A gyorsabb tempójú dalok (pl. Flash Of Life, Rage, Plastic Heart) a Szikra Cool Tour House-ban jól illeszkedtek a korábbi kedvenceim közé, és azt kell hogy mondjam ezek a dalok valóban az album alapkövei. Steffen melankolikus hangja jól érvényesül ebben a környezetben.
A lassúbb tételek (pl. What's Love All About, Until The End Of Time) alatt is jócskán vannak érdekes effektek, hangok ezek (is) javítják az album összhatását, de ennek ellenére némi minimalista hatást kelt bennem: lehetne vaskosabb, teltebb a hangzás.
Ami egy kicsit zavaró, hogy több dalban (pl. Rage alapmotívuma, az Until The End Of Time alatt hallható rövid dallam) visszaköszön egy hang, hangzás amit én - egyszerű zenehallgató - nem tudok pontosan definiálni, de olyan mintha Steffen Keth és Thomas Adam az adott hangba "beleszerelmesedett" volna és lépten-nyomon használták volna.
Egyértelműen a Rage a legjobb dal az albumról, még akkor is ha ebben dominál ez a bizonyos többször is felhasznált hang... Megérdemelte volna ez a dal, hogy ne csak promóciós, hanem normál maxiként is megjelenjen.
Egyébként a videóklip és a Depeche Mode It's No Good (ön)paródiája közötti párhuzam eléggé egyértelmű...
Bár a De/Vision nem tér vissza első - szinti-pop - korszakához, de sokat közelít hozzá. Kicsit talán eltúlzott a hasonlat és a párhuzam, de hangulatában, dalaiban nagyon hasonló érzéseket kelt bennem a Popgefahr, mint a Depeche Mode utolsó 2-3 nagylemeze, így a DM rajongóknak (is) ajánlom az albumot.
ATWEMRS: 7
