2010. jún. 26.

Alapozó 2.: Fad Gadget - Fad Gadget by Frank Tovey

A 80-as évek közepén, mint minden lelkiismeretes és elkötelezett "módos" kívülről fújtam a Depeche Mode megalakulásának történetét. Így azt is tudtam, hogy a DM karrierjének korai szakaszában több alkalommal is előzenekarként lépett fel többek között a Fad Gadget előtt. De Frank Tovey projektjéről ennél többet akkoriban még nem tudtam.
Néhány évvel később – még mindig kockaséróval – már más elektronikus zenét is hallgattam, így tévedtem az industrial, EBM vizekre (erről majd később bővebben…), ahol kezembe akadt egy házi készítésű válogatás kazetta. Eléggé apokaliptikus szerkesztéssel, szemlélettel készült: így békésen megfért egymás mellett (után) a Yazoo, Bigod 20, Throbbing Gristle, Fad Gadget és még sokan mások.
Ezen a kazettán megtalálható volt a már akkor is klasszikusnak számító Ricky’s Hand:





További évek teltek el és - be kell hogy valljam - 3-4 válogatás albumon megjelent Fad Gadget számon kívül nem bővült az ismeretem a projektről. Aztán a 90-es évek közepétől egyre jobban kezdek érdekelni az akkori gyűjtési területemen (Zoth Ommog, Machinery kiadók) kívül eső együttesek is. Próbáltam beszerezni  Fad Gadget korai lemezeit, de nem sok sikerrel.
Ezért volt örömteli számomra, hogy a Fad Gadget reaktiválásnak köszönhetően - amikor a sors furcsa fintoraként, vagy inkább a Depeche Mode gesztusaként, köszöneteként - a Fad Gadget lett a DM előzenekara - megjelent egy dupla best of album a Mute gondozásában.
Frank Tovey váraltan és sokkoló halála után pedig egy teljes életművét összefoglaló kiadvány Fad Gadget by Frank Tovey címmel.

Fad Gadget - Fad Gadget By Frank Tovey

A Mute által 2006-ban kiadott Fad Gadget By Frank Tovey a tökéletes zenei antológia. A legfontosabb Fad Gadget dalok mellett, megtalálhatóak rajta a különböző Frank Tovey projektek (pl. The Pyros) reprezentatív dalai; rajongói toplista alapján összeválogatott "best of" rész. A 2 (!) DVD-n pedig - többek között - korai koncertfelvételeken győződhetünk meg Frank Tovey polgárpukkasztó előadásainak hatásáról, illetve jól dokumentálva "láthatjuk" hogy a minimalista elektronika mellett hogyan teljesített egyéb területeken, legyen az avantgárd, kísérleti vagy akár "kocsmazene"....




Fad Gadget - The Best Of Fad Gadget


Akit csak a Fad Gadget elektronikus életműve érdekel, azoknak a dupla CD-n megjelentett The Best Of Fad Gadget kiadványt tudom ajánlani. Szinte teljes kislemez gyűjtemény, B-oldalakkal, a legfontosabb album track-ek, remixek, egyszóval egy teljes áttekintést nyújtó kiadvány ez is.

Összefoglalva: Ez a két Fad Gadget válogatás megkerülhetetlen azoknak akik szeretnék hallani, átélni azokat az éveket amikor az alternatív elektronikus zene megszületett a punk, a new wave öleléséből. Frank Tovey kétségkívül ott volt ennek a stílusnak a születésénél, és Frank Tovey halálával az egyik Alapítót vesztettük el...




Hivatkozások:
Fad Gadget
Fad Gadget - Fad Gadget By Frank Tovey - Discogs
Mute Records