Minden adott volt, hogy a Leæther Strip a csúcsra érjen! A Zoth Ommog kiadó gyorsan ez egyik vezető európai EBM/industrial kiadó lett. Sikerét egyrészt annak is köszönhette, hogy Talla 2XLC néhány év alatt kiadók garmadáját indította el a Music Research védőszárnya alatt, másrészt a 90-es évek eleje mind a lemezkiadás, mind pedig az alternatív elektronika fénykorának tekinthető.
A Solitary Confinement mindenféle felvezetés (kislemez) nélkül jelent meg és csak most tudom sajnálni, hogy akkor még nem élvezhettük az internet nyújtotta kommunikációs lehetőségeket. Ugyanis ez az album rohamléptekkel népszerű lett, így nagyon érdekes lett volna folyamatában végigkövetni a megjelenéshez és a felfutáshoz kapcsolódó eseményeket.
A kapcsolódó turné németországi helyszínein teltházas koncertek vártak Claus Larsen-re, az album dalai pedig azonnal az alternatív zenei klubok kedvenceivé váltak.Ebben az időben tehát tökéletes párosítást alkotott az együttes és a kiadó. A későbbi fájdalmas "válás" után persze Claus Larsen úgy értékeli, érzi hogy a Leæther Strip sikerét meglovagolva tudta Talla tovább építeni a kiadót, míg minden bizonnyal olyan nézőpont is lehet, hogy a kiadói támogatás (promóció, marketing) nélkül ez az album is lehetett volna kevésbé sikeres.
Zeneileg kétségtelen, hogy hatalmas az előrelépés. A korábbi albumok EBM jellegét megtartva, egy sokkal "tömörebb", intenzívebb hangzás jelenik meg szinte az összes dalban. A későbbi Leæther Strip albumokra már nem tudom azt mondani, hogy industrial stílusúak, de a Solitary Confinement ennek a nagyon tág stílusterületnek az egyik mérföldköve.
Ezt az albumot az elejétől, a végig az eredeti dalsorrendben kell végighallgatni! Megbocsáthatatlan bűnnek tartom, ha bárki is egy-egy dalt átugorva "szemezget" belőle, mert ez így ahogy van: REMEKMŰ!
A Mortal Thoughts érdemtelenül a háttérbe szorult a Strap Me Down, az Adrenalin Rush, az Evil Speaks mellett, miközben rám ez a dal volt rám a legnagyobb hatással, amikor először hallgattam másolt kazettáról. Fenyegető hangulatú intro, aztán a tempósabb dallamra, ritmusra Claus Larsen hangja ég át a koponyánkon. Manapság az mp3 letöltések korában nincs értelme a nagylemezek "első dalának kitüntetett szerepéről" beszélni, de a Mortal Thoughts számomra a valaha volt legjobb "első dal"!
A lendületes, agresszív tételek mellett (pl. I Am Your Conscience) az összekötő szerepet betöltő lassúbb tételek (Croatia, The Dance Of Deception) is kiemelkedőek.
1992-ben jelent meg az első amerikai kiadvány Penetrate The Satanic Citizen, azzal az elsődleges céllal, hogy a tengerentúli rajongóknak is összegyűjtse az első két album legfontosabb dalait.
1996-ban pedig a Ras Dva Records kiadott egy VHS kazettát a rajongói klub tagjainak, a 1992-es Solitary Confinement Tour dokumentálásaként.
Interjú: Claus Larsen
AlanTheWild: Azt hiszem a Solitary Confinement olyan a Leæther Strip-nek, mint a Violator a Depeche Mode-nak. Minden Depeche Mode albumot a Violator-hoz hasonlítnak és a te esetedben minden új nagylemezt a Solitary Confinement-hez. Ez nem zavar téged?
Claus Larsen: Nem igazán. Mostanában nem trendi ilyeneket nyilatkozni, de valóban nagyon büszke vagyok arra, hogy egy olyan albumot készítettem, ami több mint 20 éves lassan és az emberek még mindig beszélnek róla. Ez egy elképesztő dolog egyébként, amiről még csak nem is mertem álmodni sem, amikor elkezdtem ezt az egészet. Amikor visszagondolok arra az időszakra, amikor album készült, minden esetben hatalmas mosoly jelenik meg az arcomon. Ige, dühös voltam, több személyes problémával küzdöttem éppen, de akkor is elképesztő érzés volt a semmiből elindulni és oly sok sikert elérni azzal, ami olyan fontos volt nekem. Ez album nyitotta ki a világ felé vezető ajtókat. Úgy tekintek egyébként az első albumaimra, mint a fiatalságom filmzenéire.AlanTheWild: Nem kell bizonygatnom talán, de nagyon kedvelem a korai LS albumokat (Pleasure of Penetration, Science of the Satanic Citizen) is, de hatalmas különbség van ezen albumok és a Solitary Confinement között. Egy korábbi interjúban kérdeztem tőled, hogy mi az oka ennek a különbségnek. Azt válaszoltad, hogy sokkal profibb felszerelést tudtál használni a Solitary Confinement albumhoz. Ez az egyetlen magyarázat? Ennyire egyszerű?
Claus Larsen: Azt gondolom, hogy ez volt az album ahol megtaláltam a saját hangzásom, egyúttal sok újat tudtam megtanulni, kipróbálni a modernebb eszközök, szintetizátorok használatával kapcsolatban, amiket egyebként a korábbi albumok honoráriumából tudtam megvásárolni. Lehetőségem volt kísérletezni, így már elő tudtam állítani azokat a hangokat, hangzást amit elképzeltem, ami megjelent a fejemben. A legtöbb ötletem a dalokhoz, a hangzáshoz furcsamód alapvetően a fejemben jelenik meg, nagyon konkrétan, "kézzelfoghatóan", amit nagyon nehéz elmagyarázni. Az új eszközök egyszerűen lehetővé tették, hogy végre az ötleteimet meg is valósítsam. Egyébként ez egyik ok, hogy továbbra is a zenével, zeneszerzéssel foglalkozom: szeretek tanulni és állandóan kiváncsi vagyok az újabb lehetőségekre.AlanTheWild: Mikor vált egyértelművé számodra, hogy a Solitary Confinement hatalmas siker és mérföldkővé vált az industrial/EBM/electro zene történetében? A készítés során? Vagy csak a kiadás után? A turné alatt?
Claus Larsen: Semmit sem lehet előre tudni, csak akkor amikor az adott album megjelenik. Ha nem azt érezném minden egyes album munkálatai alatt, hogy "ez lesz a legjobb nagylemezem", akkor abba kellene hagynom ezt az egészet. Mindig a legjobbat akarom kihozni magamból. A Solitary Confinement esetében, akkor éreztem, hogy készül valami, amikor az első kritikák megérkeztek. Aztán amikor a turné szervezése megkezdődött és jelezte a koncertszervező, hogy jegyeket szinte röptében kapkodják. De valójában akkor döbbentem rá az egészre amikor a koncertsorozat megkezdődött és minden helyszín tömött volt. Ez volt a legelső alkalom amikor a koncerten megjelentek végig énekelték az összes dalt, ráadásul olyan hangosan néha, hogy a kontroll ládákat sem hallottam tőlük. Egyszerre gyönyörű és ijesztő érzés volt ez. Erről ábrándoztam tiniként és egyszerre mindez ott történet előttem.AlanTheWild: Azt a pletykát hallottam (vagy talán olvastam egy régi interjúban? nem emlékszem...), hogy az Adrenalin Rush-t egy olyan esemény inspirálta, amikor skinhead-eket támadtak meg. Helyes az információ?
Claus Larsen: Igen, valóban elvertek, de nem hinném hogy bőrfejűek voltak, inkább speed-head-ek. Mint később kiderült, összetévesztettek valakivel és rajtam hajtották végre a karate edzésüket. 3 amfetamintól begőzölt fickó volt és teljesen váratlanul ért a támadás. Két "haverral" voltam, akik azonnal eliszkoltak, nem nevezném meg őket... Így egyedül kellett valahogy elkerülnöm, hogy be ne verjék teljesen az arcomat, ennek - és a túlerő - következtében nem nagyon tudtam viszonozni a "kedvességüket". Az események után forrt bennem a tehetetlen indulat. Amikor hazamentem nem tudtam aludni, leültem és megírtam az Adrenalin Rush-t.AlanTheWild: Abban az időben a Zoth Ommog sok maxit, EP-t is kiadott az előadók nagylemezei mellett. Miért nem került kiadásra egyetlen egy dal sem ilyen formában a Solitary Confinement-ről?
Claus Larsen: Szerettem volna kiadni a Strap Me Down-t és az Adrenalin Rush-t dupla A oldalas 12"-es bakelitként és maxi CD-n is, de a Zoth Ommog nem karolta fel az ötletet. Szégyenletesnek tartom, mert biztos vagyok benne, hogy jó remix-ekkel tovább lehetet volna segíteni az album sikereit. Néha a kiadók is elkövetnek hibát, ez az egyik ilyen eset volt...AlanTheWild: Az album borítójának alapját egy valódi, fából készült remekmű szolgáltatta, amit a bátyád készített. Meg van még az eredeti alkotás? Hajlandó lennél valamikor megválni tőle, árverésre bocsátani, ahogy azt például Alan Wilder tette a saját Depeche Mode, Recoil emlékeivel?
Claus Larsen: Jelenleg is meg van az eredeti alkotás és soha sem fogom eladni. Én és a családom személyes konfliktusok, okok miatt sajnos már nincs semmilyen kapcsolatban a bátyámmal. Ez az egyetlen kézzelfogható emlékem róla és mindig felvidít, amikor a kezembe veszem. Remélem Alan Wilder sem fogja megbánni, hogy megválik a DM emlékeitől. De az is lehet, hogy egyes embereknek szükség van némi "nagytakarításra" amikor elérnek egy bizonyos kort... Na most, ezek után lehet hogy Alan fenékbe rúg majd, ha esetleg találkozok vele és akkor megírhatom az Adrenalin Rush második részét... :)AlanTheWild: Zárógondolataid a Solitary Confinement-tel kapcsolatban?
Claus Larsen: Nagyon jó érzésekkel gondolok azokra a napokra és boldog vagyok hogy akkor a színtér egyik szereplője voltam. El sem tudom képzelni, hogy milyen lenne a mostani helyzet, ha az emberek ugyanúgy támogatnák az együtteseket most, mint tették azt akkoriban... Azt hiszem, hogy sok akkori együttes nem is jött volna létre, ha a mostani feltételekkel találkoznak. Vigyázat, egy kicsit megkeseredett és kissé (nagyon) megöregedett ember panaszkodásaként hangozhat ez! Nagyon sok pozitív hatás és legfőképpen hit volt akkoriban a színtér szereplőiben. Most csak azt hallani, hogy együttesek fejezik be a karrierjüket, kiadók szűnnek meg, koncerteket kell elhalasztani, lemondani. Ha a rajongók is szeretnék azt a pezsgést és színvonalat visszakapni, ami a 90-es években volt, akkor kibaszottul támogatniuk kellene a megjelenő, feltűnő új bandákat és kiadókat. És akkor a madarak újra dalolni fognak...A sorozat előző részei:
- Leæther Strip története - 1. rész
- Leæther Strip története - 2. rész
- Leæther Strip története - 3. rész
