Vallomás 2.: Pál Utcai Fiúk



Forrás: http://palutcaifiuk.frissnet.hu/

Az első vallomással ellentétben a mostani beismerésnél, a sötét zenéktől mogorva lelkemet a szégyenérzet szikrája sem világítja meg, mivel a Pál Utcai Fiúk zenéje életem fontos - és teljes mértékben vállalható - időszakára emlékeztet.
A 80-as évek végére már eldőlt, hogy a populáris zene - bár mindent eszközt bevetett ellenem - nem tud megszerezni magának. Sokféle zenét hallgattam ekkor, illetve - így pontos - a Depeche Mode mellett sokféle zenét. A régi, "klasszikusnak" mondható magyar alternatív zenekarok (A. E. Bizottság, Európa Kiadó, Trabant stb.) is ott figyeltek a kazettáimon, de hagyományos, rockzenei alapokon nyugvó zenék már nem tudtak igazán lefoglalni. Egy kivétel volt: a Pál Utcai Fiúk.

Ha még 2-3 alternatív rock területen mozgó együttes hasonló hatással lett volna rám, akkor lehet hogy most nem az elektronikus zenék bűvöletében élek.

Elcsépelt fordulat azt mondani, írni, hogy ha máshová születnek, akkor a PUF nemzetközi karriert futhatott volna be, de hiszem hogy ez így van. A tengertúlon a történetük sikertörténet lehetett volna, az ott megszokott ívet bejárva: a szülői ház garázsától a stadionok színpadáig.

Ezzel szemben az ő történetük a szigetszentmiklósi garázssortól indulva a Budapest Sportcsarnokig vezetett.

A Pál Utcai Fiúk megítélést, sikerét mi sem mutatja jobban, hogy rajongóik között alternatív rockerek, "bölcsészkaros" blues/jazz "szakértők", Módosok, gruftik is előfordultak.
Kevés magyar zenekarnak volt (van) önálló művészeti koncepciója, nekik volt (van). Sok magyar együttesnek volt (van) profi menedzsmentje, nekik nem volt. Pedig ha lett volna...