2010. okt. 19.

Leæther Strip koncert - Előzmények

A 2010. október 16-i Leæther Strip koncert jelentősége szerintem csak akkor mérhető fel, ha időben kicsit visszamegyünk és áttekintjük, hogy miért ez volt Claus Larsen első magyarországi fellépése.
A 90-es évek elején Németországban több Leæther Strip fellépés is volt. Az idősebbek arra is emlékezhetnek, hogy ebben az időszakban több olyan együttes is fellépett hazánkban (a Petőfi Csarnokban), mely ugyancsak a német Zoth Ommog kiadóhoz tartozott (pl. Armageddon Dildos, Orange Sector, X Marks The Pedwalk).
Joggal tehetjük fel a kérdést: a Leæther Strip miért nem jött el Magyarországra?
A hétvégén - többek között - erre a kérdésre is megpróbáltam választ kapni. Claus Larsen és a koncertszervező Black Head Agency - akinek az előbb említett Pecsa koncerteket is köszönhetjük - is hasonló választ adott: A Leæther Strip villámgyorsan a Zoth Ommog kiadó legértékesebb árucikke lett, így Talla 2XLC - a kiadó vezetője, tulajdonosa - olyan pénzügyi feltételeket szabott, melyeket akkor nem lehetett teljesíteni.
1996/97 környékén az akkori LS levelezőlistán folyamatosan zaklattuk különböző országokból a koncertek miatt is. Akkor már jelezte, hogy korábbi autóbalesetének "köszönhető" egészségügyi gondjai miatt(gerincproblémái jelenleg is vannak), illetve a megfelelő session zenészek hiánya miatt, kevés az esély élő fellépésre.
Később már Leæther Strip koncertek nélkül maradt mindenki, a Zoth Ommog kiadó összeomlása és Claus több évre történő eltűnése miatt.
2006-os visszatérése és az After The Devastation album megjelenésekor újra bombázni kezdtem kérdésekkel, hogy mikor fog koncertezni. Válaszaiban továbbra is egészségi problémái miatt hárította el a megkeresést.
Az első "reménysugár" 2007-ben jött el, amikor a Giant Minutes To The Dawn album hazai bemutatójára egy videóüzenetben megerősítette, hogy nagyon szeretne eljönni Magyarországra.

2008. november 21-én a Golem Klub által szervezett díjátadáson bejelentette, hogy újra koncertezni fog a Leæther Strip.

Azonnal jeleztem, hogy az újrakezdésnek tökéletes terepe lehetne Magyarország... :)
Sajnos a szerencsés "nyertes" az Aarhus-ban 2009. április 10-én megrendezett, a RECession által szervezett koncert lett.

A koncerteket folyamatosan jelentette Claus Larsen, köztük több fesztivál fellépést is; én pedig folyamatosan zaklattam a hazai koncertszervezőket, hogy hozzuk el hazai színpadra is a produkciót.
Igazán célegyenesbe 2010 tavaszán került a dolog, amikor a Black Head Agency azt válaszolta, hogy próbáljuk meg...
Az események innentől felpörögtek, folyamatos levélváltás során kialakult a döntés:
2010. október 16-án először lép fel a Leæther Strip Magyarországon!!!!!

A következő bejegyzésben - hamarosan - már a szombati koncert kerül terítékre!