Az album alapvetően a future-pop, electro pop (Time & Space) területén kalandozik, de azért akadnak keményebb pillanatok is.
A címadó Dédale-lel indul a lemez, mely megfelelően reprezentálja, hogy mit várhatunk a továbbiakban: sokféle elektronikus hatást felhasználva, jól megkomponált dal, ahol a női vokál lágysága finoman ellenpontozza az éles, szintetikus hangzást.
A dalok jelentős része közepes tempójú, így minden zenei részlet megfigyelhető, Patrice Synthea vokálja nekem kicsit egysíkú, nem mondanám virtuóz énekteljesítménynek.
Azonban a furcsa helyzet állt elő, hogy a sok meghívott vokalista hatására az album hallgatása közben nem az jár a fejemben, hogy ez egy Aiboforcen album. Amikor Jennifer Parkin (Everything Gets Sacrificed) énekel, akkor az olyan mintha egy Ayria/Epsilon Minus dal lenne, Claus Larsen esetében a Poem Of Life egy az egyben Leæther Strip/Klutae dal és így tovább. Ez akár a nagylemez értéke is lehet(ne), hiszen ez annak az eredménye is lehet(ne), hogy a közerműködő művészek, valóban részt vettek az alkotó folyamatban és ezért szabták a saját képükre az adott dalt. Nehezen tudom jól megfogalmazni hogy pontosan honnan és milyen jellemzőkben, de nekem hiányzik az album karaktere. Nem tudnám rávágni azt, hogy ez egy Aiboforcen album a sokadik meghallgatás után sem.A limitált kiadás részét képző második CD-n található remixek, illetve bonus track-ek változatosabbak, mint az "alaplemez", jobban megdolgoztatják a zenehallgató érzelmeit, így mindenképpen javasolt ennek beszerzése.
Az első 50 megrendelő pedig egy harmadik, 3"-es lemezzel bővített verziót is megszerezhette.
Javasolt még a témában: egy másik vélemény a Machinemusic-on.
Többet vártam az albumtól, de csalódásnak azért nem mondanám a találkozást. Slágermentes alkotás, ami adott hangulatban kellemes hallgatnivalót jelenthet, de hangulatunkat nem tudja befolyásolni, nem kerülünk a hatása alá és ez eléggé sajnálatos dolog...
ATWEMRS: 6
