kiadott első három nagylemez és kapcsolódó EP-k, ritkaságok találhatóak a lemezeken.
A kiadvány nem azért érdekes, értékes mert számtalan "mütyür" társaságában jelentek meg a hanghordozók. Az egyszerű kivitelezésű - 3 dupla, normál "jewel case" egy papír gyűjtődobozban - gyűjtemény valódi értéke zenei tartalmában rejlik. Felvetődhet-e a kérdés, hogy lehetőség szerint a teljességre törekszik-e? Nézőpont kérdése... Az átlagos EBM/Industrial zenehallgató számára a 6 lemez teljes mértékben bemutatja a projekt 1995-98 közötti időszakát. Hardcore Suicide Commando rajongók minden bizonnyal további "hiányzó" dalokat tudnának felsorolni, melyeket szívesen láttak volna egy-két további lemezen. A három "sorlemez" - Critical Stage, Stored ImagesConstruct >< Destruct -  mellett, a korszak kapcsolódó kiadványairól is kapunk dalokat: Contamination, Reconstriction.
Zeneileg számomra egyébként a Critical Stage emelkedik ki a három nagylemez közül. Hihetetlen energia rejtőzik a minimal-electro, minimal-EBM hangzásban.

Azért Stored Images  is bővelkedik a fontos momentumokban! Gondoljunk csak a Save Me elképesztően jó remixére, vagy az első igazi "slágerre" a See You In Hell-re!!
A Construct >< Destruct szerepe - így, időben visszatekintve - egyértelműen megállapítható: előkészíti a terepet a Hellraiser által (is) végrehajtott stílusmódosításra.  A gyűjtemény nagyon kedvező áron (30€) vásárolható meg az Out Of Line webshop-jában!
Kötelező darab minden zenehallgató gyűjteményében!

2011. dec. 15.

Javelynn - Chimaera At Heart

Az Ashbury Heights-ből kilépett Yasmine Uhlin (Yaz) saját projektje is házon belül, illetve pontosabban kiadón belül maradt, hiszen az Out Of Line gondozásában jelent meg a Chimaera At Heart bemutatkozó nagylemez.
A Javelynn album értékelése előtt muszáj azon sajnálkoznom, hogy az Ashbury Heights befejezte működését - még ha ez nem is pusztán csak Yaz-nek köszönhető -, hiszen kilépése után még Anders Hagström folytatta a projektet. De a vég kezdetének mindenképpen ez tekinthető.

Tudtam persze, hogy Yaz vokalistaként nem nagy, szerepet játszhatott (vagy igen?) az Ashbury Heights-ben, de így sem tudtam magamban elnyomni azt a várakozást, hogy majd az a könnyed, new wave, electro-pop hangulat köszön vissza a Javelynn projekt albumán is.

Az első dal - Wannabe - meglepetésemre még meg is felelt a várakozásaimnak! Lendületes dal, Yaz dögös, girl-power hangja dominál, de zeneileg is egy kiváló szám.
Sajnos az album további dalai messze elmaradnak az első tételtől: electro clash (Infinity, Beat You), szint-pop (Skip A Heartbeat), electro-pop (Morphine), future-pop (Die Young) vonalon "sétálgató" dalokkal találkozhatunk, ahonnan nagyon hiányzik az a bátorság, ami a Wannabe-ben nagy adaggal megtalálható.

A Chimaera At Heart olyan, mintha a Client tagjai a stúdióban a megengedettnél több energiaitalt ittak volna és a felvételek közben a stúdióba tévedt volna egy gitáros is. Az első dal 8-as osztályzatot érdemelne, a többi azonban 4-es, 6-os érdemjegy között mozog, így a végső értékelés is egyértelmű.
ATWEMRS: 5

2011. dec. 11.

Leæther Strip történet - 4. rész (Submit To Your Fantasies: 1992)

Minden adott volt, hogy a Leæther Strip a csúcsra érjen! A Zoth Ommog kiadó gyorsan ez egyik vezető európai EBM/industrial kiadó lett. Sikerét egyrészt annak is köszönhette, hogy Talla 2XLC néhány év alatt kiadók garmadáját indította el a Music Research védőszárnya alatt, másrészt a 90-es évek eleje mind a lemezkiadás, mind pedig az alternatív elektronika fénykorának tekinthető.
A Solitary Confinement mindenféle felvezetés (kislemez) nélkül jelent meg és csak most tudom sajnálni, hogy akkor még nem élvezhettük az internet nyújtotta kommunikációs lehetőségeket. Ugyanis ez az album rohamléptekkel népszerű lett, így nagyon érdekes lett volna folyamatában végigkövetni a megjelenéshez és a felfutáshoz kapcsolódó eseményeket.
A kapcsolódó turné németországi helyszínein teltházas koncertek vártak Claus Larsen-re, az album dalai pedig azonnal az alternatív zenei klubok kedvenceivé váltak.
Ebben az időben tehát tökéletes párosítást alkotott az együttes és a kiadó. A későbbi fájdalmas "válás" után persze Claus Larsen úgy értékeli, érzi hogy a Leæther Strip sikerét meglovagolva tudta Talla tovább építeni a kiadót, míg minden bizonnyal olyan nézőpont is lehet, hogy a kiadói támogatás (promóció, marketing) nélkül ez az album is lehetett volna kevésbé sikeres.

Zeneileg kétségtelen, hogy hatalmas az előrelépés. A korábbi albumok EBM jellegét megtartva, egy sokkal "tömörebb", intenzívebb hangzás jelenik meg szinte az összes dalban. A későbbi Leæther Strip albumokra már nem tudom azt mondani, hogy industrial stílusúak, de a Solitary Confinement ennek a nagyon tág stílusterületnek az egyik mérföldköve.
Ezt az albumot az elejétől, a végig az eredeti dalsorrendben kell végighallgatni! Megbocsáthatatlan bűnnek tartom, ha bárki is egy-egy dalt átugorva "szemezget" belőle, mert ez így ahogy van: REMEKMŰ!

A Mortal Thoughts érdemtelenül a háttérbe szorult a Strap Me Down, az Adrenalin Rush, az Evil Speaks mellett, miközben rám ez a dal volt rám a legnagyobb hatással, amikor először hallgattam másolt kazettáról. Fenyegető hangulatú intro, aztán a tempósabb dallamra, ritmusra Claus Larsen hangja ég át a koponyánkon. Manapság az mp3 letöltések korában nincs értelme a nagylemezek "első dalának kitüntetett szerepéről" beszélni, de a Mortal Thoughts számomra a valaha volt legjobb "első dal"!

A lendületes, agresszív tételek mellett (pl. I Am Your Conscience) az összekötő szerepet betöltő lassúbb tételek (Croatia, The Dance Of Deception) is kiemelkedőek.
1992-ben jelent meg az első amerikai kiadvány Penetrate The Satanic Citizen, azzal az elsődleges céllal, hogy a tengerentúli rajongóknak is összegyűjtse az első két album legfontosabb dalait.
1996-ban pedig a Ras Dva Records kiadott egy VHS kazettát a rajongói klub tagjainak, a 1992-es Solitary Confinement Tour dokumentálásaként.

Interjú: Claus Larsen



AlanTheWild: Azt hiszem a Solitary Confinement olyan a Leæther Strip-nek, mint a Violator a Depeche Mode-nak. Minden Depeche Mode albumot a Violator-hoz hasonlítnak és a te esetedben minden új nagylemezt a Solitary Confinement-hez. Ez nem zavar téged?
Claus Larsen: Nem igazán. Mostanában nem trendi ilyeneket nyilatkozni, de valóban nagyon büszke vagyok arra, hogy egy olyan albumot készítettem, ami több mint 20 éves lassan és az emberek még mindig beszélnek róla. Ez egy elképesztő dolog egyébként, amiről még csak nem is mertem álmodni sem, amikor elkezdtem ezt az egészet. Amikor visszagondolok arra az időszakra, amikor album készült, minden esetben hatalmas mosoly jelenik meg az arcomon. Ige, dühös voltam, több személyes problémával küzdöttem éppen, de akkor is elképesztő érzés volt a semmiből elindulni és oly sok sikert elérni azzal, ami olyan fontos volt nekem. Ez album nyitotta ki a világ felé vezető ajtókat. Úgy tekintek egyébként az első albumaimra, mint a fiatalságom filmzenéire.
AlanTheWild: Nem kell bizonygatnom talán, de nagyon kedvelem a korai LS albumokat (Pleasure of Penetration, Science of the Satanic Citizen) is, de hatalmas különbség van ezen albumok és a Solitary Confinement között. Egy korábbi interjúban kérdeztem tőled, hogy mi az oka ennek a különbségnek. Azt válaszoltad, hogy sokkal profibb felszerelést tudtál használni a Solitary Confinement albumhoz. Ez az egyetlen magyarázat? Ennyire egyszerű?
Claus Larsen: Azt gondolom, hogy ez volt az album ahol megtaláltam a saját hangzásom, egyúttal sok újat tudtam megtanulni, kipróbálni a modernebb eszközök, szintetizátorok használatával kapcsolatban, amiket egyebként a korábbi albumok honoráriumából tudtam megvásárolni. Lehetőségem volt kísérletezni, így már elő tudtam állítani azokat a hangokat, hangzást amit elképzeltem, ami megjelent a fejemben. A legtöbb ötletem a dalokhoz, a hangzáshoz furcsamód alapvetően a fejemben jelenik meg, nagyon konkrétan, "kézzelfoghatóan", amit nagyon nehéz elmagyarázni. Az új eszközök egyszerűen lehetővé tették, hogy végre az ötleteimet meg is valósítsam. Egyébként ez egyik ok, hogy továbbra is a zenével, zeneszerzéssel foglalkozom: szeretek tanulni és állandóan kiváncsi vagyok az újabb lehetőségekre.
AlanTheWild: Mikor vált egyértelművé számodra, hogy a Solitary Confinement hatalmas siker és mérföldkővé vált az industrial/EBM/electro zene történetében? A készítés során? Vagy csak a kiadás után? A turné alatt?
Claus Larsen: Semmit sem lehet előre tudni, csak akkor amikor az adott album megjelenik. Ha nem azt érezném minden egyes album munkálatai alatt, hogy "ez lesz a legjobb nagylemezem", akkor abba kellene hagynom ezt az egészet. Mindig a legjobbat akarom kihozni magamból. A Solitary Confinement esetében, akkor éreztem, hogy készül valami, amikor az első kritikák megérkeztek. Aztán amikor a turné szervezése megkezdődött és jelezte a koncertszervező, hogy jegyeket szinte röptében kapkodják. De valójában akkor döbbentem rá az egészre amikor a koncertsorozat megkezdődött és minden helyszín tömött volt. Ez volt a legelső alkalom amikor a koncerten megjelentek végig énekelték az összes dalt, ráadásul olyan hangosan néha, hogy a kontroll ládákat sem hallottam tőlük. Egyszerre gyönyörű és ijesztő érzés volt ez. Erről ábrándoztam tiniként és egyszerre mindez ott történet előttem.
AlanTheWild:  Azt a pletykát hallottam (vagy talán olvastam egy régi interjúban? nem emlékszem...), hogy az Adrenalin Rush-t egy olyan esemény inspirálta, amikor skinhead-eket támadtak meg. Helyes az információ?
Claus Larsen: Igen, valóban elvertek, de nem hinném hogy bőrfejűek voltak, inkább speed-head-ek. Mint később kiderült, összetévesztettek valakivel és rajtam hajtották végre a karate edzésüket. 3 amfetamintól begőzölt fickó volt és teljesen váratlanul ért a támadás. Két "haverral" voltam, akik azonnal eliszkoltak, nem nevezném meg őket... Így egyedül kellett valahogy elkerülnöm, hogy be ne verjék teljesen az arcomat, ennek - és a túlerő - következtében nem nagyon tudtam viszonozni a "kedvességüket". Az események után forrt bennem a tehetetlen indulat. Amikor hazamentem nem tudtam aludni, leültem és megírtam az Adrenalin Rush-t.
AlanTheWild: Abban az időben a Zoth Ommog sok maxit, EP-t is kiadott az előadók nagylemezei mellett. Miért nem került kiadásra egyetlen egy dal sem ilyen formában a Solitary Confinement-ről?
Claus Larsen: Szerettem volna kiadni a Strap Me Down-t és az Adrenalin Rush-t dupla A oldalas 12"-es bakelitként és maxi CD-n is, de a Zoth Ommog nem karolta fel az ötletet. Szégyenletesnek tartom, mert biztos vagyok benne, hogy jó remix-ekkel tovább lehetet volna segíteni az album sikereit. Néha a kiadók is elkövetnek hibát, ez az egyik ilyen eset volt...
AlanTheWild: Az album borítójának alapját egy valódi, fából készült remekmű szolgáltatta, amit a bátyád készített. Meg van még az eredeti alkotás? Hajlandó lennél valamikor megválni tőle, árverésre bocsátani, ahogy azt például Alan Wilder tette a saját Depeche Mode, Recoil emlékeivel?
Claus Larsen: Jelenleg is meg van az eredeti alkotás és soha sem fogom eladni. Én és a családom személyes konfliktusok, okok miatt sajnos már nincs semmilyen kapcsolatban a bátyámmal. Ez az egyetlen kézzelfogható emlékem róla és mindig felvidít, amikor a kezembe veszem. Remélem Alan Wilder sem fogja megbánni, hogy megválik a DM emlékeitől. De az is lehet, hogy egyes embereknek szükség van némi "nagytakarításra" amikor elérnek egy bizonyos kort... Na most, ezek után lehet hogy Alan fenékbe rúg majd, ha esetleg találkozok vele és akkor megírhatom az Adrenalin Rush második részét... :)
AlanTheWild: Zárógondolataid a Solitary Confinement-tel kapcsolatban?
Claus Larsen: Nagyon jó érzésekkel gondolok azokra a napokra és boldog vagyok hogy akkor a színtér egyik szereplője voltam. El sem tudom képzelni, hogy milyen lenne a mostani helyzet, ha az emberek ugyanúgy támogatnák az együtteseket most, mint tették azt akkoriban... Azt hiszem, hogy sok akkori együttes nem is jött volna létre, ha a mostani feltételekkel találkoznak. Vigyázat, egy kicsit megkeseredett és kissé (nagyon) megöregedett ember panaszkodásaként hangozhat ez! Nagyon sok pozitív hatás és legfőképpen hit volt akkoriban a színtér szereplőiben. Most csak azt hallani, hogy együttesek fejezik be a karrierjüket, kiadók szűnnek meg, koncerteket kell elhalasztani, lemondani. Ha a rajongók is szeretnék azt a pezsgést és színvonalat visszakapni, ami a 90-es években volt, akkor kibaszottul támogatniuk kellene a megjelenő, feltűnő új bandákat és kiadókat. És akkor a madarak újra dalolni fognak...
A sorozat előző részei:
-  Leæther Strip története - 1. rész
-  Leæther Strip története - 2. rész
-  Leæther Strip története - 3. rész

2011. dec. 6.

First Aid 4 Souls - Selected Electro Works Vol. 1 Psy Acid

Nálam a goa/psy trance ismerete kimerül a Juno Reactor néhány albumában, így nagyon óvatosan kezdtem a First Aid 4 Souls ingyenesen és hivatalosan (!) letölthető Selected Electro Works kiadvány első részének meghallgatásához, mivel az alcím szerint psy és acid művek vártak rám.
Az Islandlwana - és később a Space Shaman - hangjai kicsit megnyugtattak, hogy az előbb már említett Juno Reactor hivatkozási ponttal jól meghatároztam magamnak, hogy mire számíthatok: keleties vagy éppen gregorián hatású vokál, törzsi ritmusok, trance-es dallamfutamok.
Mindenképpen ki kell emelnem, hogy az előre rögzített stílushatárok ellenére változatos hangulatú dalokkal találkozhatunk.
Vannak teljesen techno, trance területre vezető momentumok, pl. Deutsch Bangladesh, God, Money And You de szerencsére nem happy rave hangulatot teremtve. A Monolithix, Eclipse nyugodtabb atmoszférát jelenítenek meg, ambient jellegükkel számomra a Delerium-ot, Violet Arcana-t (Coatlicue, Solar Cell, Digital Alchemy) idézték meg.
Mivel lehet, hogy egyes olvasók elsiklottak az első bekezdés tartalma felett, újra kiemelném: az album ingyenesen (ez még nem meglepetés) ÉS hivatalosan letölthető a First Aid 4 Souls és az Electro Arc kiadó jóvoltából innen: hivatalos letöltési hely.
Természetesen elfogadva az előadó döntését, kicsit keseregnék az ingyenes letöltésen, mert ennek alapján az átlagos zenehallgató esetleg a kiadvány minőségére asszociálna. Nagyon remélem, hogy később az Electro Arc kiadó esetleg kiadja a teljes sorozatot fizikai - CD - formátumban is!
Miközben hallgattam az albumot, azon tűnődtem, hogy miért lett a hozzáállásom pozitívabb, lettem hirtelen befogadóbb az egyértelműen a populárisabb elektronika irányából érkező kiadványra?! Első lehetőség, hogy öregszem és az alternatív elektronikát védelmező radikális álláspontom gyengült meg az elmúlt évek (évtizedek) alatt. Másik opció, hogy Gazdag István, a First Aid 4 Souls tudta becsomagolni a nekem "stílusidegen" zenéket úgy, hogy az mellékhatások nélkül is fogyasztható lett számomra.
Ez utóbbi ok mellett döntöttem...

A Selected Electro Works első részére úgy tekintek, mint a számomra érdekes következő rész bevezetőjére. Az elektronikus zenei populárisabb, trendibb ágaira fogékony hallgatóknak azonban kötelező darab!
ATWEMRS: 5

2011. dec. 5.

Vallomás 3.: The Prodigy - Breathe

Prodigy szitokszó volt számomra az No Good érájukban, hiszen a rave, a techno teljesen távol állt - és jelenleg is áll - tőlem. Aztán megjelent az 1997-es Fat Of The Land. Nem tudtam nem észrevenni, meghallani a Firestarter-t, ami akkor hatalmas siker volt. Persze mindenki furán tekintett a Prodigy ezen korszakára, hiszen ez már nem "sima" rave vagy techno. Sok ipari "beütés" található a korszak dalaiban és némi punk, electro-punk felhang is érezhető.
Nekem mégis a Breathe volt az ami a kedvencemmé vált.
A kapcsolódó klip vizuális tartalma is hozzájárult ahhoz, hogy rögzüljön bennem a dal, de alapvetően a kétségkívül alternatív elektronikus hangzás és az iszonyat jól eltalált basszusfutam az, ami miatt kénytelen voltam beosonni egy lemezboltba, és inkognitóban megvásárolni a lemezt.

2011. dec. 4.

Jäger 90 - Fleisch Macht Böse

Az EBM akkor jó, ha energikus. Ha lagymatag, erőtlen, akkor nem felel meg a műfaj alapvető elvárásainak. Az sem gond, ha a megvalósítás minimal electro köntösben történik, mert lecsupaszított struktúrákkal, néhány hangsávval is földbe lehet döngölni a hallgatót.
Az Out Of Line által kiadott Jäger 90 album sajnos nemhogy földbe nem döngöl, de még az érdeklődést sem kelti fel: akár az is előfordulhat, hogy már a lemez közepén tartunk amikor rádöbbenünk, hogy szól a zene...
Persze - ha nagyon akarnék - találhatnék indokot a Fleisch Macht Böse album védelmében. Mondhatnám, hogy egyértelműen látszik a német duó szándéka: a D.A.F. hangzását továbbvinni. Ezt persze nem is titkolják, hiszen 2007-ben Thoralf Dietrich énekesként társult Robert Görl-höz és lépett fel, mint DAF.Partei néhány alkalommal.





D.A.F. sem minden esetben hajított energiabombát a közönség soraiba, néha (?) ők is lírikusak voltak.
Ennek ellenére hiányolom vagy az egyediséget (mint például, a Container 90 által végrehajtott punk, ska, EBM kombináció), vagy ha már D.A.F. akkor a Blitzmaschine-féle megoldás fogadható el számomra.
Az Ein Neuer Tanz esetében megjelenik az, amit én elvárnék egy old-school EBM hagyományokat ápolni kíván együttestől: táncra ösztönző ritmus, lendületes vokál, ennek köszönhetően ez a dal az album egyetlen igazán értékelhető momentuma.
A többi dal meg sem közelíti ezt a színvonalat...

Ötlettelen DAF koppintás... izé ... utánérzés. Pedig az analóg hangzásból sokat ki lehetett volna hozni.
ATWEMRS: 4

2011. dec. 3.

Lost - Eltűntek 4.: Psychopomps

A dán Psychopomps sokáig egyet jelentett nálam a Leaether Strip-pel, mivel azt hittem, hogy ez Claus Larsen másik projektje. Nem tévedtem sokat, hiszen Flemming Norre Larsen és Jesper Schmidt a Claus-tól kapott eszközökkel vette fel első demóit. Tovább okozta a kavarodást, hogy azt gondoltam, azt gondoltuk sokan, hogy Claus és Flemming Norre Larsen rokonok. De később kiderült, hogy igyekezetünk hiábavaló: olyan mintha két véletlenszerűen kiválasztott Kovácsot szeretnénk rokoni szálakkal gúzsbakötni Magyarországon. Larsen név ugyanis hasonlóan gyakori Dániában.
Szakmai, baráti kapcsolat azonban megkérdőjelezhetetlen volt a dán "kollégák" között, így az első években (1991-92) több lemez esetében is (pl. Assassins DK United, MoreDK)  produceri teendőket látott el Claus, ami alapvetően meghatározta a hangzást is: a Leaether Strip-hez hasonló EBM, kemény ipari hangzás, erősen torzított vokállal.

Cserébe egyébként a Leaether Strip első koncertjein, koncertturnéin a Psychopomps tagok működtek közre a szintetizátorok mögött.
A baráti kapcsolatnak (is) köszönhetően a kicsi - mindössze néhány lemezt kiadó - Slop Pail kiadó után, a Psychopomps is a Zoth Ommognál landolt.
A gitárminták, majd később a "valódi" gitár egyre erőteljesebben jelenik meg a Pro-Death Ravers albumtól kezdődően, így a Ministry és a tengerentúli industrial metal kedvelői innentől kapcsolódhatnak be kellemes hangulatban a történetbe. Sőt az 1995-ös Six Six Six Nights In Hell még a tradicionális metál határterületeire is nyitott zenehallgatók szívét is megdobogtathatja. A "régi" Psychopomps hangzást hiányolók egy demókat, ritka felvételeket összegyűjtő válogatással (First Blood) vigasztalhatták magukat szintén ebben az évben.

Az 1997-ben megjelent Fiction Non Fiction aztán pont azzal sokkolt sokakat - köztük engem is - hogy az extrém területekről visszalépve, kaptunk egy electro-rock albumot, torzítás nélküli vokállal, "igazi" gitárral, Velvet Underground (Venus In Furs), Garry Glitter (I Love You Love Me Love), Norman Greenbaum (Spirit In The Sky) feldolgozással.

Ezután nagyon hosszú csend következett, ami még mindig tart. Néhány dalt, kiadatlan verziót Jesper Schmidt publikált az együttes Myspace oldalán, illetve 2004-ben megjelent a Wonderful World című track a Saw hivatalos filmzenéit tartalmazó - Roadrunner által kiadott - albumon.
Várható megjelenésről - sajnos - nincs hírünk. Mivel Jesper Schmidt elég aktív a Facebook-on, így ott (is) jelezhetjük igényünket az újabb Psychopomps őrületre!