Az új Leæther Strip album azoknak fog leginkább tetszeni, akik a Serenade For The Dead grandiózus szimfónikus elektronikáját vagy a lassúbb, szelídebb Leæther Strip dalokat (pl. My Mind Is My Master, Dying Is Easy, Life Is Harder, Take Me Home Again) kedvelik.
A szerzői kiadásban, 1.000 példányra limitált verzióban megjelentetett Untold Stories - The Melancholic Sessions albumon Claus Larsen bevallottan "jófiús" énjét engedte előtérbe és egy szelídebb, törékenyebb képet fest gondolatairól és a Leæther Strip-ről a zenei önkifejezés eszközeit használva.
Előzetesen én is azt tudom ajánlani, hogy aki a keményebb EBM-re, industrialra ropogtatná csontjait tánc közben, az inkább a szintén frissnek minősíthető Klutae albumot, az Electro Punks Unite-ot szerezze be.
A Reunited With My Bitterness és a Blind Mans Bluff képviseli talán a legjobban azokat a lassabb, érzelmesebb dalokat melyek "újkori" Leæther Strip albumokon jelentek meg. A Listen To The Children Pray pedig a Rebirth Of Agony-féle magányos szomorúságot idézi fel újra. De már ebben a dalban is megjelenik a 80-as éveknek tisztelgő retrohangzás, ami az album további részében nagyobb szerepet fog kapni.
A nagylemez másik jelentős hatása a Serenade For The Dead nagyzenekari dark ambientjére vezethető vissza, melyek a a címadó dalban - Untold Stories -, az I Feel No Shame zongafutamokkal kísért balladájában és a The Queen Of The Dusk fenyegető hangulatában érzékelhetőek leginkább.
A True Glory - False Heroes kicsit megnyugvást jelenthet azoknak, akik agresszívabb hangzásra vágynak: ez a dal tempósabb, energikusabb electro ütemekkel gazdagított, így a Leæther Strip "szabványnak" teljes mértékben megfelel.
Ha negatív kritikát is meg kellene fogalmaznom, akkor azt tudnám kiemelni, hogy nekem a bravúros, merész vokálok, vokál-ötletek hiányoznak az albumról, amit például annak idején a Coming Up For Air esetében tapasztalhattunk, vagy akár amit a Don't You Dare Die On Me esetében mostanában hallottunk. De ez sem igaz teljes egészében például, mert a I Am Him - He Is Me, Silver Mist és a Love Is Dead során Claus Larsen nagyon törékeny, sebzett, oltalomra vágyó énekstílussal próbál az ipari zenétől megkeményedett és kiürült lelkünkre és - talán még nyomokban fellelhető - érzelmeinkre hatni.
A Claus Larsen által nagyon kedvelt analóg hangzás, a Soft Cell-re emlékeztető új romantika az Ever Changing Landscapes és a - a már említett - Silver Mist esetében jelenik meg talán a legerőteljesebben: ezek a dalok már-már a szinti-pop határait is súrolják.
A zárótétel - For The Ones We Lost - "csupasz" zongorahangjai a legmélyebb szomorúság, depresszió feneketlen kútjába húzzák magukkal a hallgatót, amíg végül az utolsó hang is elenyészik...
A bónuszként az albumhoz mellékelt CD-ROM One valójában egy Reunited With My Bitterness/Listen To The Children Pray dupla A-oldalas maxi, kiegészítve egy-két érdekes dallal, verzióval. Számunkra, magyar hallgatók számára különösképpen a 2010-es budapesti koncert introja - Budæpest Noir - lehet érdekes, mivel felidézheti az akkori élményeket.
Nagyon merész, bátor döntés volt Claus Larsen-től, hogy az Alfa Matrix-től történő szakítása után szerzői kiadásban megjelenő nagylemezén nem a "szokásos" Leæther Strip hangzással, illetve annak csak kisebb spektrumával foglalkozik. Reméljük, hogy döntését igazolni fogják az előadási adatok és a rajongó, szakmai visszajelzések és nem lesz semmi gátja a további zeneszerzésnek ebben a - tudatosan - megváltoztatott üzleti modellben.
ATWEMRS: 8
