Másik lehetőség, hogy minden probléma előjön, kicsit tehernek tekinti mindenki a koncertet, ami elromolhat, az elromlik; rövidített program kerül előadásra stb.
Nem állítom, hogy 2011. május 1-jén a Die Krupps – Nitzer Ebb turné utolsó állomásaként mi csak a turné befejezésének negatív hatásait szenvedtük el, de tény hogy mindkét fellépő esetében érzékelhetőek voltak ezek a jelek.
A 94-es/95-ös koncerthez képest annyi különbséget már a kezdés előtt felfedeztem, hogy most nem volt olyan könnyen osztályozható a Die Krupps-ra kíváncsi közönség összetétele. A korábbi Die Krupps koncerteken egyértelműen azonosíthatóak voltak a Test Department, Einstürzende Neubauten post-industrial kompozícióin nevelkedett szűk réteg tagjai, akik alapvetően már a stahl-o-phon alkalmazását is a popkultúra beszivárgásának tekintik, de a korai Krupps alkotások miatt megtisztelték jelenlétükkel a koncertet. Természetesen minden esetben a legnagyobb tömeget az EBM kedvelők hada jelentette, hiszen a Jürgen Engler vezette együttes talán legnagyobb hatása ebben a stílusban érzékelhető. A Metallica tribute utáni időszakok koncertjein (pl. a 2005-ös bécsi koncerten) jelentős számban képviselte a metal színteret a határterületekre is fogékony réteg.
Ezt a tagozódást a mostani koncerten nem tudnám ilyen tisztán levezetni. Természetesen sokan voltak különböző EBM/Industrial együttesek nevét, logóját tartalmazó ruházatban, így az az egy biztos, hogy az alternatív elektronika kedvelői tették most is a legnagyobb számban tiszteletüket a koncerten. A másik két „csoport” – metálosok, avantgárd iparosok – szinte észrevétlen volt. Lehet, hogy a stílusjegyek már nem annyira egyértelműek, mint korábban és én nem vettem őket észre. Elképzelhető, hogy a közönség jelentős része mindössze a fekete – mint divatszín – alkalmazásában jelzi, hogy az underground bugyraiban érzi jól magát.
A koncert első fele egyértelműen a Die Krupps metálos éveit vonultatta fel: Isolation, Crossfire, Scent. Sajnálatomra ez a későbbiekben is így maradt: nekem egy kicsit kevés volt az elektronika.
Engler becsülettel küzdött, bár teljesítményén, énekhangján egyértelműen érzékelhető volt a koncert előtt hivatalosan bejelentett hangszálprobléma. Ettől függetlenül nem lehetett rá panasz: próbálta feltüzelni a közönséget, így a koncert középső szakaszában már komolyabb „zúzda” is kialakult az első sorokban.
Engler becsülettel küzdött, bár teljesítményén, énekhangján egyértelműen érzékelhető volt a koncert előtt hivatalosan bejelentett hangszálprobléma. Ettől függetlenül nem lehetett rá panasz: próbálta feltüzelni a közönséget, így a koncert középső szakaszában már komolyabb „zúzda” is kialakult az első sorokban.
Az elektronikus(abb) hangzás hiánya bennem akkor erősödött fel, amikor az Alive nem az általam frenetikusnak minősített verzióban hangzott el (pl. a 2006-os bécsi koncert), ezt viszont szinte tökéletesen ellensúlyozta, hogy a Fatherland egy olyan meglepő introval és felpörgetett tempóban került előadásra, ami egyértelműen az este csúcspontját jelentette számomra.
Fotó: Rock Station/Réti Zsolt
Bár az egészségügyi problémákra vonatkozó bejelentésben Douglas McCarthy-ról nem esett szó, mégis egyértelműen érezhető volt, hogy az ő hangja sem tökéletes. A márciusi Kloq-kal közös fellépéshez képest kevésbé energikus volt a brit csapat frontembere és hangja sem volt erőteljes. Márpedig a Nitzer Ebb zenéjéhez a legfontosabb „adalék” Douglas jellegzetes – és utánozhatatlan – hangja.
Míg a Krupps alatt viszonylag a színpad közelében voltam, addig a Nitzer Ebb-et a keverőpult közeléből néztem. Nekem azt tűnt fel, hogy kisebb volt a mozgás az első sorokban, mint az est első fellépőjénél, de lehet hogy csak azért, mert más perspektívából követtem az eseményeket.
Ez a koncert voltaképpen még a Nitzer Ebb legutolsó albumához – Industrial Complex – kapcsolódó turné részének tekinthető, még akkor is ha, az album 2010-ben jelent meg és egy igazi turné már felvezette azt. Ennek köszönhetően, több dal is elhangzott róla, de ezek jól illeszkedtek a teljes Nitzer Ebb életműhöz, melyből „szokás szerint” a Big Hit album dalai maradtak ki.
Több Nitzer Ebb dal azért (is) érdekes, mert a zenei alapok, dallamok, hangok korántsem felelnek meg az EBM kliséinek minden esetben (gondoljunk csak a Lightning Man-re). Azonban olyan egyszerű, de zsigerekba hatoló ritmust pakolnak alájuk, McCarthy olyan elementáris erővel vokálozik illetve olyan finom elektronikus "szőnyeget" húznak rájuk, hogy onnantól kezdve megkérdőjelezhetetlen hogy ez bizony testzene.
Sajnos pont ezért támadt a Nitzer Ebb hangzásával kapcsolatban is hiányérzetem: a Jason Payne által diktált dob mellé társuló Bon Harris féle kiegészítő ritmusszekció/effekt volt nagyon kiemelve és szokatlanul kevés volt érzékelhető a – bár minimalista – de mégiscsak csak fontos elektronikus dallamokból, effektekből. Mivel a hangmérnök nem kezdett örült állítgatásba a keverőpulton, így két eset lehetséges:
Sajnos pont ezért támadt a Nitzer Ebb hangzásával kapcsolatban is hiányérzetem: a Jason Payne által diktált dob mellé társuló Bon Harris féle kiegészítő ritmusszekció/effekt volt nagyon kiemelve és szokatlanul kevés volt érzékelhető a – bár minimalista – de mégiscsak csak fontos elektronikus dallamokból, effektekből. Mivel a hangmérnök nem kezdett örült állítgatásba a keverőpulton, így két eset lehetséges:
- Csak én éreztem így, és megfelelő volt az elektronika aránya a koncerten.
- Szándékosan volt így beállítva a hangzás.
A nagy finálé - The Machineries Of Joy - volt természetesen a "mindentvivő": fantasztikus élmény volt látni élőben ezt a klasszikust!
Nagy csalódást volt nekem az, hogy a Join In The Chant kimaradt a koncertmenetből, ami azért megbocsáthatatlan „bűn”, mert a turné megnevezése Join In The Rhythm Of Machines Tour volt… Kutakodva a turné többi helyszínén előadott programok között azonban azt látom, hogy nem csak nálunk maradt el az egyik címadó dal a programból...
A koncert utáni beszélgetések során az ismerőseim, barátaim többsége a Die Krupps koncertjét tartotta jobbnak, hatásosabbnak, de volt akinek a Nitzer Ebb volt fő attrakció. Én magam is azon az állásponton vagyok, hogy düsseldorfi veteránok által adott koncert jobb, egységesebb volt, Engler színpadi jelenléte - még így gyengébb hanggal is - kiemelkedő volt.
A problémák, hiányérzetek ellenére nagyon jól éreztem magam a koncerten (köszönet a szervezőknek - Skalar Music), jól volt látni a két legendás együttest egyszerre a színpadon, remélem lesz még lehetőségem erre a jövőben is: akár együtt, akár külön-külön!
