Az a különleges, egyedi helyzet jött létre, hogy a hihetetlenül sikeres Solitary Confinement album tovagyűrűző hullámai talán egy kicsit "elnyomták", elvonták a figyelmet az 1993-ban megjelent Underneath The Laughter albumról. Kis túlzással az a helyzet alakult ki, mint a Depeche Mode-nál. Mindenki korszakalkotónak tartja a Violatort, de minden esetben elmondják, hogy a Songs Of Faith And Devotion milyen egységes, grandiózus album.
A Leæther Strip első két albumára mondhatjuk, hogy EBM. A Solitary Confinement vitán felül áll, hogy az európai industrial egyik alapműve, de az Underneath The Laughter-t nem lehet hosszú töprengés nélkül egyik fiókba sem rakni.
Az Underneath The Laughter letisztultabb, komplexebb és egyben sötétebb hangulatot áraszt. A 92-es album is fenyegető volt, de direktebb módon jelent meg az erőszak, az elnyomás, a gonosz különböző megnyilvánulásai. Az Underneath The Laughter esetében az egyén és a társadalom, az egyház, a különböző csoportok harca jelenik meg, illetve az ebből következő alárendeltség, elnyomás erőteljesebb módon kerül ábrázolásra.
Tehát nem csak zeneileg, hanem tematikáját tekintve is összetett társadalmi problémákat boncolgató dalokkal van dolgunk. A nagylemez központi témája az egyház, az állam, az önjelölt vezetők által okozott - társadalomra, egyénre vonatkozó - hatások.
A Turn To Stone és a Don't Tame Your Soul talán pont a kivételt erősíti: "slágeres", nyers hangzásukkal közelebb állnak a Solitary Confinement világához. Akár az Another World-re is igaz lehetne ez az állítás, azonban itt már nem a tempó, a gyors ütem miatt kapjuk a virtuális pofonokat, hanem az egész dal hatása érvényesül.
Az album igazi csúcsdala az Atheistic Sermon! Több mint 11 perc (!) hosszúsága ellenére ez egy végig izgalmas alkotás, 3-4 fő részre, tételre bontva mutatja be egy kétségeivel, érzéseivel vívódó szerzetes küzdelmét.
9 dal "mindössze" az album, mégis hihetetlen mélységek, dimenziók tárulnak fel a végighallgatása során.
1993-ban az amerikai Cleopatra kiadott egy gyűjteményes album Fit For Flogging címmel, összegezve, válogatva az addigi dalok közül. Ezután egyébként számos Celopatra válogatás, feldolgozás album állandó szereplője lett a Leæther Strip.
Ez a középlemez készítette fel a rajongókat az igazi a meglepetésre: a szintén 1994-ben megjelenő Serenade For The Dead-re.
Az instrumentális album - Claus Larsen szándéka szerint - valójában egy filmzene, egy még ki nem adott horrorfilmhez.
Lassan felépülő zenei témák, idegborzolóan éles zongorafutamok, minden csontunkat megremegtető vonósok. A 10 dalt tartalmazó nagylemez hangulatában ezt a receptet követi, mégsem unalmas.
A sorozat előző részei:
- A Leæther Strip története - 1. rész
- A Leæther Strip története - 2. rész
- A Leæther Strip története - 3. rész
- A Leæther Strip története - 4. rész
Mini interjú a 1993 és 1994 közötti időszakról
AlanTheWild: A hihetetlenül sikeres Solitary Confinement album után megváltozott-e bármi is körületted? Sztárrá váltál akkoriban (1992-93), vagy legalábbis ismertebb lettél?Claus Larsen: Az az album valóban megváltoztatta az életem. A korábbi kiadványaimat is jól fogadták, így több mint elégedett voltam a színtéren betöltött "státuszommal". De a Solitary Confinement valóban a színtér igazi részévé tette a Leæther Strip-et. Megtaláltam azt a hangzást, amit a kezdetektől fogva kerestem. Akkor szembesültem csak az album fogadtatásával, amikor turnéra indultunk. Az ott tapasztalt lelkesedés, kicsit meg is rémisztett. Nagyon mélyről hozott fel ez az élmény és egészen a mennyországig repített. Nagyon jól tudom: ez az album is az egyik oka, hogy még mindig vannak olyan rajongóim, akik hallgatják a zenémet, amiért nagyon hálás vagyok. Szívmelengető, hogy a mai napig kapok hálálkodó leveleket azzal, hogy ez az album segített sokaknak felfedezni, rátalálni az EBM/Industrial színtérre.
Egyszóval az az album saját életre kelt és én büszke "anyja" vagyok! :)
AlanTheWild: Saját véleményem szerint az első két albumod (The Pleasure Of Penetration, Science For The Satanic Citizen) színtiszta EBM. A Solitary Confinement egy industrial mestermű. De az Underneath The Laughter-t nem tudom felcímkézni. Nagyon komplex, összeszedett hangzás, nagyon sötét, agresszív, szomorú és fenyegető érzéseket tartalmazó (és keltő) hangulattal. Mit gondolsz te, erről az albumról?
Claus Larsen: Köszönöm az elismerő és kedves szavakat! Amikor stílusokról van szó, akkor én kuka vagyok... Mindenféle zenét kedvelek, stílustól, színtértől függetlenül. Jöhet bármi a pop-tól a legelvontabb, modern művészeti cuccokig. Amíg úgy érzem, hogy szívből jön, addig az én figyelmemet is leköti. Így nagyon sok forrásból jön input, inspiráció a saját alkotási folyamatomhoz. Innentől kezdve és ezért én soha nem akartam rögzíteni a helyemet csak egy bizonyos stílusban; az ötleteimtől és azok kivitelezésétől függ, hogy végül milyen lesz az eredmény. De természetesen a szívem alapvetően az EBM/Industrial színtéré és a legtöbb albumom vázát, alapját ez adja.
Amikor a Solitary Confinement albumon dolgoztam, nagyon sokat tanultam a produkciós folyamatról, a dalszerzésről, a hangszerelésről. Azt hiszem, hogy ennek az eredménye is érződik az Underneath The Laughter albumon, ezért (is) olyan komplex a hangzás. Az is sokat számított, hogy bátrabb lettem. Mélyebbre tudtam ásni a lelkemben és egyre frusztráltabb lettem a "rejtett" szexualitásom miatt, ami sok lelki gyötrelmet okozott. Egyrészt lelkes voltam a zenei sikereim miatt, de ugyanakkor szenvedtem is, majdnem az öngyilkossági gondolatig is eljutottam a privát életem gondjai miatt. Ez egy nagyon nehéz időszak volt az életemben, ahogy így visszatekintek. Bizonyosan a zene mentette meg az életem.
AlanTheWild: A Solitary Confinement albummal összehasonlítva az Underneath The Laughter dalai komoly társadalmi problémákról szólnak. A fő témája a hierarchikus vezetés, a társadalmi elnyomás különböző megnyilvánulásai (egyház, állam, önjelölt vezetők) és azok csoportokra és az egyénre gyakorolt hatásai. Miért ez lett az album központi témája?
Claus Larsen: A zenehallgatónak valóban erről is szólhat az album. Ebben az időben nagyon érdekelt a politika és a vallás, ráadásul ekkor nagyon dühös fiatal voltam, megkérdőjeleztem minden vezetést, hatalmat, tekintélyt, úgy ahogy minden fiatal teszi, vagy tennie kellene. De ahogy visszatekintek, van egy másik rétege, direktebb tematikus kapcsolódása az albumnak az én személyem felé: a saját életem vezetése, irányítása, a magamban való hit, illetve annak megkérdőjelezése; az a vívódás jelenik meg benne, hogy ki is vagyok én valójában. Amikor a saját titkos fülkédben vagy elrejtőzve, ahogy én voltam, akkor nagyon kitanulod, hogy rejtsd el az igazi mondanivalódat és hazudj magadnak annak érdekében, hogy továbbra is elbújhass a saját kis titkos, lelki rejtekhelyedben.
Az albumot még az is formálta, hogy mindig is igazán hittem és hiszek az emberi és állati jogokban, de saját jogaimat a létezéshez nem tudtam ekkor érvényesíteni.
AlanTheWild: Ahogy a biográfia előző részében kérdeztem tőled, mondtam neked: a Solitary Confinement a te Violator albumod. A hasonlatot folytatva viszont az Underneath The Laughter olyan a Leæther Strip-nek, mint a Songs Of Faith And Devotion a Depeche Mode-nak. Meglepően bátor, ambiciózus album, ami nem akart leragadni az előző album sikerénél. Nagyon sok rétege, jelentésértelmezése lehet, van. Én magam nem tudnék választani a két album közül, hogy melyik a jobb... Te mit gondolsz erről? Megkapta az Underneath The Laughter azt az elismerést, figyelmet amit megérdemelt?
Claus Larsen: Ezen okok miatt én sem tudok választani a lemezeim közül. Mindegyiket kedvelem, hiszen valójában életem adott szakaszának naplói, mindegyik én vagyok, mindegyikre büszke vagyok. A hallgatóknak, rajongóknak szintén vannak az adott lemezhez kapcsolódó emlékei, melyek saját ifjúságukat idézik meg. Ez bizonyos dal, egy különleges illat vissza tud bárkit repíteni évekkel korábban megtörtént eseményekhez. Ahogy engem. Én még mindig a 80-as években vagyok, ott ragadtam. Könnybe lábad a szemem, amikor valamelyik kedvencemet hallom abból az időből. Legutóbb ez történt például, amikor a rádióban a Relax-et hallottam.
Egyébként igen, azt gondolom az Underneath The Laughter megkapta azt a figyelmet, elismerést amit megérdemelt. Ez sokkal mélyebb, otthoni meghallgatásra alkalmas album, szemben a Solitary Confinement-tel, ami lendületes, dallamos és klubokba való nagylemez. Minden egyes dal megírásából, létrehozásából én is tanulok a mai napig. Ez remélem nem is fog megváltozni, ez az "éhség" tart életben. Nagyon sok együttes, előadó azt gondolja, hogy a régebbi, korai albumai, rossz dolgokhoz kötik őket. Én azt mondom: igen, van egy masszív sikerlemezem, de ez nem tart vissza semmilyen szempontból a későbbi alkotási folyamatban. Ez lehet az oka annak, hogy az embereket még most is érdeklem valamilyen szinten. Még mindig a tini álmaimat élem, ezért nem is fogsz soha panaszkodást hallani tőlem. Ami szerintem az egyetlen igazi probléma a zenei területen, az illegális letöltések, a zenei kalózkodás, ami nagyon sok tehetséget visszatart és ez az emberiség elleni bűntettek közé sorolandó, ha engem kérdezel...
AlanTheWild: Miért és hogyan döntöttél úgy, hogy egy instrumentális albumot csinálsz 1994-ben? Milyen hangzás elérése volt a célod? Nem gondoltad, hogy ez egy kockázatos lépés lehet?
Claus Larsen: A Leæther Strip előtt csak instrumentális dalokat írtam 2-3 éven keresztül. Mindig arról álmodtam, hogy filmekhez is írhatok zenét. Mivel 100%-os művészi szabadságot követeltem meg magam körül, így azt csinálhattam, amit akartam. A Zoth Ommog kiadó könyörgött, hogy más néven, side-project-ként adjuk ki, de a Leæther Strip én vagyok és voltam és az én fejemben a Serenade For The Dead ugyanolyan Leæther Strip album, mint az összes többi. Mindig azt hoztam létre, amit jónak tartottam és nem érdekelt, hogy kockázatos vagy sem. Ha az emberek nem kedvelik majd, akkor azon nem tudok változtatni. Nagyon fontos nagylemez egyébként számomra, mint zenésznek és nem fogod elhinni mennyit tanultam az album komponálása során. Ráadásul teljesen új célközönséget is be tudtam csalogatni a Leæther Strip Farm-ra (szerk.: Strip Farm, Claus Larsen otthoni stúdiójának neve).
AlanTheWild: Az utolsó kérdésem: Mit várhatunk a Serenade For The Dead második részétől?
Claus Larsen: 85%-os készültségben van az album. Sötétebb és egy kicsit szintetikusabb lesz, mint az első rész. Amíg az előző inkább nagyzenekari hatásokat keltett és horror könyvek inspirálták, addig az új nagylemez az egyik hősöm által inspirált munka: John Carpenter és az ő filmzenéi.
AlanTheWild: Az utolsó utáni kérdésem: Terve van véve "normál" Leæther Strip album is a közeljövőben?
Claus Larsen: Nem. Jelenleg minden figyelmemet a Serenade For The Dead II köti le és azok a 2013-as koncertek, melyekre már megegyezésem, szerződésem van. Még nem döntöttem el, hogy Leæther Strip vagy Klutæ albumhoz kezdek hozzá majd.
