Az egyik legnehezebb döntést kellett meghoznunk... Idén is WGT és egy 50 perces fesztiválfellépés keretében lessük meg Claus Larsent, vagy Prága és egy kétórás teljes koncerten tombolunk a Leæther Strip-re.
Ez utóbbi mellett döntöttünk.A szombati koncert alkalmat adott egy prágai hosszú hétvégére is, így már pénteken a városba érkeztünk.
A koncert helyszínét - Chapeau Rouge - gyorsan felderítettük, hogy ne okozzon gondot a gyors megközelítés. A képek alapján tudtuk, hogy egy nagyon kicsi klubról van szó, de a valóság így is meglepő volt.
Az első fellépő a szlovák Terminal State volt és mindenféle külsőség nélkül - hacsak a C.C.C.P feliratú sarló-kalapácsos pólót nem tekintjük annak - kezdtek hozzá koncertjükhöz.
A Tactical Neural Implant környéki Front Line Assemby, korai Decoded Feedback lehet a viszonyítási alap: kemény cyber-electro. A színpad előtti terület ekkor még szellős, kisebb mozgást vált ki csak a szlovák duó produkciója, de ez csak az első fellépő hálátlan szerepe miatt van, mivel a Terminal State rövid koncertmenete nagyon jól van felépítve. Az ambient hatásokkal történő kezdés után egyre keményebb, lendületesebb dalok jönnek, valamint a torzított vokál is megjelenik. A projekttel korábban csak egy-két válogatás albumon történő részvétel kapcsán találkoztam, de a koncertjük számomra annyira meggyőző volt, hogy azonnal meg is vásároltuk a friss anyagukat: a duplalemezes Illegal Space Activity-t.
A hazai pályán induló Depressive Disorder következik, akik dobbal, gitárral kiegészülve töményebb hangzást produkálnak.
Az énekes - Patrik Lev - és társai nagyobb dinamikával töltik meg a kicsiny színpadot, erőteljes riffek fekszenek rá az elektronikára, pont olyan mennyiségben, mértékben, ami számomra is elfogadható, a hangulat is egyre "fokozódik".
Közép és gyors tempójú dalok gondoskodnak erről, egyre erőteljesebb a mozgás a közönség soraiban.
Továbbra is jelen van az old-school, de a csehek crossover electro irányába tolják el az est zenei nyomvonalát. A vokál kevésbé torzított, így a dalok egy karakteresebb énekhanggal együtt kerülnek előadásra.
Azt gondoltuk ekkor, hogy már többen nem férnek be a klub pincehelyiségébe, de tévedtünk... Egy sarokba rendeződünk kb. 4-5 méterre a színpadtól, de előttünk egyre csak tömörödik a fekete sereg. Néhány perce átállás volt csak és kezdődött is az este fő eseménye!
A Leæther Strip koncertje a Coming Up For Air új verziójával indul, ami telitalálat. Lassan felépülő dal, mely tökéletesen felkészíti hallgatóságot a következő 2 óra tombolására. Amire nem is kell olyan sokát várni: az új kedvencre - Kiss My Deutschland - már beindul a pogó, ami csak tovább fokozódik a Nosecandy, I Am Your Conscience alatt. Pedig a java még csak ezután következik!
A koncert közepe gyémánt keménységű: Strap Me Down, Adrenalin Rush, Japanese Bodies.
A technika sajnos nem volt tökéletes, hol a basszus szállt el, hol a magas tartomány hiányzott, aztán a Japanese Bodies alatt már sikerült a helyi erőknek megoldani a problémát.
A Leæther Strip 25 éves fennállást ünneplő koncertsorozatnak megfelelően a hangsúlyt a karrier első felére eső albumok kaptak, de minden bizonnyal lehetett volna még sorolni hiányzó, kedvenc dalokat.
Még egyszer felpörög a hangulat a koncert végén, de a ráadás igazán már csak levezetés. Fura ezt mondani - de talán megengedhető a kritika a részemről - de nem a Soft Cell feldolgozás, valamint a Zyklon B, Hate Me páros volt a koncert hangulati csúcspontja. Mondjuk az is tény, hogy nem könnyű a koncert közepén átélt tombolás után újra felpörgetni a közönséget.
Sok élménnyel gazdagodtunk, ezek közül az egyik legfontosabb, hogy az old-school elektronika is lehet sokszínű, változatos és szórakoztató. Nagyobb helyszínt érdemelt volna az esemény és biztos vagyok benne, hogy a teltház biztosított lett volna egy háromszor, négyszer nagyobb hely esetében is.
Képriport érdekében érdemes meglátogatni a Sanctuary.cz oldalt!