2011. febr. 25.

Fülbemászó 7.: Lassigue Bendthaus - Automotive

A Uwe Schmidt egyszemélyes projektje, a Lassigue Bendthaus abba a csoportba tartozik, ahol olyan előadók, együttesek porosodnak, melyek méltánytalanul kevés figyelmet kaptak (ez a bejegyzés akár tartozhatna a Lost - Eltűntek sorozatba is...).
Uwe Schmidt számtalan zenei projektje közül, nekem egyedül a 80-as évek végén induló és mindössze a Matter, Cloned, Render és Pop Artificielle albumokat kiadó Lassigue Bendthaus az érdekes, de az nagyon...

Az Automotive arra tökéletes példa, hogy energikus, tombolásra ösztökélő elektronikus zenét úgy is létre lehet hozni, hogy nem a kaotikus hangkollázsokra, torzításra, számtalan hangsáv egymásra dobálására helyezzük a hangsúlyt, hanem a mérnöki precizitással megszerkesztett dallamokra, ritmusra, effektekre.
Megunhatatlan...

2011. febr. 23.

Covenant, De/Vision, Black Nail Cabaret koncert (2011. február 19.) - beszámoló

A Black Nail Cabaret ígéretes volt; a De/Vision és a Covenant is meglepetést okozott, de eltérő módon.
A 2011. február 19-i koncert előtt azon tépelődtem, hogy sem a De/Vision, sem pedig a Covenant legújabb lemezeit, aktuális tevékenységét nem ismerem behatóan. Így mindkét fellépő esetében prekoncepciókat megfogalmazva - de azokat megfelelő indoklás nélkül alátámasztva - indultam el a Szikra Cool Tour House-ba.
A De/Vision esetében a korai szinti-pop "vadászterület" lassan, de biztosan történő elhagyása volt az ami miatt arra számítottam, hogy egy progresszív irányú, mainstream jellegű, elektro-pop koncert szem- és fültanúja leszek.
A Covenant-nál pedig a felületesen ismert utolsó - és a friss - nagylemezek színpadon történő megerősítésére, megkedvelésére vágytam, abban bíztam hogy azonnal kirohanok a koncert után és megveszem a hiányzó albumokat.
Egyik számításom sem vált be...
Az első fellépő nehéz és hálátlan szerepét a Black Nail Cabaret vállalta magára és túlzás nélkül mondhatom, hogy nem vallottak szégyent. Először láttam Emke és Sophie projektjét élőben, de a korábbi benyomások újabb megerősítést nyertek: nagyon határozott vizuális koncepcióra épülő; a goth, szinti-pop, aktuális pop, electroclash stílusok között gondtalanul csapongó együttesről van szó.
A kicsit nehézkesen induló koncert során a közönség, és így szerencsére a fellépő együttes is felvette a ritmust: egyre magabiztosabb előadásuk nem csak a megjelent koncertlátogatókat, de magát Daniel Myer-t is lekötötte, megmozgatta.

A Haujobb frontembere szinte az egész koncertet figyelemmel kísérte és a Talk Talk feldolgozás (Such A Shame) alatt már szinte táncolt a páholyban. Ennél nagyobb szakmai elismerés azt hiszem nem kell...
A De/Vision pályafutását az első hivatalos megjelenésektől (Autumn Leaves válogatás) a Monosex albumig teljes figyelemmel nyomon követtem, aztán "kapcsolatunk" fokozatosan lazább lett: annak köszönhetően hogy a tiszta szinti-pop stílust határozott irányváltásokkal elhagyták.
Így tőlük "csak" azt vártam, hogy leadnak egy-két régi kedvencet (pl. Try To Forget) és az újabb számokat meg valahogy csak "átvészelem".
Szerencsére ők nem így gondolták... A régebbinek számító dalokat áthangszerelve, néhány esetben tempósabbra "húzva" állították színpadra és Steffen Keth-nek még az a bravúr is sikerült, hogy közvetlen stílusával és egyedi mozgáskultúrájával "be tudta lakni" a színpadot és igazi frontemberként viselkedve lekötötte a közönség figyelmét.

Sokkal többet kaptam a De/Vision-től, mint vártam: így a Popgefahr nagy eséllyel a gyűjteményemben fog landolni!
A Covenant színpadralépésekor az első meglepetés akkor ért, amikor szembesültem azzal a ténnyel, hogy a Eskil Simonsson, Daniel Myer mellett nem Joakim Montelius lesz a második billentyűs, hanem Kai Lotze (?). Ennek következtében voltaképpen 1/3 Covenant volt a színpadon és ez számomra határozottan érezhető is volt sajnos. (Persze, erre mondhatnánk, hogy a De/Vision is az eredeti felállás (4 fő) mindössze fele, de az évek alatt elfogadtam/elfogadtuk hogy ez a jelenlegi összetételük, míg a Covenant esetében még friss az esemény, friss a trauma... ) A következő - kellemes - mozzanat pedig a Stalker berobbanó hangjaival történő koncertkezdés volt, ami olyan mintha a Depeche Mode a Never Let Me Down Again-nel kezdene. Hatásos indítás, de nehéz fokozni a hangulatot. A Covenant-nak nem is sikerült...

Egy jó koncertmenetnek, olyan ívet kell - ideális esetben - húznia, ami folyamatosan "megdolgoztatja" a hallgatóságot. Ez szombat este a Covenant-nak nem sikerült, legalábbis az én esetemben ezt nem érte el.
Nagyon látványos volt - még nekem laikusnak is - Daniel Myer színpadi tevékenysége: vokálozott, élőben keverte a sávokat, billentyűzött, improvizált. Szórakoztató volt hogy Eskil Simonsson az első néhány szám alatt elrendezte a színpadon a kábeleket, mikrofonállványokat, ásványvizes palackokat, de tőle inkább azt vártam volna, hogy 100%-osan az előadásra koncentrál. De ennek ellenére azt vártam a koncert középső szakaszában, hogy: majd most jön valami olyan ami letépi a fejemet! De nem jött... Illetve a koncert vége, zárása újra méltó volt a Covenant-hoz.
Elképzelhető, hogy mindezen érzések csak annak - a korábban említett - ténynek köszönhető, hogy nem voltam belőlük naprakész; de ennek ellenére nekem a szombati nap csúcspontja a De/Vision fantasztikus koncertje volt.

A koncert helyszíne, szervezése, körítése kifogástalan volt; azt gondolom, hogy a Black Head Agency, a magyar közönség hírnevét mindenképpen javítják az ilyen koncertek és elősegítik, hogy újabb - régóta várt -előadók látogassanak el hazánkba!

További képek a koncertről:


2011. febr. 15.

Vince Clarke: Analogue Monologues

Maplin 4600 analogue synthVince Clarke (Depeche Mode, Yazoo, Erasure) Analogue Monologues címmel indított videóblogot, melynek keretében legendás analóg szintetizátorokat, dobgépeket és egyéb elektronikus hangszereket mutat be.

Vince Clarke hatalmas gyűjteménnyel rendelkezik, melyről Gareth Jones is készített fényképeket:

A rövid bemutatók zenészeknek, zenekedvelőknek és olyan laikusoknak is mint én érdekesek lehetnek, mert mindenki meggyőződhet arról, hogy az elektronikus hangszerekkel történő "zenekészítés" sem egyszerűbb, mint a hagyományos eszközökkel...

Vince Clarke hivatalos honlap: http://www.vinceclarkemusic.com/

2011. febr. 11.

Haujobb: a következő nagy dobás?

A Haujobb ( Dejan Samardzic és Daniel Myer) hosszú hallgatás után hamarosan új anyaggal jelentkezik!
Az elmúlt hónapokban Daniel Myer-rel felpörögtek az események. Korábban már a Covenant teljes jogú tagjává vált, közös turnén vett részt és remixeket készített a Recoil-nak és a legendás Paul Kendall mixelte/mixeli a hamarosan megjelenő Dead Market kislemezt!
Érdemes meghallgatni a Soundcloud-on publikált Letting The Demons Sleep track-et, mert több mint ígéretes:

Ha az új Haujobb anyag ilyen - azaz kevésbbé IDM/techno - lesz, akkor a Recoil, a Covenant által biztosított háttérrrel (oldalvízen?) a Haujobb újabb szintre emelkedhet!

A Black Head Agency szervezésében 2011. február 19-én a budapesti Szikra Cool Tour House színpadán személyesen is meggyőződhetünk, hogy Daniel Myer a Covenant színeiben mire képes!

Armageddon Dildos

Az Armageddon Dildos esetében olyan érdekes helyzet állt elő a 90-es években, hogy hazánkban szinte ugyanolyan népszerű volt, mint tőlünk nyugatabbra. Ez azért nagy szó, mert akkoriban nagyon kevés külső „inger” jutott el az alternatív elektronikus zenét kedvelő magyar fülekhez.
A 80-as évek végén Uwe Kanka és Dirk Krause által alapított együttes Never Mind klipje látható volt a Magyar Televízióban, az Armageddon Dildos 4 alkalommal (1991, 1992, 1994 és 1995) is fellépett a Petőfi Csarnokban önálló koncert, vagy fesztivál keretében.

Az alapvetően elektronikus projekt érdekes, egyedi módon ötvözte a punkos polgárpukkasztás provokatív, cinikus, beteges humorral átitatott témaválasztását az akkori new wave, EBM, alternatív elektronikus stílusok jellegzetességeivel.
1990-ben két kislemez (East West, Never Mind) vezette fel az That’s Armageddon albumot, mely olyannyira sikeres volt, hogy egy harmadik kislemez/maxi is megjelent róla, a Resist.
Aktív koncerttevékenység után 1992-ben jelent meg új anyag, mégpedig a mai napig talán legnépszerűbb/legismertett Dildos mű: a Homicidal Maniac.

Gyorsan a „csúcsra” ért az együttes, ezt a kislemezt az USA-ban a neves Sire Records Company is megjelentette. Az 1993-ban megjelent Homicidal Dolls sokkal egységesebb, kiforrottabb nagylemez, melyhez minden bizonnyal Sevren Ni-Arb (X Marks The Pedwalk) produceri tevékenysége is hozzájárult.
Az együttes hangzásában egyre inkább erőteljesebb szerepet kapott a gitár, mely először samplerezett hangminták formájában, majd az 1994-es Lost albumon és a Unite kislemezen/maxin „élőben” is megjelent.

A hangzás megváltozása egyre inkább „Krupps-osabb” lett, nem véletlenül, hiszen a Unite maxi és a Lost album munkálatai részben az Atom H Studióban, Chris Lietz produceri felügyelete mellett folytak. Még ebben az évben megjelent egy gyűjteményes válogatás 07 104 címmel, melyen helyet kapott az Everyday Is Like Sunday is, mely egy Morrissey feldolgozás, tribute.

A Zoth Ommog kiadót elhagyta az Armageddon Dildos és kisebb vándorlásba kezdett: BMG (az 1997-s Speed album kiadója), Metronome (1996-os We Are What We Are maxi), RCA (1997-es Blue Light maxi).
1999-ben egy maxi (East West 2000) és egy album (Re:Match 2000) erejéig - melyek keretében a korábbi „slágerek” modernebb, elektronikusabb verzióit jelentették meg – visszatértek a Zoth Ommog kötelékébe, de új anyag a legendás kiadó gondozásában nem jelent meg.
A 2003-as album – Morgengrauen – munkálataiban Dirk Krause nem vett már részt, helyét fokozatosan – előbb koncerteken, majd a stúdióban is – Rene Nowotny (AD:Key, Rector Scanner) vette át.
A 2005-ben megjelent Sangreal album után csak néhány koncertfellépés erejéig találkozhattak a szerencsések az Armageddon Dildos-szal.
2010-ben az Alfa Matrix bejelentette, hogy a legendás együttes következő – Untergrund című – lemezét a belga kiadó fogja piacra dobni.

Az előzetesen kiadott, kiadói válogatásokon megjelentett dalok (House Of Pain, Untergrund) alapján elektronikus, erős tradicionális EBM/electro hatásokat magánviselő album lesz az Armageddon Dildos új nagylemeze. Erről akár személyesen is meggyőződhetünk!

2011. március 25-én a Black Head Agency által szervezett Industrial Booom! fesztivál keretében az Armageddon Dildos 1995 után újra színpadra lép Magyarországon!

2011. febr. 5.

Lights Of Euphoria

Torben Schmidt (Infacted Recordings, Aqualite, Xylon, Noise Control) számtalan projektjének egyike, mely Violent World című EP-jét a dán Hard Records gondozásában adta ki 1993-ban.
Ezen az EP-n jelent meg első alkalommal Subjection című dal, melynek zenéjét testvére – Boris Schmidt – szerezte és Claus Larsen vokáljával lett később népszerű.

Kisebb szünet után a Zoth Ommog kiadó által kiadott első albumon – Brainstorm – viszontláthattuk az EP szinte összes dalát, kiegészülve további kollaborációban – pl. Zip Campisi (Bigod 20), Birmingham 6, Digital Factor – készült dalokkal. Az album jól példázza, hogy Torben Schmidt a teljes elektronikus színteret „bejátszotta” már akkor, hiszen ipari témáktól kezdve (pl. a már említett Subjection), a lágyabb electro-n keresztül (pl. Misery), a technoig (pl. Give Me You) sokféle stílus felfedezhető a nagylemezen.
Jimmy Machon (Godheads) is ezen a lemezen debütált és később az együttes teljes jogú tagja, vokalistája lett.

Még ebben az évben a hiperaktív amerikai Cleopatra is kiadott egy gyűjteményes albumot, melye erdetileg Thoughtmachine című lett volna, de a hibáiról (is) ismert kiadó tévesen [.Lights.Of.Euphoria] címmel küldte nyomdába.
Az 1996-os Beyond Subconsciousness már egyértelműbb, szűkebb stílushatárok közé került „beszorításra”: leginkább electro, future-pop címkével láthatjuk el, ha megfelelő kategóriát keresünk a számára.
A következő – 1997-ben megjelent – Fahrenheit album pedig már kétségkívül a future-pop színtér nagyjait kívánta követni.
A Zoth Ommognál megjelent utolsó album, a Voices 1998-ban jelent meg, kicsit erőteljesebb szinti-pop felhanggal, de továbbra is a táncolható elektronika kedvelőit célozta meg.
A Zoth Ommog megszünése után egy rövid Bloodline-os kitérő után az Accession Records-nál talált otthonra a projekt, ahol két nagylemez – Krieg Gegen Die Maschine (2003), Gegen Den Strom (2004) – és számos maxi jelent meg. Ebből az időszakból a True Life és a One Nation kapott nagyobb publicitást és ért el sikereket.

Torben Schmidt saját kiadójával – Infacted Recordings – 2004-ben kiadott egy visszatekintő válogatást Querschnitt címmel, majd egy különleges maxin újrakiadásra került a Sleepwalk dal, Chris Isaak örökbecsű slágerével - Wicked Game – megspékelve.

2005 óta nem jelent meg újabb kiadvány a projekttől és koncertfellépés is viszonylag kevés volt.
Legközelebb hozzánk 2006-ban jutottak a bécsi Headhunter fesztivál keretében, ahol a saját dalok mellett egy fergeteges egyveleget is előadtak a 80-as, 90-es évek new wave, szinti-pop, electro slágereiből összegyúrva.

2011. március 25-én a Black Head Agency által szervezett Industrial Booom! fesztivál keretében a Lights Of Euphoria először lép Magyarországon színpadra!

2011. febr. 3.

Suicide Commando

Ha mást nem is, Johan Van Roy kitartását, állhatatosságát még a legádázabb kritikusai is elismerik, hiszen mindenképpen díjazandó, hogy az 1986-ban induló belga projekt mintegy 8 évnyi zenélés után tudta megjelentetni meg az első önálló albumát CD-n.
Az Off Beat által 1994-ben kiadott Critical Stage album előtt a Suicide Commando „csak” kazettákat jelentetett meg szerzői kiadásban (pl. 1992-ben a Black Flowers albumot) vagy éppen a legendás ZNS Tapes kiadó révén (pl. 1988-ban a Suicide Commando, 1989-ben a This Is Hate albumok).

A korai évekre a „zajos”, ipari minimál EBM volt a jellemző. Ha a kortárs Klinik zenéjét úgy próbáljuk leírni, hogy rozsdamentes orvosi acélból készült eszközökkel, sebészeti pontossággal illesztett minimál electro; akkor a Suicide Commando (vagy éppen a pályatárs Stin Scatzor) az ócskavasakból összerakott, első látásra rendezett, de valójában kaotikus minimál industrial.
1995-ben megjelent a Stored Images album, melyen – a mai napig egyik legnépszerűbb SC track – See You In Hell is megtalálható.

A Suicide Sommando 10. évfordulóján kiadott Contamination normál és limitált verziója rövid válogatást adott a „kazettás” korszakból.
A fénykorában lévő Off Beat egyik legsikeresebb együttesévé vált a Suicide Commando, így a kiadó is nagyobb fokozatba váltott: az 1998-ban megjelent Construct >< Destruct, illetve a limitált Reconstruction továbbra is a power noise jellemzőkkel vegyített EBM stílusába sorolható.
A gyűjtőknek kiemelten érdekes lehet a 1999-ben kiadott Chromdioxyde 1, mely további válogatást nyújtott a kezdeti évekből, a szinte beszerezhetetlen korai kiadványokról.
A 2000-ben megjelent Mindstrip albumot az Off Beat kiadó utódjának tekinthető Dependent Records adta ki, és mindenképpen fontos mérföldkövet jelentett ez a nagylemez – illetve leginkább a Hellraiser maxi – a Suicide Commando életében. Ugyanis innentől kezdve határozott irányváltást hajtott végre Johan Van Roy: egyre inkább a táncparkettre szabta a dalokat, technosabbak lettek az alapok, egyértelműen az aggro tech, hellelectro stílus lett a meghatározó innentől kezdve.

A Mindstrip album – illetve a hozzátartozó Hellraiser, Comatose Delusion maxik és a Love Breeds Suicide EP – tekinthető az egyik legsikeresebb Suicide Commando kiadványoknak.
2002-ben kiadott duplalemezes Anthology, teljes áttekintést adott az addigi karrierről.
A szintén 2002-es Axis Of Evil még „vergődik” a régi és az új választott stílus között, de a 2006-ban kiadott Bind, Torture, Kill már egyértelműen az aggro tech alapművének tekinthető, sőt – bár ez vitára adhat okot – a Techno Body Music (TBM) kedvelői sem hajítják félre a gyűjteményükből.
A 20 éves fennállást a X.20 (1986 >>>>> 2006) gyűjteményes kiadvánnyal (koncert DVD, best of CD, remix CD, bónusz maxi) ünnepelte a kiadó és Johan Van Roy.
Hosszabb – de koncertezéssel, fesztivál fellépésekkel tarkított – szünet után 2010-ben – az időközben az Out Of Line-hoz igazolt projekt – megjelentette az Implements Of Hell albumot, mely úgy tűnik, hogy talán egy lassú „visszakanyarodást” jelent(het) az első időszak stílusához.

A koncertek dinamizmusát javítandó a Johan Van Roy többek között Torben Schmidt-tel (Lights Of Euphoria, Aqualite, Infacted Recordings), Tanja Richter-rel kiegészülve lépett fel az elmúlt időszakban.

2011. március 24-én a Black Head Agency által szervezett Industrial Booom! fesztivál keretében a Suicide Commando először lép Magyarországon színpadra!

Wumpscut - Leaether Strip dreamteam?

2011. április 22-én jelenik meg Rudy Ratzinger (Wumpscut) legújabb albuma, mely a Schrekk und Grauss névre hallgat. "Szokás" szerint az album különböző formátumokban fog megjelenni, és a megszokott kísérő, a DJ Dwarf Eleven is előrendelhető már.
A kiadvány érdekessége, hogy ezen fog megjelenni az első Rudy Ratzinger-Claus Larsen együttműködés, mégpedig a Wolzek című track Leaether Strip remixe.
Rudy Ratzinger korábban többször megerősítette, hogy még DJ-ként nagy hatással volt rá a dán EBM előadó. Később különböző fórumokon megpróbálták őket összeugrasztani, de Claus Larsen a tavaly október budapesti látogatása során is megerősítette: nagyrabecsüli a Wumpscut ténykedését és semmilyen ellenségeskedés nincs közöttük.
Érdeklődve várjuk, hátha további kollaboráció is lesz a két előadó között a közeljövőben!

2011. febr. 2.

A Split-Second

Ha egyetlen előadót kellene megemlítenem a new beat stílus kapcsán, akkor gondolkodás nélkül a belga A Split-Second mellé tenném le a voksomat.
Marc Heyndrickx (választott művésznév: Marc Ickx), Peter Bonne (művésznév: Chrismar Chayell) 1985-ben iskolatársakként alapították az A Split-Second-ot.
1986-ban már demofelvételeket küldtek ki különböző kiadóknak és az Antler Records-szal villámgyorsan megállapodás is született.

Már az első – Flesh – névre hallgató 12”-es maxi bombaként robbant a new wave színtéren, hiszen – ma már klasszikusnak mondható – szerzemények találhatóak rajta: a 100%-os EBM „sláger” On Command és Bodycheck, a new beat himnusz Flesh.

Ez utóbbi az egyik legsikeresebb példája a furcsa módon kialakult new beat mozgalomnak: egyes DJ-k a 42-es fordulatszámra „kalibrált” dalokat, 33-as fordulaton kezdték el játszani a klubokban.
A Rigor Mortis maxival „felvezetett” Ballistic Statues album 1987-ban jelent meg, szinte minden dala időtálló és tökéletesen bemutatja a new beat kettőségét: EBM és az akkori acid techno különleges ötvözetét. A stílus eredményeképpen: a táncolható, de még mindig sötétebb hangzásra vágyó new wave hallgatóság gond nélkül keveredett a dance színtéren újat kereső, korai techno-t kedvelő közönséggel.
A korai A Split-Second lemezekről a legendás amerikai Wax Trax kiadó állított össze 1988-ban egy válogatást.
Az A Split-Second az európai színtéren még szintén ebben az évben a ... From The Inside albummal próbálta meg az első nagylemezzel nagyon magasra állított lécet átvinni: sikerrel. A Mambo Witch a mai napig előbukkan különböző visszatekintő EBM/Electro válogatásokon.

A folyamatosan turnézó együttest session zenészek segítették az európai és amerikai turnéállomásokon, így az 1990-ben megjelenő Kiss Of Fury album után is koncerteken – gitárosokkal kiegészülve – mutatták be a kislemezként is kiadott FireWalker-t és a The Parallax View-t.

1991-ben a két alapító útjai elváltak, a „szokásos” ok: eltérő zenei elképzelések. Peter Bonne és Marc Heyndrickx is saját projektekbe kezdett, de még ekkor kiadásra került a Flesh & Fire (1991 Remixes) remixalbum és az Introversion (Lay Back And Join) válogatásalbum.
A Hypnobeat által megjelentetett két album közül a 1993-as Vengeance C.O.D. még közös munka, de a 1995-ös Megabite már Marc Ickx saját projektjeként jelent meg.
2001-ben Transmix címmel egy remixalbum jelent meg az Antler-Subway gondozásában, ahol „cserébe” már csak Chrismar Chayell vett részt a produkciós és remix munkálatokban.
Azóta új anyag nem jelent meg, de 2010-től újra koncertezni kezdett a két alapító, felléptek többek között a Front 242-vel, az Absolute Body Controllal.
Aki kedveli a 80-as évek new wave hangzását, azt a sajátos belga elektronikát, amely intelligens dancefloor techno ötvözésével jött létre, azok számára az A Split-Second kiadványok, koncertek mindenképpen érdekesek lehetnek.
2011. március 24-én a Black Head Agency által szervezett Industrial Booom! fesztivál keretében az A Split Second először lép Magyarországon színpadra!