2011. ápr. 28.

Közvélemény-kutatás: Várva-várt koncertek

Néhány hete indítottam útjára az első szavazást a blogon. Arra voltam kíváncsi, hogy melyik előadó hazai koncertjére vágynak a blog látogatói leginkább.
Szerencsére az elmúlt és az idei év bővelkedik hazai koncertekben, egyre többen tudnak elmenni a német fesztiválokra, de talán így is érdemes átgondolni, hogy ki, kik azok akiket még szívesen látnánk hazánkban.
A felmérés egyáltalán nem reprezentatív mert:
  • önkényesen jelöltem ki 7 előadót, lehetett volna sokkal többet is...
  • "mindössze" 37 szavazat érkezett be
Bár nem reprezentatív, de mégis levonok belőle következtetéseket (  :)   ), mert:
  • Miközben 37 szavazatt érkezett be, addig 39 ember "lájkolta" eddig a blogot, tehát a blog olvasói elhivatottak, véleményük alkalmas arra, hogy általános következtetéseket vonjak le. :)
  • Pesszimista álláspontom szerint ma, Magyarországon max. 1.000 embert érdekelnek ezek a zenei stílusok, így közel 4%-os mintavételnek tekinthető a felmérésben résztvevők száma. :)
Az eredmény:
  • Apoptygma Berzerk: 6 szavazat
  • In Strict Confidence: 14 szavazat
  • KiEw: 0 szavazat
  • Blutengel: 4 szavazat
  • Mesh: 4 szavazat
  • Agonoize: 9 szavazat
  • Terminal Choice: 0 szavazat

A megjelenés után néhány nappal egyébként hivatalosan is bejelentették, hogy 2011. május 21-én fellép a Mesh, így érthető módon az angol együttesre érkezett szavazatokat ez mindenképpen befolyásolta.
Meglepett, hogy a két "nagyágyúra" - Blutengel, Apoptygma Berzerk - a vártnál kevesebb szavazat érkezett. Azt gondoltam, hogy e két projekt közül kerül majd ki a "nyertes".
Kicsit titkolt célom volt még az, hogy az egyik kedvencem - In Strict Confidence - iránti érdeklődést felmérjem, így örömmel nyugtáztam hogy Dennis Ostermann projekjére érkezett a legtöbb szavazat.
Saját szerény eszközeimmel megpróbálom elérni, hogy a 14 szavazó és az én kívánságom is megvalósuljon valamikor a közeljövőben... ;)

Értékmegőrző 2.: Die Form - Best Of XXX

A Die Form tevékenysége sokkal több területre terjed ki, mint pusztán a zene. Vizuális alkotások, színpadi előadások, filozófia, S/M témaválasztás és még sok más eredmény is jellemzi Éliane P. és Philippe Fichot munkásságát.
A 70-es évek végén induló francia projekt 2008-ban 30 éves fennállását és az Out Of Line kiadóhoz történő leszerződését ünnepelte a Best Of XXX kiadvánnyal.
Már a "sima" 2000 példányra (egyes források szerint 1999 darabra) korlátozott verzió is lenyűgöző (3 panelre kihajtható, (mű)bőrhatású A5-ös méretű "könyv", mely egyébként még kapható akciós áron - 19,99 € - az Out Of Line webshop-jában!). De a valódi kincs a 215 (egyes források szerint 213) példányban kiadott verzió, amely még ezen is túltesz: a fenti "konfigurációt" egy fémdobozba rejti és egy egyedi tervezésű pólót, valamint egy dedikált fotót is tartalmaz.
 
Önmagában a 3 CD tartalma is érdekes, hiszen az első két lemez megpróbálja a lehetetlent: áttekintést nyújtani a 3 évtizednyi aktív művészeti tevékenység zenei részéről, míg a harmadik lemez ritka, illetve korábban ki nem adott felvételeket tartalmaz. Az eBay-en, Discogs oldalakon 100 € feletti árakon is eladásra került már ez a verzió!

Megjegyzendő, hogy a Discogs oldalon még további két formátumban szerepel ez a kiadvány:

2011. ápr. 26.

Aircrash Bureau - Exhibition


Ha az Aircrash Bureau csak a Time To Die dalt adja ki, akkor is örökre beírták volna magukat a Electronic Body Music történelemkönyvébe. A Stephan Kessler vezette német EBM projekt mindössze egy (!) 12"-es maxit (Exhibition) adott ki és további 2 daluk jelent meg a Zoth Ommog legendás Body Rapture válogatásán. Az egyik pont az általam istenített Time To Die.
A korabeli cikkek, ajánlók a Front 242-höz hasonlították az Aircrash Bureau hangzását, de ezzel én akkor - és most - sem értettem/értek egyet. A Time To Die a tökéletes példa arra, hogy miért nem: sötétebb a hangzás a belga EBM óriáshoz képest, mintha a Kraftwerk találkozott volna egy sötét sikátor mélyén a egy Skinny Puppy dallal és minden "szükségtelen" hangsávot eltávolítottak volna az eredeti kompozícióból és a "maradékot" felhasználva hozna létre egy kevésbbé torzított énekhanggal egy minimalista dalszerkezetet. Az effektek, a ritmus továbbra is ipari, nem kevés EBM hatással, olyan eredménnyel ami még 20 év múlva is szenzációs!

Rövid működése után az Aircrash Bureau eltűnt és egészen 2010-ig semmilyen információ nem jelent meg a projekttel kapcsolatban.
Szerencsére az Infacted Recordings kiadó tovább folytatta a klasszikus EBM/electro/industrial lemezek újrakiadását, így a sorozat 17. részeként Torben Schmidt választása az Aircrash Bureau-ra esett!
Két-három számmal nem lehet megtölteni egy CD-t, de szerencsére Stephan Kessler az Aircrash Bureau újraindítása mellett döntött, így a Exhibition 2011-ben megjelent újrakiadása nemcsak a 1990/91-es dalokat, verziókat tartalmazza, hanem a hamarosan megjelenő Pack Leader albumról is ad ízelítőt a Mit voller Kraft! és az On Patrol dalok segítségével!

Ezek az új dalok már könnyebben emészthetőek (pl. a vokál nem torzított), dallamosabbak, de - szerencsére - az EBM, az alternatív elektronika továbbra is védjegye lesz az Aircrash Bureau-nak!

Az EP - a Classic Collection sorozat hagyományait követve - régi kiadványokon megjelent dalok újrakiadását, valamint az új albumot beharangozó track-eket tartalmazza, így alkotva egy nagyon izgalmas elegyet!
ATWEMRS: 8

2011. ápr. 25.

Alapozó 3.: Elegant Machinery - Shattered Grounds

Álláspontom szerint a szinti-pop mostoha gyerekként oldalaz a kommersz pop és az alternatív elektronika határmezsgyéjén.  Megpró-bálok ezen saját - szerény - eszközeimmel javítani! Ennek érdekében először szeretném egyértelműen leszögezni, hogy a svéd Elegant Machinery az egyik legjobb, legnagyobb hatású szinti-pop együttes, az egyik kedvencem, így ennek köszönhetően elfogult vagyok velük kapcsolatban!
A Richard Johansson (Jomshof) és Leslie Bayne által 1988-ban alapított együttes hamar rátalált a tökéletes vokalistára Robert Enforsen személyében. Az első kiadott album után az együttes koncertezni kezdett hazajában és Németországban. Az első élő fellépések alatt derült ki, hogy Bayne kényelmetlenül érezte magát a koncertek alatt a színpadon, így 1992-ben a Johan Malmgren csatlakozott az együtteshez. 1994-ben egyébként Leslie Bayne az együttesből is kilépett és Malmgren teljesértékű taggá lépett elő.
Az Elegant Machinery minden lemeze kimagaslóan jó, így nagyon nehéz választani, de a kiváló lemezek közül is kiemelkedik az 1993-ban kiadott Shattered Grounds.
Enforsen kiváló énektudása, hangja mellett, a remek dallamok, az analóg hangzásokat kiegészítő, néha - a szinti-popban nem annyira megszokott - "iparibb" effektek is ott úsznak a háttérben.
Minden összetevő megtalálható ezen az albumon, ami egy szinti-pop lemezhez szükséges:
  • depresszós ballada: Cheap Girl
  • lassú dalok, ahol Enforsen hangja kerül még jobban előtérbe kerül: Words Without Meaning, Forget What I Had In My Mind
  • gyors tempójú klub slágerek: Hard To Handle, Repressive Thoughts, Watching You
  • korai DM instrumentálisokat idéző "összekötő" track: Under Contention

Néha persze gyerekesnek ható módon próbál társadalmi problémákkal foglalkozni (pl. Flug Of Truce vagy a már említett Cheap Girl), de ez a szinti-pop műfaj sajátossága. Interjúkban, biográfiákban a Erasure-t, Yazoo-t, Rational Youth-ot, korai Human League-et jelölik, jelölték meg fő példaképként és ez egyértelműen érezhető a Shattered Grounds albumon és a több Elegant Machinery lemezen anyagán is.
A Shattered Grounds minden dala megragadja a hallgató figyelmét és táncra vagy minimum dudorászásra ösztönöz mindenkit!

Szomorú aktualitást ad ezen ajánlónak az, hogy néhány hete bejelentették az Elegant Machinery feloszlását, amit először a tagok közötti politikai nézetkülönbségre vezettek vissza. A válást ideológiai okokkal történő indoklását később Richard Jomshof cáfolta, egyszerűen saját politikai tevékenységéből fakadó időhiányt jelölte meg a projektből történő kilépésének indokaként. A megszűnést, kilépést tárgyaló interjúk, cikkek szerint egyébként több új Elegant Machinery dal is felvételre került valamilyen állapotban, de hogy folytatódnak-e az új album felvételi munkálatai- és egyáltalán az EM karrierje - erre még nem kaptunk egyértelmű választ...

2011. ápr. 20.

Kitekintő 1.: indust.hu

A Kitekintő sorozatban különböző odalakat ajánlanék az arra fogékony olvasóközönségnek. A sorozatban megemlített oldalak, blogok sorrendje semmiféle rangsort, prioritást nem jelent! Ahogy éppen eszembe jutnak az általam rendszeresen látogatott oldalak (és van egy kis időm), azonnal írok róluk! Azért hívnám fel a figyelmet különböző online forrásokra mert:
  • én magam is olvasom, böngészem az ajánlott oldalakat; néha (gyakran) lopok róluk :),
  • mivel a információs társadalom korszakában szükség van a ránk zúduló inger áradatot szűrni, így érdemes csak a minőségi információ forrásokkal foglalkozni,
  • bármennyire is szeretnék, nem tudok minden érdekes eseményről, lemezről, előadóról írni, így az alanthewild.blogspot.com oldalon kívül is érdemes körülnézni... ;)
Az indust.hu kaotikus, de éppen ezért szórakoztató egyvelegben tájékoztat befutott ipari/noise/EBM/akármi projektek megjelenő lemezeiről, koncertjeiről, ugyanakkor rendszeresen kapunk olvasni/néznivalót még az underground területen is perifériára szoruló alkotóktól/DJ-ktől.
Így lehet egy héten belül olvasni a Blutengelről, Leaether Stripről, Grammal Seizure-ról,  Tympanikról és tucatnyi más projektről/kiadóról/DJ-ről is olvasni!
Rövid, velős (tumblr jellegű mikroblog) bejegyzések, szinte minden esetben kattintható/letölthető tartalommal megspékelve. Youtube videók, podcast-ek, eyecandy és még ezernyi más dolog!
Mindenkinek ajánlom tehát, irány a HUNGARIAN INDUST-REALITY!

2011. ápr. 19.

Nitzer Ebb

A Nitzer Ebb és Douglas McCarthy egyedi hangja elválaszthatatlan egymástól, és ezzel Bon Harris érdemei sem csökkenek egy fikarcnyit sem! A két Chelmsford-i iskolatárs David Gooday-jal kiegészülve alapította a Nitzer Ebb-et a 80-as évek elején.
Minimál hangzásuk egyszerű, de elsöprő basszustémáikra és sodró lendületű ritmusképleteikre épült, melyet McCarthy kántálós, kiabálós, agresszív vokálja újabb energiatöltettel látott el.
A punk, a korai techno, a kontinentális EBM, a new beat hatásait felhasználva alakult ki a Nitzer Ebb recept, mely az első időszakban csak a helyi, környékbeli klubokban részegítette meg az – általában – kis létszámú hallgatóságot.
Első kiadványaikat (pl. Isn’t Funny How Your Body Works?, Warsaw Ghetto, Let Your Body Learn) saját kiadójuk, a Power Of Voice Communications jelentette meg, ami hamarosan a Mute Records figyelmét is felkeltette, így 1986-ban már Daniel Miller kiadója újra kiadta a Let Your Body Learn-t, mely kétségkívül tökéletes zenei kivonatát adja a Nitzer Ebb első időszakának.

Az 1987-ben megjelent That Total Age az EBM fanatikusok alapművének tekinthető, a már említett dalok mellett – többek között – a Join In The Chant, Fitness To Purpose klasszikus alkotásokkal kiegészülve. A Mute jó érzékkel pakolta fel a Nitzer Ebb-et az éppen akkor szupersztár státuszba lépő Depeche Mode szekerére és a 1987-es turné európai szakaszán a Nitzer Ebb volt a DM előzenekara (ez egyébként még 1990-ben és 2010-ben is megismétlődött).
A Mute ekkor volt talán a legaktívabb, legsikeresebb időszakában, így szinte futószalagon érkeztek a kislemezek, EP-k az 1988-as Control I’m Here már a második albumot – Belief – vezette fel. Ez a nagylemez érezhetően alacsonyabb szintű agressziót, maszkulint tartalmazott (pont a Control I’m Here a kivétel…), a dalok tempója csökkent, az effektek, az elektronika fontosabb lett, mint a hangfalakat széttépő ritmus. McCarthy éneke is egyre inkább ének lesz és kevésbé kiképző őrmesteri utasítások. Ez az album már McCarthy/Harris produkció, mivel időközben Gooday távozott a projektből.
1989-ben a Die Krupps-szal közös alkotásuk a The Machineries Of Joy egyesítette a Nitzer Ebb-féle hard beat és az európai EBM-et és egy örök klasszikus jött létre!
Az 1990-es Showtime egyenes folytatása az eddigi alkotásoknak, energikus dalok (Fun To Be Had) és bátor kísérletezés jellemzi (pl. One Man's Burden) jellemzi. Az akkori fogékony közegnek (is) köszönhetően így lehetett „sláger” albumról a Lightning Man a szavalós vokálra épülő, elbeszélő költemény és ért el jelentős sikereket ez az album az USA-ban is.
Az 1991-es Ebbhead album az együttes karrierjének csúcsán jelent meg és sokaknak – akik újabb EBM albumot vártak – csalódást okozott, mivel egy sokkal komplexebb, nagyon sok hatást felvonultató album lett. A „sokkhatást” csökkentette az As Is EP, mely 4 tételében (Family Man, Lovesick, Come Alive, Higher) pontos lenyomatát adta a Nitzer Ebb táguló zenei határainak, így az EP-t ismerő hallgatók megdöbbenése kisebb volt, ha volt egyáltalán…

A Big Hit albummal egyértelműen az volt az együttes szándéka, hogy végképp levakarja magáról az EBM címke itt-ott még megtalálható cafatjait, így az az érdekes helyzet állt elő, hogy ezzel az albummal sok régi rajongót vesztett el az együttes, de sokan ekkor fedezték fel őket. Ezért is volt érthetetlen, hogy miért következett egy több mint 10 éves csend, mivel mindenki úgy érezte: nem fejezték be a történetet…

A 2000-es évek elején azonban úgy tűnt, hogy történet mégiscsak folytatódik: a NovaMute (a „nagy” Mute egyik részlege) több korábbi Nitzer Ebb dalt is kiadott, jellemzően techno előadók remixeivel. Ekkor több olyan információ látott napvilágot, hogy a személyes ellentétek elsimultak az idő és a feledés jótékony hatásának köszönhetően és reális esély van új Nitzer Ebb produkciókra.
Az ebbe az irányba mutató újabb lépés a 2006-os Body Of Work gyűjteményes album megjelenése volt, amit 2010-ben az Industrial Complex album követett.
Az aktuális album legnagyobb érdeme az, hogy úgy tér vissza a Nitzer Ebb alapjellemzőihez, hogy egy pillanatra sem avítt, önismétlő, nem kelti azt a hatást, hogy a jól bevált kliséket porolták le a biztos siker reményében. Az album meghallgatásakor a régi rajongók szeme is felcsillan (pl. Promises, Never Known), de akik az Ebbhead, Big Hit meglepő tételeit kedvelik nekik is tartogat a nagylemez érdekes pillanatokat (pl. Hit You Back, Payroll).
2011. május 1-jén Budapesten is fellép a Nitzer Ebb a Join In The Rhythm Of Machines Tour 2011 keretében, a Skalar Music szervezésében!

2011. ápr. 17.

Die Krupps

30 év nagyon nagy idő… 30 évet nagyon kevés zenekar él meg… 30 év után nagyon kevés projekt élvez olyan kiemelt figyelmet és tiszteletet, mint a Die Krupps.
A Jürgen Engler vezette német együttes hosszú utat tett meg a három évtized alatt. A 80-as évek elején a düsseldorfi acélipari környezet megfelelő alapot biztosított a kísérleti industrial stílusban tett első lépésekhez. Ennek köszönhetően a 1981-ben megjelent első kiadvány – Stahlwerksynfonie – kétszer tízperces zajorgiája a pálya- és kortársakkal (pl. Throbbing Gristle, SPK, Einstürzende Neubauten) szégyenkezés nélkül összevethető.

A punk hatása a korai években egyértelműen azonosítható a Die Krupps dalaiban. A spontán és egyszerű kompozíciókra rátelepülő német újhullámos (NDW - Neue Deutsche Welle) „feltét” eredményeképpen az első – Volle Kraft Voraus! – album teljes gőzzel a 80-as évek fontos együttesei közé gördítette a folyamatosan változó összetételű együttest. Az albumról kimásolt Goldfinger mellett a Wahre Arbeit, Wahrer Lohn-t kell mindenképpen kiemelnünk, mely már ebben a formájában is EBM klasszikus, de igazi himnusszá később vált.

Engler mellett a másik alapító Bernward Malaka csak az első néhány kiadványban működött közre, így elmondhatjuk hogy a Die Krupps magját Jürgen Engler, Ralf Dörper és Rüdiger Esch jelenti, jelentette.
Az 1985-ös Entering The Arena albumon az avantgárd elemek szinte teljesen eltűntek, jól emészthető elektronikus dalok találhatóak rajta, melyek a mai napig megdobogtatják az EBM stílus kedvelőinek szívét (pl. Gladiator, Risk).
Eddig is voltak pár éves szünetek a Die Krupps tevékenységében, de az 1989-ig tartó csend meglepő – és nagyon kellemes – eseménnyel ért véget:
A korábban már említett Wahre Arbeit, Wahrer Lohn került újrafelvételre az akkor csúcsra járatott Nitzer Ebb segítségével és a Mute Records támogatásával, és így megszületett az örök klasszikus a The Machineries Of Joy!

Hatása vitathatatlan: a videóklipp minden – a színtérhez tartozó – vizuális elemet felvonultat, maga a dal is állandó rotációban van a visszatekintő válogatásokon, EBM/electro rendezvényeken.
A kiadott lemezek mennyisége nem, de talán az eltelt idő – és a The Machinery Of Joy sikere – indokolta, hogy az együttes egy visszatekintő, gyűjteményes albummal (Metall Maschinen Musik : 91-81 Past Forward) mutassa be első évtizedének eredményeit.
1992-ben jelent meg hosszú évek után az első igazi album – nagyon egyszerű és visszafogott I címmel –, de ez az év igazából a Metallica tribute miatt érdekes.
Az eredetileg 5 számos EP (az amerikai és japán verzió további bónuszdalokkal kiegészítve) sok akkori rajongót megdöbbentett, akik további EBM/electro lemezeket vártak. De a tribute EP és a I album kíméletlen határozottsággal a gitárosabb hangzás felé „tolta el” a projektet.
Ha még valakinek halvány kétsége is lett volna a stílusváltás megtörténtéről, az a 1993-as II - The Final Option és az 1995-ös Odyssey Of The Mind (III) albumok révén további megerősítést kapott: a Die Krupps az industrial metal meghódítására indult, ami az 1994-es To The Hilt kislemezzel sikerült is.

Folyamatos turnézás mellett az 1997-es Paradise Now album már kisebb hullámokat vert az ipari metál és az alternatív elektronikus zene rozsdás géproncsokkal tarkított partjainál, talán ennek is köszönhető, hogy közel 10 éves (!) szünet következett az együttes aktivitásában.
2006-ban a Die Krupps koncertekkel, fesztiválfellépésekkel ünnepelte 25. születésnapját és már ekkor megjelentek olyan információk, hogy best of válogatás, új anyag jelenik meg hamarosan.
A jóslat valóra vált: 2007-ben Too Much History címmel két külön válogatást jelent meg, az egyik Electro Years, míg a második „kötet” Metal Years alcímmel, ezzel is alátámasztva a Die Krupps két korszakát.
A Die Krupps fellépése érdekes lehet – többek között – az old-school EBM kedvelőinek; a metál és határterületei iránt érdeklődőknek; a new wave, punk emlékeket nosztalgikusan felidézőknek, az alternatív elektronikus zenét kedvelőknek… azaz mindenkinek!
2011. május 1-jén Budapesten is fellép a Die Krupps a Join In The Rhythm Of Machines Tour 2011 keretében, a Skalar Music szervezésében!

2011. ápr. 12.

Industrial Booom! fesztivál - 3. nap (beszámoló)

Az Industrial Booom! fesztivál zárónapja változatos stíluskavalkádot, váratlan és hihetetlen katarzist valamint bulizós hangulatú zárást hozott.
A Nothing Nada fellépése kapcsán azt semmiképpen sem mondhatjuk, hogy kezdő együttesként próbálták meg a harmadik napot elindítani, hiszen ez az Impact Pulse side-project 2007-ben albumot adott ki és már a nemzetközi színtér is felfigyelt rájuk. A női vokálra épülő future-pop, keményebb electro-pop területen alkotó együttes profi koncertet adott. Az új albumról beharangozott 2-3 (?) dal - első benyomásként - kiemelkedett a korábbiak közül, így az új anyagra mindenképpen kíváncsi vagyok!
(Egyébként is rádöbbentem az elmúlt hetek, hónapok alatt, hogy érdemtelenül elhanyagoltam az utóbbi időben a magyar zenekarokat. Ígérem, hogy több figyelmet fogok nekik szentelni!) 
Furcsa volt, hogy második fellépőként a Monolith következett, ha én döntöttem volna, akkor egy-két "pozícióval" később rajtoltak volna. Eric Van Wonterghem nem sokat teketóriázott, azonnal elindította terrordiscoját. Egyedinek tekinthető, erőteljes ritmusra épülő, repetitív minták egymásra épüléséből, az industrial és a techno korcs gyermeke születik meg minden egyes Monolith dal során. Eric tartja az ütemet, még az sem zökkenti ki túlzottan a menetrendből, amikor a helyi technikusok kicsit kevesebb basszus adagolására kérték.. Kevesebb basszus?! Na de kérem?! Az már nem lenne terrordisco! Nem lenne Monolith!
A Groupe T számomra ismeretlen projekt volt a fesztivál előtt, mindössze néhány dalukat tudtam meghallgatni előzetesen, amelyek alapján - jó adag rosszindulattal - egy modernizált Front 242 tribute zenekarként azonosítottam őket. Nagyon kíváncsi voltam rájuk, nagyon bíztam bennük, de sajnos nem feleltek meg előzetes elvárásaimnak. Tempós, a néhol már-már TBM-es alapokra egyértelműen a De Meyer-Richard 23 jellegű felelgetős-kiabálós vokál próbálja a Electronic Body Music felé visszaterelni a hangzást. De amíg a Front 242 koncertek a mai napig energikusak, a két "énekes" folyamatosan tombol a színpadon, addig a Groupe T srácok lendülete egy-két dalig tartott... Márpedig az nagyon lelombozó, ha a dalok intrója, vagy a hosszabb instrumentális részek alatt nem történik semmi és a színpadon lévő két ember szigorú tekintettel, a mikrofont két kézzel szorítva áll egymástól 2-3 méterre...
Robert Marlow műsorba kerülése sokakat meglepett, a többséget negatív módon, így arcpirító érdektelenség övezte a koncertjét. Mivel én a Depeche Mode "felől" érkeztem az alternatív elektronika irányába, így - ha nem is vagyok  nagy Marlow rajongó - , de kuriózumként mindenképpen érdekes színfoltnak tartottam, tartom a fesztiválon való fellépését. A Face Of Dorian Gray pedig azt gondolom, hogy mindenképpen a korai szinti-pop, új romantika egyik jellemző művének tekinthető. Több figyelmet érdemelt volna...
Elnézést, de a Klinik koncetről kicsit többet fogok írni...
Dirk Ivens egész este a elvegyült a fesztiválra látogatók között, hihetetlenül közvetlen volt (fényképezkedés, beszélgetés), így nagy meglepetést érhette azokat, akik a Klinik színpadi megjelenését, vizuális koncepcióját nem ismerték korábban.
Ezek az "újoncok" joggal hihették, hogy a színpadon megjelenő, arcát gézpólyába tekerő, hosszú fekete bőrkabátos, túlmozgásos őrült semmiképpen sem lehetett Dirk Ivens. Mindenki abban bízhatott, azt remélhette, hogy az arcot fedő gézpólya végig a helyén marad és nem derül ki, hogy valójában kivel állunk szemben. Lehet, hogy valóban egy őrülttel, de lehet hogy saját arcunkat, saját magunk groteszk kivetülését fedeztük volna fel a géz alatt...
Peter Mastbooms kiválóan pótolta Marc Verhaegent, dinamikusabb színpadi jelenlétével tovább fokozta a vizuális élményt, miközben a keverőpultnál, hihetetlen koncentrálással maga Eric Van Wonterghem felügyelte a hangzást.
2005-ben - M'era Luna fesztiválon - szerencsém volt látni a Klinik klasszikus felállását: ahol nagyobb színpadon, min. 2000 ember előtt zenélt Ivens és Verhaegen. Nagyon jó koncert volt, de meg sem közelítette a budapesti koncert hangulatát! Lehet, hogy azért mert 2005-ben egy egész napnyi koncertprogram végén, fáradtan néztük meg őket. Lehet, hogy azért mert ott nem volt jégkorong kapus maszk, gézbe tekert arc. Nem tudom... Amíg Hildesheimben az első sorban voltam, addig most hátulról követtem az eseményeket és láttam ahogy az első sorok tizedmásodpercnyi pontossággal reagáltak le mindent (pl. a Hours And Hours tempóváltását) és fantasztikus hangulatot teremtettek a színpad előtti fanatikusok. Mi lett volna, ha mondjuk 600-an vagyunk??!! Amíg a Monolith esetében újra és újra beton támfalak dőltek rám, addig a Klinik akaratom ellenére, lépésről-lépésre beépített egy monumentális falba, építménybe; annak részévé váltam és tényleg csak perceknek tűnt az egész koncert. Számomra a Klinik 2011. március 26-án (27-én?) életem egyik legnagyobb zenei élményét nyújtotta. Nem akarok túl patetikus vagy dagályos lenni, de ezen a márciusi estén a minimalista kompozíciókban is őrületesen összetett Klinik "dalok", elementáris katarzist okoztak, minden dal célba talált nálam. Azok akik azt állítják, hogy a "rakenroll" az nem működik az elektronikus zenei területen, annak csak azt javasolhatom, hogy menjen el mostanság egy Klinik fellépésre...
Az est és egyben a fesztivál zárása a Kloq feladata volt, de "sajnos" Douglas McCarthy ellopta a showt tőlük... Tom Freeman szerintem jó énekes, néhány év múlva még jobb lehet. Amíg Freeman volt a színpadon, addig ő énekelte a Kloq dalokat, de McCarthy színpadra lépése után a Kloq kísérte a Nitzer Ebb énekesét. Nagy különbség! A Kloq élőben kicsit rockosabban szól - sajnos - mint lemezen, de így is kiemelkedő produkciót adtak elő. Ha nem Klinik után következtek volna, akkor lehet hogy jobban áradoznék...

Zárásként elmondhatom, hogy már csak a fantasztikus Klinik koncertért hálás lehetnék a Black Head Agency-nek, de a többi előadónak is köszönhetően egy változatos, eklektikus koncertprogram szem- és fültanúja lehettem!

A fesztivál kapcsán még várható egy-két cikk ((még)szubjektívebb vélemény az egész eseményről, valamint egy interjú Torben Schmidt-tel)!

2011. ápr. 3.

Torul - Try!

"Ezt mindenkinek hallania kell!" Ez volt az első gondolatom amikor a szlovén Torul Try! címre hallgató EP-je került be a CD lejátszómba. A címadó dal, egyszerű de fülbemászó dallamával, az újkori Apoptygma Berzerk, Iris, Mesh jellegű, a klasszikus szinti-popnál korszerűbb hangzást követi.
Nem újonc projektről van szó, hiszen korábban - többek között - a Low Spirits Recordings gondozásában - főleg techno területen - több kiadványt is megjelentett.
Az Infacted Recordings 2010-ben "igazolta le" őket és remélem, hogy a kislemez által képviselt electro-pop hangzás jellemzi majd a hamarosan megjelenő In Whole albumot is.


Mostanában ritkán van olyan, hogy egy lemezt többször is végighallgatok egymás után, de a Try! EP-vel így jártam: minimum 6-7 alkalommal hallgattam meg egyhuzamban és ez mindenképpen jelzésértékű!
Nemcsak a címadó dal eredeti verziója a kiváló, hanem az alternatív verziók is egytől-egyig izgalmas új dimenzióval tágítják a track univerzumát. A B oldalnak számító Waterproof Theme két remixe és a Take Me Home 2011-es remixe sem unalmas.

Kiváló, elképesztően eltalált electro-pop dal. Az EP  is minden pénzt megér. A 9-est az albumra tartogatom, remélem nem élnek vissza a bizalmammal!
ATWEMRS: 8

Industrial Booom! fesztivál - 2. nap (beszámoló)

Az Industrial Booom! fesztivál második napja hazai reménységről, old-school EBM-ről, future-pop-ról szólt, valamint arra kerestük a választ, hogy egy 90-es években népszerű crossover-EBM együttesre mennyien lesznek kiváncsiak 2011-ben...
Be kell hogy valljam, a !Nylon Me projektről semmit sem tudtam a fellépésük előtt, így mindenféle előzetes elvárás, előítélet nélkül tekintettem meg koncertjüket. Bár honlapjukon azt írják, hogy jelenlegi koncepciójuk, szándékuk már túlmutat az electro-clashen, a koncerten bemutatott dalok egyértelműen erre a területre helyezték el az együttest saját képzeletbeli "stílustérképemen". Az egyedi, meglepően jól megkomponált dalok engem teljesen lekötöttek, minden tétel valami újat adott, nem untatott a koncert. Az énekes kicsit introvertált, visszafogott színpadi jelenléte volt meglepő. Lehet, hogy ez a koncepció része? Vagy csak a megilletődés okozta? Nem tudom... Mindenesetre a második napot kezdő !Nylon Me nekem kellemes meglepetést okozott!
A Blitzmaschine újfent bebizonyította, hogy a németek valami titokzatos oknál fogva a legjobb minőségű elektronikus testzenét tudják létrehozni. Ezek a projektek a legtöbb esetben persze, "visszanyúlnak" a nagy elődök (pl. DAF) örökségéhez, de a Blitzmaschine ezt úgy teszi hogy egy pillanatra sem jut eszünkbe, hogy "koppintanak" (még akkor is, ha egy DAF feldolgozással indították a projektet). A fesztivál második napja sajnos kevés látogatót vonzott, de akik ott voltak azok láthatták, hogy ebben a zenében is fontos az előadásmód: a saját alkotás átérzéssel történő bemutatása. A dalok - az EBM stílus hagyományainak megfelelően - rövidek voltak, intenzívek; de a frontember karizmatikus elődásmódja (a jelenlévő hölgyek, lányok lehet hogy más jelzőt használtak volna...) elérte azt, hogy a jelenlévők többségének a még - vélhetően - ismeretlen előadó is meg tudta mozgatni a színpad előtti "tömeget".
Sajnos a helyzet kezelése közel sem sikerült ennyire (semennyire) Stefan Schäfernek, aki nagyon nehezen viselte, hogy azt a kevés nézőt, hallgatót még minimálisan sem köti le a koncertjük. Ez azért sajnálatos, mert zeneileg a Der Prager Handgriff sokkal érdekesebb, változatosabb koncertet adott, mint az előző fellépő, és mindezt úgy, hogy az old-school EBM határait sem lépte túl. De sajnos egy koncert akkor jó, ha az előadó (is) jól érzi magát a színpadon. Elismerem, nem könnyű kis számú, kicsit passzív közönséget felpörgetni, de a Blitzmachine-nak sikerült... Nem akarom tovább ostorozni a Der Prager Handgriff frontemberét, de a koncert számomra azt is megerősítette, hogy az EBM stílushoz, erőteljes - valamilyen szempontból egyedi - énekhang, karakán egyéniség szükséges. A Der Prager Handgriff albumait hallgatva eddig is a vokált tartottam gyengének, erőtlennek, és ezt a véleményemet a koncert is megerősítette. Kíméletlenül hangozhat, de a fesztivál leggyengébb teljesítményét a Der Prager Handgrifftől hallottuk, láttuk....
A Lights Of Euphoria fellépését személyesen nagyon vártam, talán a legjobban a második nap együttesei közül. Egyrészt Torben Schmidt-tel még a Zoth Ommog-os idők óta kapcsolatban voltam/vagyok, de még sohasem találkoztunk, másrészt a Lights Of Euphoria pályafutását a kezdetektől nyomonkövettem. Először különböző válogatás lemezeken találkoztam velük, a Claus Larsennel előadott Subjection miatt végképp magukra vonták a figyelmüket. Az út- és stíluskereső Brainstorm albumtól kezdődően folyamatosan láttam/hallottam, ahogy Jimmy Machon megjelenésével egyre inkább a future-pop, electro pop felé fordult az együttes. Érdekesen működnek, hiszen Jimmy Machon Dániában, Torben Schmidt Németországban él/dolgozik, így lemezeik elég hektikusan jelennek meg: talán ennek is köszönhető, hogy nálunk kevésbé ismertek. Véleményem szerint Jimmy Machon igazi showmanként kihozta a legtöbbet a pénteki napból, a lehető legjobb bulizós hangulatú koncert keretében a LOE "slágerek" mellett a jelenlévőket egy feldolgozásokból álló egyveleggel (Headhunter, Blue Monday, Wild Boys, Induljon a banzáj) szórakoztatta. A fesztivál előkészítésekor Jimmy Machon azt kérdezte tőlem, hogy mi az a magyar - lehetőleg alternatív - elektronikus "sláger" ami kultikusnak tekinthető. Lehet, hogy rosszul döntöttem, de azt válaszoltam, hogy az Induljon a banzáj... a többi  már tudjátok. Elfogult vagok a LOE-val kapcsolatban, - főleg úgy hogy a Subjection előadása alatt a Jimmy színpadi performansza alatt készült festményt is megkaptam tőlük, ami gyűjteményem egyik ékessége lesz - , de mindenképpen figyelemre méltó, hogy próbáltak valami aprósággal kedveskedni a megjelent hazai közönségnek.
Az Armageddon Dildosnak is furcsa körülményekkel kellett megküzdeni, hiszen Uwe Kanka azzal szembesülhetett, hogy a korábbi min. ezres közönséggel szemben, jelenleg mintegy kétszáz koncertlátogató kiváncsi a korábbi kedvencre. A korábbi Dildos klasszikusok (Never Mind, Unite, East West, Fear, Sex For Money, In My Mind, Homicidal Maniac) mellett az új albumról játszottak dalokat (pl. az album címadó dalát az Untergrund-ot). Furcsamód nem volt jelentős különbség a közönség reakcióiban, a néhány fős "kemény mag" kivételével inkább békés nézelődés volt a koncert jelentős részében. Ez persze Uwe-t nem akadályozta abban, hogy a régi időket visszaidézve, a színpadról leugorva a közönség között énekelve, ismerkedjen a megjelent lányokkal, hölgyekkel... A régi és az új Armageddon Dildos dalok jól bemutatták azt az érdekes crossover hangzást, mely a new wave, a punk és természetesen az EBM ötvözésével jött létre és sokáig a Dildos védjegye volt.

A fesztivál második napja már nagyobb merítést nyújtott az EBM stíluson kívüli területekről, hangulatában sikerrel, létszámában sikertelenül idézte meg a Techno Art Show-k emlékét.